Elon Musk vagyona semmi: ők voltak a történelem leggazdagabb emberei

GettyImages-130406499

Talán hallottál arról, hogy Elon Muskot a tavalyi év végén Bernard Arnault váltotta a világ leggazdagabb embereként: a valóságban azonban sem a Tesla-vezér, sem a Louis Vuittont is birtokló LVMH-vezető vagyona nem ér fel ahhoz, amilyen gazdag a világ valaha volt legtehetősebb embere lenne mai viszonyok között.

Nehéz persze az ókori körülményeket a maiakkal összehasonlítani, mégis, érdekes gondolatkísérlet egyazon rangsorban szerepeltetni császárt üzletemberrel. Természetesen egy ilyen ranglista esetében az egykori vagyon a mai értékének megfelelő összeggel szerepel, így derülhet ki, mit érhet Elon Musk pénze Rockefellerével, Sztálinéval vagy Augustus császáréval szemben.

A leggazdagabb emberek ranglistája

Persze, amikor uralkodókat és diktátorokat is tartalmaz a lista, az ember nehezen teszi félre azt a szempontot, hogy nem mindegy, ki hogyan szerezte vagyonát. A mai üzletemberek karrierjének véget vetne, ha fény derülne olyan tetteikre, amilyenek Dzsingisz kán esetében a meggazdagodáshoz vezettek. Lássuk, hogy fest a szupergazdagok all star, all time listája!

1. Musza mansza, a középkor fekete párduca (?–1307/1312)

A középkorban élt Mali uralkodójaként: vagyona felbecsülhetetlen nagyságú, ezzel együtt őt tartják a valaha élt leggazdagabb embernek. Aranyban és sóban gazdag országa természeti kincseit kiaknázva sikerült Mali jólétét hosszú időre bebiztosítania, ráadásul területszerző hadjáratokat is folytatott. 

Mekkai zarándoklata alkalmából több száz kilogramm arannyal, valamint több tízezer katonával és rabszolgával indult útnak.

Egyiptomnak annyi aranyat ajándékozott útközben, hogy még a nemesfém értéke is csökkenni kezdett ennek hatására: van, aki szerint akkora vagyon birtokosa volt, hogy ha elképzelsz annyi aranyat, amennyit csak tudsz, azt még mindig meg kell szoroznod kettővel, hogy megkapd ezt a mennyiséget.

Augustus császár a világtörténelem egyik leggazdagabb embere volt
Augustus császár a világtörténelem egyik leggazdagabb embere voltStefano Guidi / Getty Images Hungary

2. Augustus római császár (i. e. 63 – i. sz. 14)

Vagyonát nem kevesebb mint 4,6 trillió dollárra becsülik mai értéken. Személyes tulajdonában állt például Egyiptom, halála után a szenátus istenné nyilvánította. Uralkodása alatt megduplázódott a Római Birodalom területe, de gyermeke nem volt. Az örököséül kiválasztottak rejtélyes módon lelték halálukat egymás után.

3. Szung Sen-Cung császár (1048–1085)

A világ GDP-jének 25-30 százalékát termelte Kína uralkodása alatt: már 37 évesen meghalt, mégis nagy eredményeket tudott elérni. Uralkodása idején jelentős reformokat hajtott végre birodalmában, a kispénzű gazdálkodóknak kölcsönöket nyújtott az ország vezetése, és igyekeztek adózás útján rendezni a vagyonkülönbségeket is Kínában.

4. Nagy Akbar mogul sah (1542–1605)

Az észak-indiai Mogul Birodalom uralkodója, aki szinte a teljes indiai szubkontinenst uralma alá hajtotta. A világ GDP-jének 25 százalékát India termelte uralma alatt.

Sztálinnak magánvagyona szinte nem volt, de az országot mindenestül irányította és uralta
Sztálinnak magánvagyona szinte nem volt, de az országot mindenestül irányította és uraltaPictures from History / Getty Images Hungary

5. Joszif Sztálin (1879–1953)

Az agyvérzésben elhunyt grúz származású diktátor vagyonát leginkább országa vagyonaként értelmezhetjük: a GDP 9,6 százalékát termelte uralma alatt a Szovjetunió. Ő maga ugyanakkor nem halmozott fel luxustárgyakat, amikor halála után személyes értékeinek összeírását meg akarták kezdeni, azzal szembesültek, hogy nem nagyon van mit összeírni. Olcsó bútorok, festményreprodukciók, egyszerű öltönyök, állami pianínó: ezek vették körül a nagy hatalmú férfit.

6. Andrew Carnegie (1835–1919)

Máig a leggazdagabb amerikainak tartják ezt a skót származású mérnök-filantrópot. Az amerikai acélipar terjeszkedésének mozgatórugója volt, aki 

hatalmas vagyont szerzett, majd élete utolsó 18 évében ennek tetemes részét eladományozta.

Mai értéken számítva 5,5 milliárd dollárt adott jótékonysági intézményeknek és egyetemeknek, ami nagyságrendileg vagyona 90 százalékát tette ki.

7. John D. Rockefeller (1839–1937)

A mágnás az amerikai olajiparból szedte meg magát: 341 milliárd dolláros örökséget hagyott maga után a New York Timesban közölt gyászjelentése alapján. A Standard Oil vezetőjeként

monopolizálni tudta a kőolaj-kitermelést, ennek köszönhetően lett ő az első amerikai milliárdos.

Ő is nagyobb összegeket adakozott: az egészségügy mellett a közoktatás volt a szívügye, ezzel a modern kori filantrópoknak is példát mutatott Carnegie-hez hasonlóan.

8. Alan Rufus (1041–1093)

Hódító Vilmos unokaöccseként segítette az uralkodót hadjárataiban: 194 milliárd dollárnak megfelelő összegű vagyont hagyott hátra, amikor elhunyt.

9. Dzsingisz kán (1162–1227)

A Mongol Birodalom vezérének sikere sok forrásból táplálkozott, az egyik legfontosabb ezek közt az volt, hogy rengeteg pénzével nem bánt szűkmarkúan. Nemcsak családtagjaival, de katonáival is megosztotta azt, így amíg ő vezette a birodalmat, mindenki biztos lehetett abban, hogy neki is jut abból, amit megszerzett.

Azért Elon Muskot sem kell elkezdeni sajnálni
Azért Elon Muskot sem kell elkezdeni sajnálniBauzen / Getty Images Hungary

10. Az épp aktuális leggazdagabb jelen korunkból

Ennek a listának élén állhat Bill Gates, Jeff Bezos, Elon Musk vagy épp Bernard Arnault, annyi szent: egyikük gazdagsága sem érhet fel a fenti szereplőkéhez. Hitted volna?

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek