A huszonévesek vezetnek a legveszélyesebben

Kik a legelvetemültebb sofőrök? Kiktől kell óvakodnunk az utakon? A legújabb kutatások eredményei szerint a hiedelmekkel ellentétben a tinédzserek jóval biztonságosabban vezetnek, mint huszonéves társaik.

Az UCLA kutatói négy tényezőt vizsgáltak: nézték a kort és a nemet, valamint megkérdezték a résztvevőket arról, hogy sportolnak-e rendszeresen, és hogy szoktak-e videójátékozni, majd ennek tükrében mérték fel, hogy kinek hogy megy az autóvezetés. Az eredmények szerint pedig leginkább az életkortól függ, hogy ki mennyire jó sofőr, de az sem árt, ha valaki rendszeresen sportol.

A tanulmány készítői Los Angeles-i autóvezető-oktatókat kértek fel, hogy teszteljék a kísérleti alanyok vezetési képességeit, és értékeljék őket 1-től 4-ig. A csoport 100, kevésbé tapasztalt sofőrből állt, a nemek aránya egyenletesen oszlott meg a résztvevők között, az átlagéletkor pedig 18 év volt.

A kísérleti alanyok egy kétórás vezetési tanfolyamon vettek részt, ami a manőverezési technikára fókuszált, majd Los Angeles utcáin tesztelték tudásukat (L. A.-ről érdemes megemlíteni, hogy állítólag a világ legborzalmasabb forgalmú városa).

A kutatócsoport a vezetési pontszámokat az életkor és a nemek szerint elemezte, mégpedig azért, mert a nők és a fiatalok vezetési szokásait illetően rengeteg sztereotípia él a köztudatban.

Az eredmények nem az elvártak szerint alakultak

A kor alapvetően tényleg szerepet játszott abban, hogy ki mennyire jó gépkocsivezető, meglepő módon azonban nem a tinik bizonyultak rosszabb sofőrnek, hanem a húszasok, ez a tendencia pedig elsősorban a férfiak körében volt erős. 

A jelenlegi vizsgálat eredményei alapján feltételezzük, hogy

a fiatalabb vezetők (különösen a férfiak) viszonylag magas baleseti rátája annak tudható be, hogy kevésbé vezetnek biztonságosan, és nem az a gond, hogy nem jók az autóvezetői képességeik

- írják a szerzők.

Sokkal jobb pontszámokat értek el a vezetői teszteken a rendszeresen sportolók is, korábbi vizsgálatok alapján ráadásul kiderült, hogy azoknak, akik valamilyen csapatsportot űznek, a térlátásuk is jobb. A videójátékok, úgy tűnik, nem befolyásolják a vezetési képességeket, bár a korábbi kutatások azt mutatták, hogy pozitív hatással vannak a térbeli tájékozódásra.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek