Az 5 legérdekesebb víz alatti város

Árvizek, aszályok, tektonikus mozgás szabdalta történelmünkben komplett városok emelkedtek-épültek, majd tűntek el szinte nyomtalanul a víz alatt. Atlantisz legendáját mindannyian ismerjük, de azt sosem találták meg: ezt az öt elsüllyedt várost azonban igen.

Kezdjük Julius Caesar nyaralójával, ami ma már csak a víz alatt csodálható meg. Baiae városába járt pihenni az ókori római elit, köztük Hadrianusszal, Ciceróval, Néróval, Marcus Aureliusszal és Caesarral. A legmodernebb fürdőhelynek számított, volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, csodálatos, az öbölre néző villák, hévízi források köré épült medencék saját vízelvezető rendszerrel, gyönyörű, mozaikos padlózatok, kaszinó, úszómedence és még sorolhatnánk. Az ókori város romjaira az 1950-es években bukkantak rá a régészek. Szakvéleményük szerint a város az 1500-as években néptelenedhetett el a maláriajárvány miatt, majd különböző vulkanikus tevékenységek taszították a víz alá. Diana harminc méter átmérőjű templomát, a Merkúr-templomot, a színház, a fürdők épületeit viszont meg lehet nézni, és a mozaikos padló egy része is csodásan épen maradt.

Stadion a víz alatt

A Japánhoz tartozó Yonaguni-szigetet sokáig csak a kalapácsfejű cápák otthonának tartották, és egészen 1986-ig nem is sejtették, micsoda kincset rejt a mély. A cápák életét tanulmányozni vágyó búvárok eg lépcsőzettel ellátott stadionra bukkantak 25 méteres mélységben. Nagyon hasonlít a Közép-Amerikában létrehozott piramisokra, de hogy ezt a természet rendezte így a homokkő eróziója során, vagy annak idején szándékosan építkeztek így, nem tudni. Azok a búvárok, akik bizonyítottan elsüllyedt várost szeretnek megnézni maguknak, Izrael földközi-tengeri partszakaszához utaznak Caesarea-t, vagy Nápoly közelébe, ahol egy másik római kori maradvány, a Baia régészeti park várja őket.

Egyiptom elveszett víz alatti városa, Héraklion

Ha Egyiptom kerül szóba, a legtöbben Kleopátra palotájára kíváncsiak, amely az ókori Alexandria területén állt, ám egy pusztító földrengés és szökőár 1400 éve a víz alá temette a nagy részét. Az 1996-ban felfedezett antik romok, ékszerek, szfinxek mellett azonban legalább ekkora figyelmet érdemel az egykor Alexandria mellett fekvő Héraklion városa. Az egyiptomiak uralma alatt fontos kereskedővárosként tartották számon, jókora épületek és szobrok emelkedtek a térségben, sőt itt építették meg Ámon templomát is. Hérodotosz elragadtatással írt a gyönyörű városról, ahol Paris és Heléna is járt még a trójai háború előtt. I. sz. 800-ban azonban a nyüzsgő várost maga alá temette a tenger, és egészen a kétezres évekig csupán mendemondák keringtek róla. Ám aztán a mostani egyiptomi partokról hat kilométerre, 45 méter mélyen felfedezték a város romjait, és a feltárás azóta is folyamatosan zajlik. Meglelték Ámon templomának romjait, a kikötő, illetve hajók maradványait, és hatalmas szobrokat, sok ékszert és pénzérmét hoztak fel további vizsgálatok céljából.

A Görögország mellett elterülő Pavlopetri

Nem kell nagyon messzire menni az ősi egyiptomi romoktól egy újabb víz alatti városig. Pavlopetri számít a világ egyik legrégebbi, víz alá süllyedt településének. 1967-ben fedezték fel a Cambridge Egyetem archeológusai csupán néhány méternyi víz alatt. Rengeteg épület- és kamrasírmaradvány került elő. Az ötezer évesre becsült kikötővároson mind a mai napig akad vizsgálnivaló, ugyanis területe kilencezer négyzetméter lehetett. Hogy egy ilyen fontos kikötőváros mit keres a víz alatt? Valószínűleg ugyanazok miatt az okok miatt került oda, mint az eddig felsoroltak: földrengések, árvizek pusztításának következményeként.

Jamaica kalózvárosa, Port Royal

Az 1600-as évekig Port Royal messze földön híres, sőt hírhedt városa volt az alkoholnak, a bűnnek, az erkölcstelenségnek és mindezek megtestesítőinek, a kalózoknak. A régen csak szerény kikötővárosként funkcionáló település az angolok megjelenését követően lett „a legvadabb város e földön”. Hatalmas központként, Jamaica egyfajta fővárosaként működött, folyt a rum, pengett az arany, táncoltak az örömlányok, fosztogatott, aki tudott. A Henry Morgan kapitánynak, Anne Bonnynak, Mary Readnek, Calico Jacknek és Feketeszakállnak is otthont adó településen az angolok nemcsak eltűrték a kalózokat, de eleve ők hívták oda őket. Hogy azóta a főváros szerepét Kingston vette át, azért az a hatalmas földrengés és szökőár a felelős, ami az 1690-es években egész Port Royalt a víz alá kényszerítette. Rengeteg ember vesztette életét, de az ő maradványaik mára a járványoknak, hurrikánoknak köszönhetően eltűntek: maradtak helyettük a víz alatti épületek, amik ma már az ország egyik fő látványosságát jelentik.

Városok, amelyek a jövőben épülnek a víz alá

Első hallásra nem tűnnek túl vonzó lehetőségnek a vízre vagy a víz alá épített városok tervei, de több ország is határozottan támogatná az elképzelést. Azzal számolnak, hogy az egyre szaporodó emberiség egy idő után nem fog elférni a szárazföldeken, pláne azután, hogy a klímakatasztrófa miatt megnövekszik majd a tengerek, óceánok vízszintje. Japán mérnökök egy csapata ötezer embert tervez levinni öt kilométeres mélységbe egyfajta víz alatti gömbvárosba, az Ocean Spiralba. Az energiát a víz mozgásából és hőmérsékleti különbségeiből nyernék, így teljesen önfenntartó módon, a természet károsítása nélkül működhetnének. 2019-ben ennek egy kevésbé vad változatát, a vízen lebegő város ötletét jelentette be Mark Collins Chen, Francia Polinézia egykori minisztere. A terület pár évtizeden belül víz alá kerül, tízezer embert pedig – az ENSZ jóváhagyásával – az Oceanix City 300 vízen lebegő, de lent a tengerfenékhez rögzített platformjain helyeznének el

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek