Súlyos betegségekről is árulkodnak a körmünk elváltozásai

Berényi Bianka
GettyImages-1219712327

A köröm elváltozásai utalhatnak egészségünkben bekövetkező változásokra is, így érdemes ezeket a jeleket figyelni, mert így akár életet is menthetünk.

Bizonyára találkoztál már azzal az állítással, hogy a körmünk árulkodhat az egészségügyi állapotunkról: ha okosan olvasunk a jelekből, testünk súg arról, hogy mely szervi területeken lehetnek gondjaink. Körmeink szinte mindig szem előtt vannak, mindenféle környezeti hatásnak kitéve, ápolásuk így ugyanolyan fontos, mint például arcbőrünk hidratálása, mégis hajlamosabbak vagyunk előbbiről megfeledkezni. Most azokat a körömbetegségeket vesszük górcső alá, melyek ritkábban fordulnak elő. 

Így üzenhetnek körmeink 

Körmeink ápoltságának és egészségének megőrzése alapvető dolog, cserébe körmünk aktuális állapota tájékoztat egészségünkről. Dr. Szabó András bőrgyógyász segítségével összeszedtük azokat az intő jeleket, melyekből érdemes olvasni, így megelőzhető lehet a baj is. 

Körmeink egészségi állapota másról is árulkodhat, ápold őket rendszeresen
Körmeink egészségi állapota másról is árulkodhat, ápold őket rendszeresenCoffeeAndMilk / Getty Images Hungary

Hosszanti barázdák a köröm felületén

A körmök hosszanti barázdáltsága lehet alkati vagy családi vonás is, de kialakulását elősegítheti a nedves környezetben végzett munka, a fokozott manikűr és a körömre felvitt kozmetikumok, illetve azok kémiai anyagokkal történő eltávolítása is. Idősebbeknél gyakrabban alakul ki a körömlemezek diszkrét hosszanti csíkozottsága, de pánikra semmi ok, mert alapvetően ezek a barázdák nem jeleznek bajt. 

A lukacsosság jelensége a körmön

Itt már egy picit nagyobb bajról árulkodó dologról van szó, de félni ettől sem kell.

Abban az esetben, amikor apró, pontszerű bemélyedések jelennek meg a körmön, azok eredhetnek kisebb traumákból (például ütésből), de ritkábban az atópiás ekcéma jele is lehet, vagy akár pajzsmirigy-túlműködésé. 

„Ha bizonyítottan egyik betegségről sincs szó, akkor valószínűleg anyagcserezavarok állhatnak a jelenség hátterében” – magyarázza a bőrgyógyász. 

Az óraüvegköröm-elváltozás

Az óraüvegköröm elnevezés a megnagyobbodott, domború körömlemezt jelöli.

Ha az utolsó ujjperc mérete is nagy, az speciális szindrómákkal lehet kapcsolatos, ha pedig a körmök mindkét végtagon óraüvegszerűek, az akár tüdőbetegségekre, szív- és érrendszeri betegségekre (billentyűproblémák, szívburokgyulladás), májbetegségre, gyulladásos bélbetegségekre, A-vitamin-mérgezésre, vérképzési rendellenességekre, alultápláltságra is utalhat.

A kanálköröm

Ha a köröm fokozatosan lapossá válik, az már intő jel, mert ez lehet a kanálköröm előfutára: ilyenkor a köröm nem domború, hanem konkáv alakot ölt és sokszor töredezetté is válik. A jelenség gyakoribb a hüvelykujjon, gyerekek körében a 2-4 éveseknél jellemzőbb, lábujjon 3-4 éves korig természetes jelenségnek vehető, aztán nagy többségben elmúlik. Okozhatják oldószerek, különösen a petróleumot tartalmazó vegyszerek, vashiányos anémia, szívbetegség, pajzsmirigy-alulműködés vagy akár gombás fertőzés is.

Körömágygyulladás

A körömágygyulladás az egyik legkellemetlenebb tünetekkel járó betegség, mert a benőtt köröm már önmagában nem kellemes élmény, de ha be is gyullad, ott már komoly fájdalom is jelentkezhet mellé. Ezt nevezik körömágygyulladásnak, mely a szakember meghatározása szerint nem más, mint „a köröm közvetlen közelében, a körmöt körülvevő lágyszövetekben kialakuló gyulladás”.

„Ha kialakult a gyulladás, a körömágy sérülése után a sebbe, mely gyakran szabad szemmel nem is látható, kórokozók is kerülhetnek, melyek ott elszaporodhatnak és gyulladást okozhatnak” – mondja a bőrgyógyász. A gyulladást a legtöbb esetben baktérium vagy gomba okozza, de nem összekeverendő a lábgombával, ugyanakkor szerencsére krémekkel gyógyítható. 

A Muehrcke-vonalak sem jó jelek

A Muehrcke-vonalak a körömággyal párhuzamos fehér csíkok, melyek a hüvelykujj körmén nem jelentkeznek. Nevüket Robert Muehrcke orvosról kapták, aki 1956-ban a fehérjehiány tüneteként ismerte fel azokat.

A vonalak megjelenése fehérjehiányon túl krónikus vesebetegségre, májcirrózisra is utalhat, de gyakran okozza kemoterápiás kezelés is.

Súlyosabb fertőző betegségek után is megjelenhetnek, illetve jelezhetnek akár ólommérgezést.

Viszont sok esetben akár egészséges emberek körmén is jelen lehetnek, így ha ez veled is így van, vizsgáltasd ki magad, mert lehet, hogy ártalmatlan a jelenség. 

A köröm vizsgálata segíthet felismerni azokat az elváltozásokat, melyek egészségi állapotunk rosszra fordultával kapcsolatos jelek is lehetnek
A köröm vizsgálata segíthet felismerni azokat az elváltozásokat, melyek egészségi állapotunk rosszra fordultával kapcsolatos jelek is lehetnekathima tongloom / Getty Images Hungary

A Lindsay-köröm

A Philip Lindsay által 1967-ben leírt Lindsay-köröm esetében a köröm színét érdemes figyelned. Ha Lindsay-körömmel állsz szemben, akkor a köröm egy részének színe fakófehér, 20-60 százaléka ugyanakkor rózsaszín vagy barnáspiros színben játszik, és a szín nyomásra sem halványodik el. A két terület közt éles határvonal van, nincs átmenet. Hogy kiknél jellemző leginkább? Krónikus vesebetegeknél. 

A Terry-köröm

Ha minden köröm hegyén sötét sáv van, azt Terry-körömnek hívják. Ennek oka gyakran az öregedés, de a következő állapotok is kialakíthatják: pangásos szívelégtelenség, cukorbetegség, májbetegség.

A sárgaköröm-szindróma

A sárgaköröm-szindróma elkülönítendő a dohányzás okozta, illetve a tetracyclinek körömsárgító hatásától.

A bőrgyógyász felhívja figyelmünket, hogy ez a körömjelenség csak ritkán fordul elő, így nem kell rettegni tőle. 

„A sárgaköröm-szindróma nagyon ritka kórkép, általában a nyirokkeringés helyi vagy szervezet szintű zavara áll a tünet hátterében” – teszi hozzá.

Sokkal gyakoribb ok a körmök sárgás elszíneződésére és megvastagodására a körömgombásodás, vagy a pikkelysömör.

„Pikkelysömör esetén gyakran látunk úgynevezett olajfoltokat is a körmön, amikor is a köröm alatt gyulladás alakul ki, mert a körömlemez alatt összegyűlnek a pikkelyek, és ez okból jelentkezhetnek a körmön a sárgás foltok” – tudtuk meg a szakembertől.

Ha körmöd sárgás vagy berepedezett, az is testi tünetekre utalhat, figyeld a jeleket
Ha körmöd sárgás vagy berepedezett, az is testi tünetekre utalhat, figyeld a jeleketIrina Tiumentseva / Getty Images Hungary

Barna csík a körmön

A körmön megjelenő hosszanti, barnásfekete elszíneződés feltétlen alapos vizsgálatot érdemel, mert gyakran körömmelanoma jele is lehet.

De mielőtt nagyon megijednél, érdemes tudnod, hogy az elszíneződés lehet ártalmatlan is, jelentkezhet egy fizikai trauma következtében kialakult bevérzés tüneteként is.

Arra viszont már érdemes figyelned, hogy ezek a bevérzések két-három hét alatt felszívódnak, illetve a köröm növekedésével együtt lenőnek, míg a melanoma nem múlik el, mert a sötét folt lassan növekszik.

Egy harmadik oka is lehet a barna csíknak. Főleg gyerekeknél (de felnőtteknél is) gyakran egy körömben lévő nevus, azaz anyajegy okozza.

Ilyenkor fontos rendszeresen kontrollálni az elváltozást, illetve abban az esetben, ha felmerül a melanoma gyanúja, akkor szövettani vizsgálat a javasolt, teszi hozzá dr. Szabó András.

Penész a körmön?

Igen, lehetséges.

„Zölden színeződik el a köröm bizonyos baktériumok, illetve penészgomba-fertőzések miatt” – mondja a bőrgyógyász. Nem túl szép látvány ez sem. 

A szürke elszíneződés sem egészséges

A durva, repedezett, szürke színű körmök többnyire vitamin-, cink- és vashiányra utalhatnak. Mi ebben az esetben a gyógyír? „Az érintetteknek megfelelő vitamin- és ásványianyag-pótlásra van szüksége” – vélekedik a bőrgyógyász. Ha ez nem hoz javulást, ajánlott orvossal kivizsgáltatni az okokat, mert lehetséges, hogy akkor más ok áll a háttérben. 

Mit tehetünk az ápolt körmökért?

Sokat tehetünk körmeink egészségéért és ápoltságáért, melyek megvalósításához szerencsére nincs szükség nagy dolgokra. Ma már mindenre szedhetünk külön vitamint, így nincs ez másképp a körmeinkkel sem. Ahogy a hajunk szépségére, fényességére és dússágára is bevethetünk sokféle vitamint, úgy körmeinknél is alkalmazhatjuk ezt a trükköt, és körmeink is hálásak lesznek érte.

Ápoló körömlakk

Manikűrösök is szívesen alkalmazzák, így mi is bátran utánuk csinálhatjuk. Ha körmeinkre csak egy réteg ápolólakkot kenünk, attól azonnal fényesek lesznek, és magas vitamintartalma miatt ápolja is a körömlemezt, belsőleg táplálva azt. 

Rendszeres karbantartás

Akár te magad csinálod, akár manikűrös szakemberre bízod, a rendszeres ápolás, vágás, reszelés a körömrutin részévé kell, hogy váljon, hisz az ápolt külső mellett a megfelelő higiéniával sok baktériumot, fertőzést vagy gombás tünetet is elkerülhetsz. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek