18

Csak felnőtteknek!

Az általad letölteni kívánt tartalom a hatályos jogszabályok szerint a kiskorúakra káros hatással lehet. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz ne férjen hozzá kiskorú, használj szűrőprogramot!

A nyolc legkegyetlenebb büntetés az emberi történelemből: felfoghatatlan brutalitással bántak a bűnösökkel

A történelem során számos olyan módszert használtak büntetésre, amik mai szemmel már nagyon brutálisnak tűnnek.

brutális-kínzások-borító

Már az emberi társadalom és civilizáció kialakulásának idején is elítélték azokat, akik szembeszállva a többséggel nagy kárt okoztak, vagy éppen egy társuk életét oltották ki. Az ilyen vétkesek a későbbi idők során is jelen voltak a közösségekben, így a büntetésükről is gondoskodni kellett.

Az akasztást, kővel dobálást vagy éppen az égetést már talán mindenki jól ismeri, hiszen a történelemkönyvekben is láthattuk, hogy sokszor ilyen módszerekkel fenyítették a gyilkosokat, árulókat vagy éppen a boszorkánynak vélt nőket.

Nemcsak gyors halállal, hanem kínzással is büntettek

Főként a középkorban nagyon elterjedt volt, hogy a bűnösöket a haláluk előtt még egészen embertelen kínzásoknak is alávetették, ám legtöbbször már ebbe is belehaltak az áldozatok kivégzés nélkül is. A vezetők ezzel nemcsak példát statuáltak: sokszor a saját szórakoztatásukra is használták a büntetéseket, hiszen élvezettel töltötte el őket a másik ember szenvedése. 

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük