Körmenet közben szülte meg gyermekét az egyetlen nőpápa

no-papa (1)
Olvasási idő kb. 5 perc

Az évszázadok során több száz pápa vezette a katolikus egyházat. Mind férfiak voltak, azonban létezik egy legenda egy nőpápáról, aki álruhában szerezte meg a címet.

A pápák férfiak, mindig is a férfiak közül kerültek ki, a nőknek lényegében esélyük sincs a pozíció betöltésére. Azonban létezik egy legenda egy nőről, aki férfinak adta ki magát, és így megszerezte a pápai címet.

Nőként pápának lenni

A Vatikán hivatalos feljegyzései szerint a több mint 260 katolikus pápa mind férfi volt, bár egy középkori legenda szerint a 9. században rövid ideig egy női pápa is uralkodhatott. Johanna egy fiatal nő volt, aki férfinak álcázta magát, hogy vallási képzésben vehessen részt. Miután kiemelkedett tudósként, egyre magasabb egyházi rangokat sikerült megszereznie.

A francia király azt hitte, üvegből van: meg sem érinthették szolgái, úgy rettegettA francia király azt hitte, üvegből van: meg sem érinthették szolgái, úgy rettegett

Furcsa téveszme gyötörte VI. Károly francia királyt, azt hitte, üvegből van.

Tovább olvasom
Johanna férfinak álcázott nő lehetett, akit pápának választottak
Johanna férfinak álcázott nő lehetett, akit pápának választottakColumbia Pictures / Getty Images Hungary

Johanna állítólag angol nő volt, a születési helyét azonban a németországi Mainz városaként jelölik meg, ami már kissé ellentmondásos, egyesek szerint a szülei vándorolhattak Németországba. Beleszeretett egy angol bencés szerzetesbe, és férfinak öltözve vele tartott Athénba. Miután nagy tudásra tett szert, Rómába költözött, ahol bíboros lett. 855-ben pápának választották, őt lett VIII. János. Több mint két évig uralkodott, miközben nemét gondosan titokban tartotta a bő, szent ruhák alatt. Titka csak 858-ban derült ki, amikor váratlanul egy pápai körmenet során vajúdni kezdett. Egyes beszámolók szerint szülés közben halt meg, míg mások azt állítják, hogy dühös követői ló mögé kötözték, és halálra kövezték.

Valóban létezett a nőpápa?

A női pápa legkorábbi forrásai két 13. századi domonkos rendi szerzetestől származnak: Jean de Mailly és Stephen of Bourbon írásából. Ezek tartalmazták az első részleteket, amelyek később a Johanna pápa mítoszt alapozták meg.  A történetük szerint 1100 körül egy névtelen nő férfinak adta ki magát, és így választották meg pápának. Kiléte akkor vált ismertté, amikor terhes lett, és egy körmenet során nyilvánosan szült. Jean de Mailly beszámolója szerint ezt követően halálra kövezték, miközben egy ló végighúzta őt Róma utcáin. 

A Johanna pápáról szóló fő forrás, amelyet a középkor folyamán gyakran idéztek, később, de szintén a 13. században jelent meg. Egy másik domonkos rendi szerzetes, Martin of Troppau bővítette a történetét. Szerinte egyhangú szavazással választották meg, és pontosan két év, hét hónap és négy napig szolgált a Vatikánban – nem az 1100-as évek körül, ahogyan korábban feltételezték, hanem a 9. század közepén. Azt is hozzáfűzte, hogy a helyet, ahol szült, ezután elkerülték a pápai körmenetek. 

Élete nagy részét túszként töltötte a hercegnő, akinek a nevét is elfelejtette a világÉlete nagy részét túszként töltötte a hercegnő, akinek a nevét is elfelejtette a világ

A névtelen hercegnő élete jelentős részében túsz volt, két király is foglyul ejtette. Kalandos története ellenére azonban mégsem maradt fenn a neve.

Tovább olvasom
Nincs egyértelmű bizonyíték a női pápa létezésére
Nincs egyértelmű bizonyíték a női pápa létezéséreColumbia Pictures / Getty Images Hungary

A 14. századra a női pápáról szóló történetek különböző változatai terjedtek el, és széles körben elhitték őket, annak ellenére, hogy nyilvánvaló ellentmondásokat tartalmaztak. Vajon angol származású volt, vagy a németországi Mainzban született? A neve Johanna volt vagy inkább Ágnes vagy Gilberta? 

Johanna pápa létezését mégis egyre kevésbé kérdőjelezték meg. Mellszobra a sienai katedrális pápaszobrai között is helyet kapott, és a reformáció idején, amikor a protestánsok igyekeztek aláásni a katolikus egyház tekintélyét, többször is hivatkoztak rá. Jan Hus 1415-ben, a konstanzi zsinaton tartott pere során említette őt, hogy megcáfolja a katolikus egyház és a pápaság tévedhetetlenségét. 

VIII. János pápa tényleg létezett, Johanna valószínűleg nem

Bár a középkorban híressé vált, a történészek többsége ma már mítosznak tartja Johanna pápa létezését. Élete a pápaság két jól dokumentált pápájának, IV. Leónak és III. Benedeknek az időszakával esik egybe. Szent IV. Leó 855. július 17-én hunyt el, utódját, III. Benedeket pedig már szeptember végére megválasztották. Valóban létezett egy VIII. János nevű pápa, de ő (és ő valóban férfi volt) később, 872 és 882 között töltötte be a szerepet.

Néhány tudós úgy véli, hogy később élhetett, vagy eltüntették őt az egyházi történelemből, de sokkal valószínűbb, hogy története a pápaságellenes szatíra része volt, amelyet elégedetlen szerzetesek, korai protestánsok és más katolikus egyházkritikusok népszerűsítettek.

A középkorban mai szemmel nézve rengeteg furcsaság történt. Ismerj meg néhány bizarr törvényt ebből az időből az alábbi cikkünkben.

Ez volt a 10 legbizarrabb középkori törvényEz volt a 10 legbizarrabb középkori törvény

A középkori Európában jó néhány bizarr törvény szabályozta a mindennapokat. Az egyik máig érvényben van.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • világom
A történelem legnagyobb szerelmi botrányai: így hűtlenkedett Napóleon
A történelem legnagyobb szerelmi botrányai: így hűtlenkedett Napóleon

A hűtlenség az emberiség egész történelmét végigkíséri. Volt, akinek nem kellett miatta mentegetőznie...

február 8., 06:00

  • világom
Így lett őrmester egy kutyából: tömegek életét mentette meg
Így lett őrmester egy kutyából: tömegek életét mentette meg

Stubbyhoz hasonló kutyát keresve sem lehetne találni: a hős eb több tucat katona életét mentette meg az első világháborúban.

február 6., 19:30

  • világom
EU-s döntés miatt drágulás várható ezeknél a népszerű csomagoknál
EU-s döntés miatt drágulás várható ezeknél a népszerű csomagoknál

Az Európai Bizottság kezelési díj bevezetését javasolja a csomagokra az EU-ban.

február 6., 09:06

  • világom
Poliamor viszonyok, kölcsönadott feleség: ilyen volt a szex az ősi Kínában
Poliamor viszonyok, kölcsönadott feleség: ilyen volt a szex az ősi Kínában

Kína lakói nem voltak szégyenlősek: a pajzán domborművek, az erotikus regények és poliamor viszonyok egyaránt életük részének számítottak.

február 6., 08:48

  • világom
Nem ért egyet Elon Muskkal az űrben rekedt asztronauta
Nem ért egyet Elon Muskkal az űrben rekedt asztronauta

A NASA űrhajósa vitatta Elon Musk elképzelését, ami rövid távon megpecsételné a Nemzetközi Űrállomás működését.

4 órája

  • világom
Parkinson-kór végzett a 20. század legrettegettebb diktátorával
Parkinson-kór végzett a 20. század legrettegettebb diktátorával

Tízmilliók élete ért véget a 20. század legrettegettebb diktátora miatt.

február 9., 19:30

  • világom
Politikai okokból változtatták meg a kedvelt magyar étel nevét
Politikai okokból változtatták meg a kedvelt magyar étel nevét

Több étel neve változott meg politikai okokból az elmúlt évszázad során.

február 9., 12:10

  • világom
Ezért nem lett művész Hitlerből: az ok meglepően prózai
Ezért nem lett művész Hitlerből: az ok meglepően prózai

A festészet helyett az akadémia másik osztályát javasolták neki, de a feltételeknek nem felelt meg.

február 8., 19:30

  • világom
A világ legkülönlegesebb tava az óceán fölött lebeg
A világ legkülönlegesebb tava az óceán fölött lebeg

Hihetetlennek tűnik, de e lebegő tóról készült fotók nem manipuláltak.

február 9., 11:10

  • világom
Szokatlan kínai módszer: félmilliárd fát ültettek, hogy megmentsenek két várost
Szokatlan kínai módszer: félmilliárd fát ültettek, hogy megmentsenek két várost

Egykor kopár sivatag volt, ma a világ legnagyobb ember alkotta erdője, és félmilliárd fa otthona.

február 9., 15:10

  • világom
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat
Ez a világ legfurcsább szobra: félévente lemossák róla a trágár szavakat

A világ legkietlenebb helyén áll ez a furcsa szobor.

február 10., 18:30

  • világom
Retro: így zajlott egy Világifjúsági Találkozó a szocializmusban
Retro: így zajlott egy Világifjúsági Találkozó a szocializmusban

Igazi fesztiválhangulat jellemezte a Világifjúsági Találkozókat, de azért az ideológiai megsegítés sem hiányozhatott.

február 4., 08:05

  • világom
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard
Jégtömbbé fagyott a -30 fokban, túlélte, a Wikipédiának így sem volt elég érdekes Jean Hilliard

Egyetlen lábujja sem esett áldozatul a hétórás horrornak.

február 10., 06:00

  • világom
Magyar fotós képét adta közre a NASA: te is nézd meg a felvételt
Magyar fotós képét adta közre a NASA: te is nézd meg a felvételt

Meg is mutatjuk a NASA által a nap képének választott fotót.

február 3., 15:10

  • világom
Minden 3. vádlottat elítéltek: így zajlott a legnagyobb magyar boszorkányper
Minden 3. vádlottat elítéltek: így zajlott a legnagyobb magyar boszorkányper

Számos tévinformációval bírunk a magyar boszorkánypereket illetően.

február 6., 08:06

  • világom
Olyan szörnyű kórházba került, inkább visszaszökött a börtönbe a híres francia szélhámosnő
Olyan szörnyű kórházba került, inkább visszaszökött a börtönbe a híres francia szélhámosnő

A semmiből épített hatalmas pénzügyi birodalmat a francia szélhámosnő.

február 5., 19:30

  • világom
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró
Bordélyházban talált rá élete szerelmére a dúsgazdag magyar báró

Kovács Júlia életében nyomorúság és zaklatás váltakozott addig, amíg meg nem ismerte a dúsgazdag Hatvany Lajost, aki beleszeretett.

február 10., 08:35

  • világom
Így osztályozta állampolgárait Kína: pontlevonás járt a nyilvános vitáért, a metrón evésért
Így osztályozta állampolgárait Kína: pontlevonás járt a nyilvános vitáért, a metrón evésért

Ez az igazság a kínai pontrendszerről: így hat az állampolgárokra.

február 3., 12:10

  • világom
Nem a szifilisz végzett Leninnel: így ért véget a kommunizmus atyjának élete
Nem a szifilisz végzett Leninnel: így ért véget a kommunizmus atyjának élete

Sokáig azt hitték, szifilisz végzett vele, azonban ma már tudjuk, halálának oka egészen másban keresendő.

február 6., 06:00

  • világom
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is
Ez a világ 5 legveszélyesebb folyója: van közte mérgező is

Vagy a víz sodor el, vagy a krokodil fal fel: valódi veszélyek a világ legveszedelmesebb folyóin.

február 10., 11:40

  • világom
Okosóra mentett életet 300 méteres zuhanás után
Okosóra mentett életet 300 méteres zuhanás után

Komoly bajba kerültek, egyikük okosórájának köszönhetik életüket.

február 4., 15:10

  • világom
Egyszerű gyári munkás volt, mégis az űrbe jutott
Egyszerű gyári munkás volt, mégis az űrbe jutott

Különös hobbijának köszönheti, hogy több száz jelentkező közül őt választották ki az űrrepülésre.

február 5., 18:30

  • világom
Ijesztő hír az űrben rekedt asztronautáról: nem emlékszik, milyen érzés járni
Ijesztő hír az űrben rekedt asztronautáról: nem emlékszik, milyen érzés járni

Már hét hónapja nem tudja elhagyni az ISS-t a két asztronauta.

február 4., 12:40

  • világom
55 év után tudták meg, hogy elcserélték őket a kórházban – kártérítést még mindig nem kaptak
55 év után tudták meg, hogy elcserélték őket a kórházban – kártérítést még mindig nem kaptak

Ugyanabban a kórházban születtek, néhány óra eltéréssel, de vajon hogyan kerültek más szülők kezébe az elcserélt gyerekek?

február 4., 12:10

  • világom
Élet a vécé feltalálása előtt – Ki volt Polconszaró György?
Élet a vécé feltalálása előtt – Ki volt Polconszaró György?

Hogyan jutottunk el a földbe vájt gödröktől napjaink Japánjának zenélő illemhelyeiig? És ki volt Polconszaró György?

február 5., 08:46

  • világom
Hat ország vezetett be korlátozásokat Magyarországgal szemben – ez az oka
Hat ország vezetett be korlátozásokat Magyarországgal szemben – ez az oka

Komoly gazdasági hatásai lehetnek a Magyarországgal szemben bevezetett korlátozásoknak.

február 5., 12:40

  • világom
A semmi közepén, sziklák közt álló házikó szokatlanul komoly elismerést kapott étterméért
A semmi közepén, sziklák közt álló házikó szokatlanul komoly elismerést kapott étterméért

Egy ódon, kopott házban, elhagyatott helyen működik a világ egyik legjobb étterme. De nem ez az egyetlen szokatlan Michelin-csillagos vendéglátóhely.

február 5., 11:40

  • világom
7 hétköznapi dolog, amit egyetlen amerikai elnöknek sem szabad megtennie
7 hétköznapi dolog, amit egyetlen amerikai elnöknek sem szabad megtennie

Vannak olyan hétköznapi dolgok, amiket semmiképpen nem tehet meg valaki addig, amíg ő az amerikai elnök.

február 5., 06:00

  • világom
Gyermekként egy kisfiúra cserélték a királynőt, ezért nem ment soha férjhez a legenda szerint
Gyermekként egy kisfiúra cserélték a királynőt, ezért nem ment soha férjhez a legenda szerint

Egy legenda szerint létezett egy királynő, akit gyermekkorában kicseréltek egy kisfiúra.

február 4., 18:30

  • világom
A középkori kastélyok titkos világa: egész föld alatti labirintusokat rejtettek
A középkori kastélyok titkos világa: egész föld alatti labirintusokat rejtettek

Volt olyan középkori uralkodó, aki kastélya alatt egy egész titkos birodalmat építtetett.

február 4., 16:45

Érdekességek