Háton, hason vagy oldalt? Ettől is függ, hogy melyik a legjobb alvási pozíció számodra

GettyImages-629961916

Az alvási pozíciódnak nagyobb jelentősége van, mint gondolnád. Ezen is múlhat, hogy reggel kipihenten ébredsz-e, vagy holtfáradtan kecmeregsz ki az ágyból.

De ha az alvási pozíció befolyásolja az alvást, akkor ez azt jelenti, hogy az egyik testhelyzet jobb, mint a másik? Igen is, meg nem is. Bár az alvási pozíció valóban kihat az alvásminőségre, ami az egyik embernek jó, az nem feltétlenül kielégítő valaki másnak. Ez ugyanis több tényezőtől is függhet, így attól is, hogy horkolsz-e, vagy tapasztalsz-e valamilyen fájdalmat. Ha éjszaka többször felébredsz, vagy sokat hánykolódsz, az annak a jele is lehet, hogy nem megfelelő pozícióban alszol, ezért érdemes lehet kipróbálnod egy új testhelyzetet, vagy kikérned egy szakember tanácsát. Itt egy kis segítség, hogy az egyes alvási pozíciók között milyen alapvető különbségek vannak, és azok hogyan hatnak az egészségedre.

Oldalt alvás

A horkolás az egyik legzavaróbb dolog, ami a zavartalan pihenés útjában állhat – különösen, ha együtt alszol a partnereddel. Ez ugyan önmagában nem nevezhető egészségügyi problémának, de annak a jele is lehet, hogy alvási apnoéd van, ami egy olyan alvási rendellenesség, amely légzéskimaradással jár. A CNET által idézett Ben Smarr alvásszakértő szerint ilyen esetben az oldalt alvás lehet a legelőnyösebb megoldás. „Miközben sokak számára a háton alvás a legkényelmesebb, az oldalt alvók kevésbé horkolnak.”

Ha savas refluxban, gyomorégésben vagy éjszakai emésztési zavarban szenvedsz, akkor ajánlott a bal oldaladon aludnod. Ha pedig hátfájás vagy csípőfájdalmon gyötör, akkor az oldalt alváshoz érdemes egy párnát tenned a lábaid vagy a térdeid közé, ezzel is csökkentve a nyomást.

Van, akinek a háton alvás, van, akinek hason alvás fekszik jobban
Van, akinek a háton alvás, van, akinek hason alvás fekszik jobbanjacoblund / Getty Images Hungary

Hason alvás

Alvási apnoé esetén még mindig jobb hason aludni, mint háton, így ugyanis a légutak kellőképpen nyitva maradhatnak ahhoz, hogy szabadon lélegezhess. Ugyanez érvényes a horkolásra is.

A hason alvás hátulütője, hogy súlyosbíthatja a nyak- vagy derékfájdalmat, ami annak az eredménye, hogy ebben a pozícióban a nyak kényelmetlen szöget zár be, a hát pedig ívelt helyzetbe kerül. Ha viszont így alszol, de nem tapasztalsz semmilyen problémát, akkor nincs okod változtatni rajta.

Háton alvás

Ha derékfájással küzdesz, alvási apnoéd van vagy gyakran horkolsz, akkor rossz ötlet a hátadon aludnod. Noha Smarr szerint a fej emelt pozíciójával valamelyest enyhíthető a nyakra nehezedő nyomás, ez még mindig egy olyan kompromisszum, amit nem érdemes megkötnöd.

Amennyiben azonban az alvási rendellenesség nem érint, a háton alvásnak több előnye is lehet. Így jobban eloszlik a súlyod, ami kíméletesebb a gerinced számára, és mivel közben arccal felfelé nézel, kevésbé fenyegetnek a reflux tünetei is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra