Elvesztette egyik ikerbabáját, szívszorító képpel emlékezett meg róla az édesanya

Az ikerpár egyik tagja még a méhen belül meghalt, az újszülöttfotózáson így emlékeztek meg róla.

heather-bowman
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Évtizedeken át keveset hallottunk az úgynevezett angyalbabákról. Azokról a magzatokról, akiket szülei még a méhen belüli élet során elveszítenek. A terhesség első trimeszterében bekövetkezett vetélésekről sokszor a közeli hozzátartozók sem tudnak, ám a későbbi, már látható várandósságok elvesztése is sok családban tabutéma marad.

Bár vannak szülők, aki úgy érzik, ha beszélnek róla, azzal feltépik a lassan gyógyuló sebeket, nincs ezzel mindenki így. Sokak számára a gyászfolyamat részét jelenti, és erőt ad, ha nem kell titokban tartania magzata elvesztését. Így volt ezzel az amerikai Heather Bowman is.

Elvesztett ikerbabájának állított emléket

A St. Louis-i Heather Bowman már a 36. születésnapjához közelített, amikor úgy érezte, egyre erősebbé válik benne a gyermek utáni vágy. Párkapcsolata nem volt, így a mesterséges megtermékenyítés mellett döntött.

- Senki olyannal nem találkoztam, akivel közösen vállalhattunk volna gyereket, és olyan életkorba érkeztem, amikor már nem akartam várni valakire, aki talán el sem jön - nyilatkozta Heather a today.com-nak.

Így felkeresett egy termékenységi szakembert, és szinte azonnal sikerült is teherbe esnie, ám a várandóssága sajnos vetéléssel végződött. Ezt követően intrauterin inszemináció révén újra állapotos lett, ám ikerbabáit a 16. héten elvesztette. Mint kiderült, egyszarvú méhe van, ami azt jelenti, hogy a méhének csak az egyik oldala fejlődött ki rendesen, mindez pedig összefüggésben állt a vetélésekkel.

Heather azonban nem adta fel a próbálkozást - ebben reproduktív endokrinológusa is támogatta -, és újabb intrauterin inszeminációk következtek. Sokadszori nekifutásra végül sikerült újra teherbe esnie: Heather ismét ikreket hordott a szíve alatt. Boldogsága azonban a korábbi vetélések miatt aggodalommal vegyült, a 17. héten pedig valóra vált a legnagyobb félelme: az ultrahangon már nem találták kisfia, James szívhangját, csak kislányáét, Letiét.

- Ezt követően minden héten elmentem a soron következő ultrahangvizsgálatra, a legrosszabbra számítva és a legjobbat remélve - mondta Heather a cafemom.com-nak. 

A cikk az ajánló után folytatódik

A terhességet végül a 36. hétig tudta folytatni, ekkor császármetszéssel megszülettek a babák. Leti, a kislány azonnal felsírt, ami óriási megkönnyebbülést jelentett számára. Heather édesanyja is jelen volt a műtőben, ő hozta oda megmutatni Jamest a lányának:

- Nem hittem el, hogy a valaha létezett legtökéletesebb angyalt nézem - emlékszik vissza Heather.

Leti homlokán két kis anyajegy van, melyek az édesanya szerint apró lábnyomoknak tűnnek. Számára a bátyja bélyegét jelentik, arra emlékeztetnek, hogy egy ideig ketten voltak, és James lélekben továbbra is húgával marad, vigyáz rá. Ezt az érzést szerette volna Heather egy fotó formájában megörökíteni, ezért felkereste Jessica Young fotóst. Az újszülöttfotózást megelőzően az újdonsült édesanya elmesélte Jessicának ikerbabája elvesztését, a szívszorító történet pedig mélyen megérintette a fotóst, aki végül az alábbi fotóval állított méltó emléket Jamesnek.

Jessica tudta, hogy a fotón angyalszárnyak fogják szimbolizálni Jamest, de csak a beállításkor kezdett el játszani a gondolattal, hogy a rózsaszín és a kék pelenka összefonásával tudná legszebben érzékeltetni az ikrek közti elszakíthatatlan köteléket. Leti pedig mintha mindezt megérezte volna: a fotózás egyik pillanatában a másik kis fabölcső irányába fordította fejét. A kép pedig - melyet már több mint tízezren lájkoltak - egyszerre gyönyörű, szívszorító és Heather reményei szerint sok hasonló cipőben járó édesanya számára erőt adó lehet.

3 terhesség, 3 ikerszülés, 6 gyerek

A dallasi Tiffany Parker és férje mindig is nagy családról álmodtak. Egy ideig úgy tűnt, erről le kell mondaniuk, ám ma három ikerpárt nevelnek.

3 terhesség, 3 ikerszülés, 6 gyerek: bűbájos fotókat oszt meg családjáról az édesanya

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük