hirdetés

Menhelyen hagyták kutyájukat, mert úgy gondolták, „meleg”: ezt értelmezték félre a tudatlan gazdák

Szénási Szimonetta

2023. március 31 - Képek: WCCB Charlotte’s CB; Getty Images Hungary

Több mint elszomorító annak a szerencsétlen jószágnak a története, akit gazdái azért adtak le egy menhelyen, mert úgy tűnt számukra, az eb homoszexuális. Tudatlanságuk vezetett a felháborító döntéshez.

hirdetés

Fezco egy fekete-barna színű, körülbelül 22 kilós, négy és öt év közötti kutyus, aki egy menhelyen vár arra, hogy végre szerető családra találjon. Egyetlen „bűne”, ami miatt korábbi gazdái megváltak tőle, egy állatok között tipikus jelenség, amit a hozzá nem értő emberek félreértettek – számol be az esetről az Independent.

A kutyáról azért mondtak le, mert homoszexuálisnak gondolták./ Kép: WCCB Charlotte’s CB

Rámászott egy másik kanra

Mikor Fezco egy alkalommal rámászott egy másik kan kutyára, gazdái a látottakból arra következtettek, hogy az állat „meleg”, azaz homoszexuális. Erre pedig felfoghatatlan módon reagáltak: fogták Fezcót, és elvitték egy állatmenhelyre, ahol el is mesélték, milyen ok miatt nem kívánják megtartani az ebet. A szerencsétlen jószág így került az észak-karolinai Albemarle-ban lévő Stanly County Animal Protective Services (SCAPS) nevű szervezethez.

Fezco, akiből idővel Oscar lett./ Kép: WCCB Charlotte’s CB

A tudatlanság következménye

Holott, aki csak egy kicsit is ért az állatokhoz, vagy vette a fáradtságot, és utánaolvasott a kutyákra jellemző tipikus viselkedési módoknak, találkozhatott ezzel a jelenséggel. Ahogy mi is írtunk róla, ez a fajta közeledés nem feltétlenül szexuális indíttatású. Többnyire a dominancia kimutatása áll a háttérben.

Ráadásul az ezirányú kutatások arra jutottak, hogy a kutyák nem lehetnek homoszexuálisak. Ugyanis ennek a feltétele az lenne, hogy egy eb kizárólag a saját neméhez vonzódjon, és hidegen hagyják az éppen tüzelő szukák, illetve a közeledő kanok. Erre a vizsgálatok során nem volt példa. Másrészt az ebeknek nincs szexuális irányultsága vagy állandó szexuális preferenciája.

A kutyáknak nincs szexuális irányultsága.

Így ha különféle jelekből arra is lehetne következtetni, párhuzamot vonva az emberi viselkedéssel, hogy az állat a saját neméhez vonzódik, az ismertetett okok miatt ez tévedés volna. Kár, hogy a szóban forgó gazdapáros nem tájékozódott, mielőtt hanyatt-homlok rohantak megszabadulni szerencsétlen Fezcótól…

Mindenkivel kedves

Gondozói szerint Fezco mind az emberekkel, mind más állatokkal barátságos, így mindent megtettek, hogy mihamarabb ideiglenes befogadót találjanak a számára, majd rövidesen örökbe is fogadják. Hála az erőfeszítéseknek, a négylábú valóban kis időt töltött csak a menhelyen, és már jelentkeztek is érte. A csavar pedig, hogy egy valóban homoszexuális pár vette magához Fezcót, akit át is kereszteltek Oscarra, a közismerten homoszexuális író és költő, Oscar Wilde után.

állatvédelem állatvédők azonos neműek közötti vonzalom kutya elhagyott állatok elhagyott kutya homoszexualitás kutya ideiglenes befogadás ideiglenes gazdi menhely örökbefogadás

Kapcsolódó cikkek

További cikkeink