Soha nem volt részeg, de nőből megvolt majdnem 5000

Milliók ugrálnak a zenéjükre, az egész életüket végigkoncertezik, velejéig kimerítik a „szex, drog és rock and roll” életérzést, nincs olyan ember, aki ne rajongana értük. Legújabb sorozatunkban ikonikus zenészeket mutatunk be, másodikként a magyar származású Gene Simmonst, a Kiss frontemberét.

Szinte nincs olyan magyar nyelvű cikk a híres zenészről, ami ne azzal kezdené, hogy a rockisten magyar származású. Ez valóban így van, ám nem jelenti azt, hogy Simmons romantikus érzelmekkel kötődne hazánkhoz. Eleve nem itt, hanem Izraelben született Chaim Witz néven 1949-ben, édesanyja, Klein (más forrásokban Kovács) Flóra viszont Magyarországon jött világra és nőtt fel, ahogy Simmons édesapja, Witz Ferenc is. Kovács Flóra túlélte a náci koncentrációs tábort, ám családja nagy része odaveszett. Ezután vándorolt ki férjével Izraelbe, majd onnan az Egyesült Államokba. A sokat szenvedett anya és fia között mély, szeretetteli kapcsolat alakult ki, olyannyira, hogy Simmons emiatt nem iszik alkoholt vagy fogyaszt drogot. A Kiss festett arcú, nyelvnyújtogató frontembere, a bulik és a nők mágnese utálja az alkoholt, és állítása szerint nem volt részeg soha életében. „Anyám egyetlen gyereke vagyok. Nincs jogom bántani őt, az élet már eleget bántotta” – nyilatkozta a témában. A frontember szerint ráadásul a különböző szerek csak tompítanák az érzékeit, amire semmi szüksége. Ő cápa akar maradni, mindig mozgásban, hiszen csak így körözheti le versenytársait a zeneiparban, és maradhat fitt. Ja igen, emellett szabadidejében nagyokat túrázik a természetben a feleségével.

Magyarul sokkol a színpadon

De térjünk vissza egy kicsit az énekes származására. Már csak azért is, mert a mai napig tűrhetően beszél magyarul, és ezzel szereti meglepni a közönségét is. Ismeri az Az a szép című dal első versszakát, de a Van nekem az égen egy kis csillagom is a kedvence, gyakran hallotta az édesanyjától (ide kattintva meg is lehet hallgatni az előadásában). Szülei nem tanultak meg igazán angolul az új hazában, gyakran csak magyarul beszéltek egyetlen fiukhoz, így ez a tudás egy életen át elkísérte a zenészt, édesanyjával is sokszor ezen a nyelven kommunikált. Flóra 93 éves korában tavaly hunyt el. Az óhazához, Magyarországhoz nem kötődött, nem járt vissza. „Nincs bennünk harag, csupán nem akarunk vakargatni egy olyan sebet, ami soha nem fog teljesen begyógyulni” – nyilatkozta erről Simmons 2010-ben. Nyilvánvalóan a koncentrációs táborra utalt, amit édesanyja csak azért élt túl, mert ügyes kezével ő vágta a náci tisztek feleségeinek a haját.

A Kiss alapítása

A zenekar 1973-ban alakult, Gene Simmons  – miután tanárként hatodikosokat tanított, illetve szerkesztőként dolgozott a Vogue-nak – 24 évesen került a bandába. Ekkor már ezzel a névvel élt, mivel a Chaim nevet angolul senki sem tudta kimondani rendesen, második keresztnevét, a Eugene-t viszont igen. Édesanyja vezetékneve, a Klein nem hangzott művésziesen, apjáét nem akarta viselni (korán elhagyta őket), így Jumpin’ Gene Simmons iránt érzett tiszteletből felvette a zenész vezetéknevét. Gitározni gyerekkora óta imádott, több bandát is alapított, így basszusgitárosként és énekesként megtalálta a helyét az alakuló Kiss együttesben. Ő volt The Demon; Paul Stanley, akivel korábban már alapítottak egy rockzenekart, a Starchild; Ace Frehley a Space Ace, a dobos Peter Criss pedig Catman.

Ace Frehley, Paul Stanley, Peter Criss és Gene Simmons 1974 nyarán
Ace Frehley, Paul Stanley, Peter Criss és Gene Simmons 1974 nyaránTom Hill / Getty Images Hungary

Első három albumukkal nem tudták felhívni magukra a figyelmet, de a negyedik, az Alive! már a legnagyobb rockzenekarok közé repítette őket. Nemcsak élvezték a sikert, de meg is dolgoztak érte. Kitaláltak egy olyan megjelenést, egy egész Kiss-világot, ami megkülönböztette őket az összes többi zenekartól. Minden koncert egy show volt komoly pirotechnikával, füsttel, rakétákkal, tűzfújással, miközben a tagok páncélszerű ruhát viseltek, és a jellegzetes Kiss-arcfestést. Nem féltek a sminktől, a vörös rúzstól, a magas sarkú cipőktől és a hatalmas hajbozontoktól – nem nőiessé tette őket, hanem különlegessé.

Simmons beszámolója szerint szándékosan heroizálták magukat, hiszen az amerikaiak imádják a hősöket. A koncerteket egyfajta hadgyakorlatként fogta fel, ahol istenségként és harci díszben pompázó harcosként jelent meg egyszerre. Meg is szenvedtek a nagy súlyt jelentő bakancsokkal és fellépőruhákkal, de cserébe elmondhatják, hogy egyetlen rajongójuk sem unatkozott a koncertjeiken. Hogy mennyire számít a megjelenésük, az igazán a nyolcvanas években derült ki.

A Kiss 1985-ben
A Kiss 1985-benEbet Roberts / Getty Images Hungary

Színház kell az embereknek

A hetvenes éveket a zenekar elképesztő sikerekkel zárta. Ám Amerikában nem könnyű évtizedekig a csúcson maradni – nekik sem sikerült. A nyolcvanas években elhagyták a vastag festékréteget, és úgy léptek fel, mint egy átlagos rockbanda. A világ ekkor látta meg az arcukat. A váltás bejött, de a kilencvenes években újra ki kellett találni valamit. A csapatban csak Simmons és Stanley maradt állandó, két tag hol kilépett, hol visszatért, de 1996-tól összeállt az eredeti banda, és kivételesen sikeres turnékat, előadásokat adtak. Criss és Frehley azonban ismét kiszállt, így a Kiss végleges formációjában Eric Singer és Tommy Thayer szerepel Simmons és Stanley mellett.

Sikereiket régóta nem kérdőjelezi meg senki. 120 millió eladott albummal, 24 aranylemezzel büszkélkedhetnek, mindig ott vannak a legjobb rockzenekarokat bemutató listákon, 2014 óta pedig a Rock and Roll Hall of Fame tagjai közé tartoznak. Az idő azonban a tagok felett is eljárt, így az utolsó koncertturnéjukra készülnek.

Őrültségek, amiket csak a hírnév miatt lehet megtenni

Gene Simmons igazi karakter a rock világában, tulajdonképpen azt csinál, amit akar, mindenből bevétel lesz. Álljon itt egy rövid lista azokból az elképesztő történésekből, amelyek borzolták a kedélyeket.

Simmons hatalmas nőcsábász, amit nem is igyekszik titkolni. Amikor azt híresztelték róla, hogy 4600 nővel feküdt le élete során, akkor is sietett pontosítani a számot: inkább 4800 lesz az. Onnan tudja ilyen pontosan, hogy a legtöbb nőről fényképet készített. 

Annyira a szex megszállottja, hogy arca megtalálható a Kiss által piacra dobott óvszereken. Ez volt az első alkalom, amikor az FDA, az Amerikai Egyesült Államok gyógyszereket és élelmiszereket bevizsgáló szervezete engedélyezte a nyomtatással díszített óvszer forgalmazását. Talán mondanunk sem kell, hogy Simmons arca található rajta kinyújtott nyelvvel. Azt sem tagadja, hogy sok milliárd dolláros bizniszt futtattak fel azzal, hogy az égvilágon mindent lehet kapni az ő logójukkal, arcukkal fémjelezve. Simmons személyes kedvence egy beszélő piszoár, amely abban a pillanatban, hogy vizelet ér hozzá, Gene hangján megszólal, és azt mondja: „Ennél még a nyelvem is hosszabb”. 

Hogy Simmons mindenből pénzt csinál, arra az is bizonyíték, hogy amikor vesekövet találtak nála, a műtét után odaadták neki egy kis tégelyben, ő pedig feldobta az internetre, és tizenötezer dollárért adta el. A használt rágóját negyedmillió dollárért vette meg egy rajongó. Simmons örömmel számolja a pénzt, amiből szerinte sosem elég. Persze nagyon sokat jótékonykodik, főleg gyerekeken segít szívesen, 2013-ban elnyerte a MEND Humanitárius Díjat is.

Elképesztően nehéz fellépőruhákat és bakancsokat viselnek
Elképesztően nehéz fellépőruhákat és bakancsokat viselnekPer Ole Hagen / Getty Images Hungary

Családot azért sikerült alapítania

Gene Simmons első és második látásra sem az a férjtípus. Ennek ellenére nős, 28 évnyi párkapcsolat után 62 évesen vette el szerelmét, a korábban playmate-ként dolgozó Shannon Tweedet. Tweed ilyen hosszú ideig csak úgy tudott kitartani Simmons mellett, hogy – az énekes szavaival élve – modern és toleráns. Simmons meg is becsüli, többször is nyilatkozott róla, mennyire szereti, és persze megadta neki a négyszáz vendéggel járó álomesküvőt is a Beverly Hills Hotelben. A párnak két gyereke született, Nick már 30 éves, Sophie pedig 27. Az ifjú házasok nem kértek nászajándékot, helyette a vendégek a kedvenc jótékonysági alapítványaiknak utalhattak pénzt. A rock fenegyereke jó útra tért? Nehéz megállapítani.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

happy father’s day

Gene Simmons (@genesimmons) által megosztott bejegyzés,

Méltó búcsú Magyarországtól

A Kiss utolsó világturnéja, az End of the Road 2020. július 16-án hazánkat is érinti. Összesen 75 városban adnak koncertet, az utolsót 2021-ben New Yorkban. Persze ez nem jelenti azt, hogy az együttes megszűnne létezni, csupán a koncertezést hagyják abba. Ha valaki Kisst szeretne hallgatni, van miből válogatni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra