Városvadász: Kitalálod, melyik városban készült a kép?

Észak felé vesszük az irányt, úti célunk Finnország legrégebbi városa.

Az Aurajoki folyó torkolatánál, az ország délnyugati részén fekszik Finnország ötödik legnagyobb városa, Varsinais-Suomi (vagyis Igazi Finnország) régió központja. A legrégebbi finn városként ismert települést a 13. században alapították, igazán jelentőssé azonban csak két évszázaddal később kezdett válni – ekkor szentelték fel híres katedrálisát, mely a helyi érsekség központja lett. A középkorban fontos Hanza-városnak számított és német kereskedőknek adott otthont. A bevándorlók aránya jóval nagyobb itt, mint bármely más finnországi városban.

Ugyan hivatalosan nem rendelkezett fővárosi ranggal, évszázadokon keresztül itt volt a finn közigazgatás központja, az ország felett uralkodó svéd hercegek és a kormányzók itt rendezték be rezidenciájukat. 1640-ben itt alapították az ország első egyetemét. A 19. század elején Finnország az Orosz Birodalom része lett, a cár ekkor úgy döntött, az Oroszországhoz közelebb fekvő Helsinkibe helyezteti át a kormányzati székhelyet. A város ma 187 ezer főnek ad otthont, köztük a legjelentősebb Finnországban élő svéd kisebbségnek. A folyó két partját – melyek közül a nyugati part sokkal fejlettebb és népesebb – kilenc híd köti össze, emellett a gyalogosok és kerékpárosok a Föri nevű kisebb komp segítségével is átkelhetnek az Aurajoki felett. 

Felkészültél? Jöhet a kép!

Kitalálod, hol készült a kép?

Kitalálod, hol készült a kép?
Sajnos nem sikerült a válaszok elmentése. :(
Kérjük próbálja meg újra.

Nem volt elég? Vadászd le tegnapi városunkat is!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra