Megzavarhatják a bélflóra működését és a cukoranyagcserét ezek az édesítőszerek: jobb velük vigyázni

Négy gyakran használt cukorpótlót vizsgáltak a mérföldkőnek számító kutatásban.

édesítőszer
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az alacsony kalóriatartalmú mesterséges édesítőszereket sokan nap mint nap használják fogyás, illetve a vércukorszint kordában tartása érdekében. Habár többnyire biztonságosnak tartják őket, egyre több vita folyik arról, hogy pontosan hogyan is hathatnak az emberi szervezetre. 

A legtöbb erre irányuló kutatás azonban laboratóriumi körülmények között, rágcsálók bevonásával készült, így hiába hozták kapcsolatba az édesítőszerek használatát az elhízással és még a cukorbetegséggel is, gyakran kétségbe vonták az eredményeiket. Nemrégiben viszont egy emberekkel készült vizsgálat jutott érdekes következtetésekre. 

Alacsony kalóriatartalmú édesítőszerek hatása

Az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerek azzal az ígérettel kecsegtetik az embert, hogy nem kell lemondania az édes ízről akkor sem, ha mellőzné az étrendjéből a cukrot, például azért, mert a pluszkilóktól szeretne megszabadulni, vagy mert az egészségügyi állapota miatt diétáznia kell. A National Geographic nemrégiben beszámolt egy izraeli kutatásról, amely ezeknek a vegyi anyagoknak az emberi szervezetre gyakorolt hatását vette górcső alá

A vizsgálat kimutatta, hogy a leggyakrabban használt alacsony kalóriatartalmú édesítőszerek nemcsak a bélflóra működését befolyásolhatják, hanem a cukoranyagcserébe is beavatkozhatnak. Az emésztőrendszerben élő mikroorganizmusok közössége, a mikrobiom a szervezet egészére hatással van, kapcsolatot mutat az ideg- és az immunrendszer működésével, fontos szerepet tölt be az emésztésben, a gyulladásos folyamatok, a vércukorszint és a koleszterinszint szabályozásában is. Az izraeli kutatócsoport korábban egereken tesztelve már megállapította, hogy a kérdéses édesítőszerek befolyásolják a vércukorszintet és a mikrobiomot, mindezt azonban embereken is vizsgálni szerették volna.

Ehhez 120 egészséges felnőttet választottak ki, akik korábban még nem fogyasztottak ilyen édesítőszereket, majd két héten át a négy legáltalánosabban használt cukorpótlók egyikét, szacharint, szukralózt, aszpartámot vagy steviát adtak nekik, illetve két kontrollcsoportot is kialakítottak, közülük az egyik glükózt kapott, a másik pedig semmit. A résztvevők vércukorszintjét folyamatosan monitorozták a vizsgálat idején. Arra jutottak, hogy a szacharóz és a szukralóz a glükózintolerancia irányába tolta az alanyok szénhidrát-anyagcseréjét, szervezetükben az étkezést követően a normálisnál tovább maradt emelkedett a glükózszintje. 

A cikk az ajánló után folytatódik

Megállapították továbbá, hogy mind a négy cukorpótló módosította a bélflórát, valamint a baktériumok által kibocsátott molekulákat. Arra is kíváncsiak voltak, hogy a mikrobiom változása valóban összefügg-e a glikémiás válasz módosulásával, így a résztvevők székletéből származó bélbaktériumokat ültettek egerekbe. A rágcsálók glikémiás reakciói tükrözték a donorokét. 

A kutatás alapján a szakemberek szerint kijelenthető, hogy az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerekre az emberi mikrobiom egyedi módon reagál, annak fogyasztása a személy bélflórája és a használt cukorpótló függvényében a cukoranyagcserét is megzavarhatja. 

Maradtak kérdések

A kutatás limitációja, hogy egészséges, normális testsúlyú és szénhidrát-anyagcseréjű személyek bevonásával készült. Kérdéses továbbá, hogy mi a helyzet azokkal, akiknek a szervezete már hozzászokott a cukorpótlókhoz, hiszen a vizsgálatban szereplő alanyok korábban nem éltek velük. Az édesítőszerek emberi szervezetre gyakorolt hatásaival kapcsolatban további kutatások szükségesek, azonban célszerűnek tűnik, hogy akárcsak a cukorral, úgy a cukorpótlókkal is óvatosan bánjanak a fogyasztók. Hosszú távon leginkább az édes ízről történő leszokás jelentheti a legjobb - bár kihívásokkal teli - megoldást, amennyiben az egészség megőrzéséről van szó. 

Így reagál a szervezet a cukormegvonásra

Az, hogy a túlzásba vitt cukorfogyasztás nem tesz jót a szervezetnek, nyílt titok, mint ahogyan az is, hogy nehéz lemondani róla, és ha megszületett az elhatározás, talán még nehezebb valóban elkerülni az összetevőt, hiszen a legtöbb feldolgozott élelmiszerben mesterségesen hozzáadott formában szerepel, édesítés, állagjavítás, illetve az eltarthatóság növelésének céljából.  A cukor csökkentése, kiiktatása utáni első időszakban változatos negatív tünetek jelentkezhetnek.

Mi történik a testeddel, ha nem eszel cukrot? Az idegrendszert is megviseli a kezdeti megvonás

Az agyad jócskán megnehezítheti a dolgodat, ha visszaszorítanád a cukorfogyasztásod.

Elolvasom

(Képek: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük