10 kérdéses kvíz a nyolcadikos tananyagból: teszteld, mire emlékszel még belőle!

A 8. osztály volt az utolsó fejezete az általános iskolai éveknek, és ekkor már egészen összetett anyagokat kellett elsajátítani.

8. osztály kvíz
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az általános iskola utolsó éve sokak számára igazán stresszes volt, hiszen tudtuk, hogy ezután következik csak a feketeleves: akik nem hatosztályos gimnáziumba jártak, azok már lelkiekben készítették magukat arra, hogy egy felsőoktatási intézmény teljesen új közegébe kell majd beilleszkedniük. Az iskolaváltás pedig nagyban függött az érdemjegyektől és a felvételi feladatsortól, amiknek súlya ekkor már nehéz teherként nyomta a vállunkat.

Emlékszem, ahogy osztályunkban is sokan számolták újra és újra az átlagaikat, hogy kikalkulálják, milyen tárgyakból kell jobb jegyeket szerezni ahhoz, hogy felhúzza az év végi átlagot, illetve hogy melyik hogyan számít a felvételinél.

Az általános iskola utolsó éve

A tantárgyak mindeközben egyre nehezedtek, matematikából ebben az évben sokan veszthették el a fonalat, pláne azok, akiket már korábban sem tudott magával ragadni a tárgy. De a biológia, földrajz, kémia, fizika tantárgyak is feladták a leckét, nem beszélve az irodalomról és a nyelvtanórákról. Már az énekórák sem csak vidám énekléssel teltek, hanem a különböző zenetörténeti időszakokat is górcső alá vettük. Pár perces kvízünkből most kiderül, mennyire emlékszel még a 8. osztályos tananyagra.

10 kérdéses kvíz a nyolcadikos tananyagból: teszteld, mire emlékszel még belőle!
Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék

1. Melyik nyelvtípus tartozik a hajlító, flektáló nyelvek közé?

Jellemzője, hogy megváltoztatják a szótöveket a különböző nyelvtani kategóriáknál, mint az "Ich mag, Ich möchte".

2. William Shakespeare melyik drámája volt komédia?

A Szentivánéji álom című drámáját magyarra először Arany János fordította.

3. Mi volt a Marshall-terv?

George C. Marshall amerikai külügyminiszter 1947. június 5-én hirdette meg a róla elnevezett gazdasági programot, ami a világháború után romokban heverő Európát hivatott talpra állítani.

4. Tudod, mi tartozik az Északi-középhegységhez?

Az Északi-középhegység nagyobb tájegységei a Cserháton kívül a Visegrádi-hegység, a Börzsöny, a Bükk, a Mátra, az Eperjes–Tokaji-hegység, és az Aggteleki-karszt.

5. Ki tudod számolni, mennyit érne 10 ezer forint 2 év múlva, ha az infláció minden évben 2% lenne?

Ahogy nő az infláció, úgy ér egyre kevesebbet a forint.

6. Melyik bolygó található a legközelebb a Naphoz?

A Naprendszerben található bolygók sorrendje a Naptól számítva: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz.

7. Tudod, melyik érc az alumíniumgyártás alapja?

Az alumíniumgyártás mellékterméke a vörösiszap, mely erősen lúgos kémhatása miatt igen veszélyes.

8. Mi a különbség a szív jobb pitvara és bal pitvara között?

Mivel a bal pitvarhoz kapcsolódnak a tüdővénák, ott mindig oxigéndús vér van, míg a jobb pitvarban szén-dioxidban gazdag.

9. Mi a különbség a szilárdtest-meghajtó (SSD) és a merevlemez (HDD) között?

A számítógép ezen alkatrészei adattárolásra használatosak, az SSD kevésbé sérülékeny, mert forgó alkatrészek nélkül működik.

10. Tudod, ki NEM tartozott a bécsi klasszika zeneszerzői közé?

Johann Sebastian Bach a 17. század végén, 18. század elején élt és alkotott, a barokk kor kiemelkedő zeneszerzője volt.

/ találat Eredmény
/10 találat - összesen:

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük