Súlyossá vált a szúnyoghelyzet, az MTA szerint lépni kell

Ideje komolyan foglalkozni a magyarországi szúnyoghelyzettel, hiszen az elmúlt években egyre többféle betegségterjesztő szúnyogfaj telepedett meg a régióban. Az MTA frissen megjelent állásfoglalása arra hívja fel a figyelmet, hogy járványügyi szempontból kiemelten fontos a hazai szúnyogállomány megfigyelése, gyérítése.

„Az elmúlt évtizedek során a klímaváltozás más hatásaival együtt számos új betegségterjesztő szúnyogfaj telepedett meg Európában. Ennek következtében több esetben is az általuk behurcolt vírusok (pl. Chikungunya-vírus, dengue-vírus ) okozta járványok alakultak ki egyes régiókban” – állítja a november 20-án kiadott közös közleményében az MTA Biológiai Tudományok Osztálya, az Agrártudományok Osztálya, az Orvosi Tudományok Osztálya és az MTA Ökológiai Kutatóközpont.

Egy a sok közül.
Egy a sok közül.Shutterstock

„Ebben a folyamatban Magyarország is jelentős mértékben érintett, hiszen a nyugat-nílusi láz vírusának megjelenése óta már minden évben ismertek humán megbetegedések, sőt további rendkívül kockázatos vírusok (pl. Usutu-vírus ) felbukkanását is kimutatták. A helyi szúnyogállomány fogékonysága ezekre az új kórokozókra kevéssé ismert, de egyes fajok esetében ez is bizonyított. A trópusi területekről behurcolt invazív szúnyogfajok betegségterjesztő képessége viszont jól dokumentált, és rendkívül komoly kockázatot jelent. Hazánkban eddig három invazív szúnyogfajt írtak le. Tartós megtelepedésükre is egyre több tudományos bizonyíték áll rendelkezésre. Meghonosodásuk az első nagy lépés az új betegségek megjelenése és terjedése felé, de kiválthatja a már jelen lévő kórokozók intenzívebb terjedését is. Ezáltal reálissá vált új, a korábbiaknál súlyosabb járványok kialakulásának veszélye.”

Az állásfoglalásból kiderül, hogy a járványügyi veszélyekre való felkészülésben itthon súlyos hiányosságok tapasztalhatóak, többek között a szakemberképzésben, az akkreditált laboratóriumok felállításában, a hazai csípőszúnyogok monitorozásában, élőhely-térképezésben, a gyérítési eljárásokban, de a lakosság tájékoztatásában is. Az MTA ezeken a területeken sürget koncepcióváltást a döntéshozóknál.

Addig is, mire ennek megvalósításáig eljutunk, nem árt tanulnunk néhány dolgot a szúnyogokról. Itt van rögtön ez:

Oszd meg másokkal is!
Mustra