Pontosan mennyi vizet kell inni naponta? Az enyhe kiszáradás is növeli egyes betegségek kockázatát

Már az enyhe kiszáradás is komoly következményekkel járhat.

ivóvíz nyió
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A víz a test összes szervének optimális működéséhez alapvetően szükséges, az elegendő folyadékfogyasztásra mindenkinek érdemes odafigyelnie.

Már az enyhe, a testtömeg 1-2 százalékának megfelelő mértékű kiszáradás is hosszú távon hozzájárul több betegség kialakulásához, amiről az MDOSZ szakemberei beszéltek.

A víz hatása az egészségre

Egy átfogó, két évtized alatt elvégzett, a folyadékellátottság akut és krónikus egészséghatásait vizsgálóklinikai kutatások metaanalízise során bizonyítást nyert, hogy a dehidratált állapot növeli a vesekő előfordulási gyakoriságát, rontja a sebgyógyulást, növeli a kórházi tartózkodás és a szövődmények kockázatát, gyakoribb húgyúti fertőzéssel párosul, de negatívan befolyásolja a keringési betegségek halálozását, valamint a migrénes fájdalmat is, illetve várandósok esetén csökkenti a magzatvíz mennyiségét.

GettyImages-1041954716
Fotó: Bsip / Getty Images Hungary

Kisebb fokú bizonyítottság mellett ugyan, de a kutatási eredmények felvetik a nem megfelelő folyadékellátottság kapcsolatát számos egyéb egészségi probléma, többek között a székrekedés, az elhízás, számos daganat, illetve a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásával. A krónikus, enyhe fokú folyadékhiányos állapot nem ritka jelenség. Egy hazai felmérés szerint összességében átlagosan körülbelül 2 liter folyadékot ittak a megkérdezettek; a férfiak 2,2, a nők 1,8 litert.

Folyadékbevitel színesítése a téli időszakban

Az egyes tápanyagok javasolt bevitelére vonatkozó ajánlásokat, ez esetben az EFSA vízfelvételi irányelvét, a táplálkozási útmutatók teszik számunkra kézzelfoghatóvá. A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által a felnőtteknek szóló táplálkozási ajánlás, az OKOSTÁNYÉR* iránymutatása alapján napi 8 pohár, azaz 8 x 2-2,5 dl folyadék elfogyasztása javasolt. A 8 pohárnyi folyadékból legalább 5 pohárnyi víz legyen, mert ez alkalmas leginkább a folyadék nagyobb mennyiségű pótlására, hiszen energiamentes, könnyen hozzáférhető és a legjobban oltja a szomjat.

GettyImages-658408466
Fotó: laflor / Getty Images Hungary

A tudatos egészségmegőrzéshez a rendszeres és kiegyensúlyozott hidratálás is hozzátartozik, éppen ezért fontos figyelnünk a folyamatos folyadékpótlásra olyan esetekben, időszakokban is, amikor kevésbé érezzük magunkat szomjasnak. A többször keveset elv itt éppúgy érvényesülhet, mint a táplálkozásnál, igyunk többször keveset!

A helyes folyadékbevitel

A folyadékbevitelnél a változatosság elvét érdemes szem előtt tartani. Az ajánlás alapján döntő mennyiségben tiszta vizet vagy ásványvizet fogyasszunk. Az ásványvizek jól hasznosuló formában, biztonságosan járulnak hozzá az ásványi anyagok beviteléhez is. Többek között: kalcium, magnézium, kálium, vas, nátrium, fluor, klór, cink, foszfor, jód és szilícium is található bennük. Minden esetben a palackozott termékek címkéi adnak felvilágosítást az ásványvíz összetételére, jellegére vonatkozóan. Ezek ismeretében fizikai aktivitás során, kirándulásnál, túrázásnál, sportolásnál válasszuk a magas magnéziumtartalmú ásványvizeket, mint a Magnesia 170 mg/l, Balfi Classic 65,7 mg/l, Visegrádi 57,8 mg/l vagy a Theodora Kékkúti 57 mg/l.

A cikk az ajánló után folytatódik

Mivel megérkezett a borongós idő, eljött a forró italok ideje, melyek testi-lelki szomjoltóink is lehetnek. Színesíthetjük folyadékbevitelünket különféle teákkal, lehetőleg cukormentes változatban. Tehetünk ezekbe az italokba gyümölcsdarabokat - citromot, narancsot, fagyasztott bogyós gyümölcsöket - vagy kísérletezhetünk fűszeresebb ízvilággal is, kipróbálva a gyömbért, citromfüvet, kardamomot, mentát, bazsalikomot – mind-mind különlegesebbé teheti az ízélményt, ráadásul táplálkozás-élettani hatásuk is pozitív.

A változatosság és mértékletesség elvét szem előtt tartva tea, 100%-os gyümölcslé és a reggeli jellemző összetevője, a tej vagy tejes ital, mint például kakaó, kávé színesítheti a folyadékbevitelt. Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni a magas víztartalmú alapanyagokról, ételekről sem, mint az idényjellegű zöldségek és gyümölcsök, és a belőlük készült fogások - saláták, főzelékek, illetve a levesek, amik kisebb arányban, de az ásványvíz, víz és egyéb italok mellett szintén részét képezik a megfelelő napi vízfelvételnek.

Gyakorlati tippek a megfelelő hidratáltsághoz

Sokféleképpen emlékeztethetjük magunkat, hogy hidratáltságunk megfelelő legyen a nap folyamán. Hasznos lehet, ha reggelente elkészítjük magunk elé az íróasztalunkra – a vírushelyzetre való tekintettel mostanság akár az otthoni irodánkban vagy korosztálytól függően bármely iskolában - egy palack vagy kulacs vizet/ásványvizet. Ha ott van a látóterünkben, könnyebben iszunk belőle, amikor odapillantunk, legyen az akár néhány korty is, viszont a gyakran keveset elv máris működik. Ha pedig útnak indulunk otthonról, legyünk előrelátóak, készítsük be a táskánkba az innivalót!

A legjobb magyar gyógyvizeink

A leghíresebb iható gyógyvizek közé tartozik a balatonfüredi Kossuth-forrás szénsavas savanyúvize, melyet már évszázadok óta alkalmaznak külső-belső kúrákhoz, de bükkszéki Salvus-víz gyógyhatása is rendkívül ismert.

Évszázadok óta legendás a gyógyvize: a legjobb hazai borvizeket gyomor- és bélpanaszokra is ajánlják

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük