Nem tudod, hogy kezeld egy szeretted közelgő halálát? Meglepő helyről jön a segítség

GettyImages-1257878117

A tudatos búcsú és szerettünk nem túl előnyös tulajdonságaival való számvetés folyamata nehéz lehet: a családtag halálára való felkészülés folyamatában szokatlan helyről jöhet a segítség.

Robert Downey Jr. karrierjének talán legszokatlanabb filmjét készítette el tavaly: a Sr. című alkotással édesapjának állít emléket, akinek nevét indie-filmesként éppúgy ismerhetjük, mint arról is, hogy ő volt az, aki fiát először kínálta kábítószerrel. A színész droggal folytatott, hosszas küzdelmét olvashattuk a sajtóban – az Ally McBealben vállalt szerepét a drog miatt vesztette el, akkoriban simán elképzelhető lett volna az is, hogy az egyébként vitathatatlan tehetségű színész végleg elkallódik, aztán később arról szól majd egy vele kapcsolatos hír, hogy hol halt meg túladagolásban.

A halál torkában is mer őszinte lenni

Robert Downey Sr.
Robert Downey Sr.Jim Spellman / Getty Images Hungary

Ennek ismeretében meglepő az, hogy a Parkinson-kórban szenvedő édesapjának dokumentumfilmet szentelt, amely ráadásul nem piedesztálra emeli Robert Downey Sr.-t, hanem megmutatja azt, amilyen fiatal filmesként volt, nem hallgatja el azt sem, hogy a droggal saját magának is meglehetősen közeli volt a kapcsolata, közben pedig diszkréten, de egyértelműen dokumentálja azt is, ahogyan gyógyíthatatlan betegsége lassan eluralkodik fölötte.

A fekete-fehér filmben váltakoznak Robert Downey Sr. filmjeinek szürreális képsorai, egyedi humora: megismerhetjük, milyen háttérből érkezett a Marvel-univerzumot a siker csúcsára repítő Vasember-szerepről is ismert Downey. 

Apa és fia folyamatos párbeszédet folytatnak – hol Sr. látogat el korábbi életének egyik helyszínére, valahova, ahol filmet forgatott, hol pedig telefon- vagy személyes beszélgetésekben figyelhetjük apa és fia kapcsolatát.

Ezek egy ponton természetesen eljutnak addig is, amikor Robert Downey Jr. megemlíti: már nem kerülgethetik tovább a forró kását, beszélniük kell drogügyeikről, és arról is, hogy apja – aki filmjeiben is szerepeltette a forgatásokon állandóan jelen levő fiát – hogyan kínálta meg őt először kábítószerrel.

Apa és fia még 2008-ban: Sr. halálát ezzel a filmmel dolgozta fel Jr.
Apa és fia még 2008-ban: Sr. halálát ezzel a filmmel dolgozta fel Jr.L. Busacca / Getty Images Hungary

Legközelebbi családtagokként eljutnak a teljes őszinteségig

Láthatjuk, ahogyan a megtört apa ismét, újra, sokadszor bánja meg egykori tettét, a filmnek köszönhetően már nehéz azt gondolni, hogy elvtelen és erkölcstelen tett volt a dolog.

Kibontakozik ugyanakkor egy dekadens gyermekkor, az elvált szülők története, majd a második feleség váratlan halála.

Apa és fiú hibái egyaránt kendőzetlenül kerülnek terítékre, miközben Sr. állapota egyre romlik.

A beszélgetésekben nemcsak azt láthatjuk, ahogyan mozgása egyre bizonytalanabb lesz, majd lassan csak ülni, később feküdni tud, mindezt a pandémia idején, hanem láthatjuk fia egyre kézzelfoghatóbb fájdalmát is a közelgő veszteség miatt.

Nem futamodik meg semmi elől

Családtagjai közül talán felesége, Susan segített a legtöbbet a színésznek abban, hogy tisztává válhasson
Családtagjai közül talán felesége, Susan segített a legtöbbet a színésznek abban, hogy tisztává válhassonDimitrios Kambouris / Getty Images Hungary

Azon túl, hogy filmtörténetileg is kuriózum az, ahogyan a jelentős filmes apát tehetséges színész fia első kézből származó információk segítségével, saját szemüvegén keresztül mutatja be, a film talán legnagyobb erénye az, hogy láthatjuk, mit tesz ugyanő, amikor közeledik a búcsú ideje. Nem kertel, tulajdonképpen végigjárja kettejük közös életútját, beszél mindenről, amit megéltek, legyen az jó vagy rossz. Voltaképpen nincsenek már ellentétek, viták: mindenki tudja, mit érez, gondol a másik, és ebben megnyugodva válhatnak el. Mindvégig jelen marad a haldokló életében fia, van, hogy csak egy kanapén ülve betegágya mellett, saját fiával együtt, és van olyan is, hogy beszélgetve, nevetve, sőt, viccelődve.

És van, hogy terapeutájával beszélgetve: fontos, hogy ezt is megmutatja, úgy is, mint gyógyult függő, és úgy is, mint a gyászra felkészülő hozzátartozó.

A film egészen biztosan érdekes néznivaló azoknak, akik akár az idősb Downey filmjeit, akár fia munkásságát figyelemmel követték – de azoknak is, akiket a gyász, a halál témája érint közelebbről annál, mint szeretnék.

Megmutatja, hogy még egy gyógyíthatatlan betegség sem elegendő indok arra, hogy megfeledkezzünk az őszinteségről,

de hogy ennek nem kell azt jelentenie, hogy bántjuk a búcsúzót. A lírai őszinteség filmje segíthet bárkinek, aki nyitott szívvel hajlandó megnézni azt. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra