Állandóan fáradt vagy még nyáron is? Van egy meglepő, rejtett oka

GettyImages-1200561508

Ha állandóan fáradt vagy, néhány életmódbeli és étrendbeli változtatással már önmagában is sokat tehetsz azért, hogy javuljon az állapotod.

A fáradtság, pontosabban a fiziológiai fáradtság egyfajta védekezőmechanizmus a szervezeted részéről. Ezzel lényegében arra próbál rávenni, hogy kipihend magad, és elkerülhesd a kialvatlanságból fakadó esetleges betegségeket és sérüléseket. De a fáradtságnak van egy másik típusa is, a kóros fáradtság, amely nem a szervezetet érő folyamatos terhelésből fakad.

Innen ered az állandó fáradtság

A kóros fáradtság mögött egy kórokozóra vagy irritáló hatású anyagra adott gyulladásos immunválasz áll. Ennek során gyulladást okozó vegyületek, úgynevezett citokinek szabadulnak fel, amelynek célja a kórokozók elleni küzdelem. A citokinek azonban kölcsönhatásba léphetnek az idegrendszerrel is, ami fáradtsággal járhat.

A gondok akkor kezdődnek, ha a gyulladás elhúzódik, hiszen ez folyamatos citokinszekrécióhoz vezet, melynek eredményeként a fáradtság is fokozódik.

Az állandó fáradtság a háttérben meghúzódó gyulladás jele lehet
Az állandó fáradtság a háttérben meghúzódó gyulladás jele lehetPixelsEffect / Getty Images Hungary

A kóros fáradtság egy igen összetett folyamat, melynek okait a kutatók még nem tudták maradéktalanul megérteni, csak annyi látszik biztosnak, hogy az alacsony fokú krónikus gyulladás is szerepet játszik benne. Az állapot gyakoribb, mint gondolnád. Azok, akik olyan krónikus betegségekben szenvednek, mint az autoimmun betegségek, a 2-es típusú cukorbetegség vagy a rák, 90 százalékban tapasztalják, de a látszólag egészséges felnőttek 40 százalékánál is előfordul.

Így tehetsz ellene

A háttérben meghúzódó gyulladásos állapot esetén a gyulladáscsökkentésre kell koncentrálni, ami alacsonyabb szintű citokinszekréciót jelent, ezáltal a fáradtságot is enyhíti. A szakértők ehhez az alábbi 4 életmódbeli változtatást javasolják.

1. Jó minőségű zsírok bevitele

A többszörösen telítetlen olajok és zsírok – különösen azok, amelyek ómega-3 zsírsavakat, EPA-t és a DHA-t tartalmaznak – gyulladáscsökkentő hatást fejtenek ki a szervezetben, de a legtöbb ember nem jut hozzájuk elégséges mennyiségben. Az ómega-6 zsírsavak esetében viszont gyakori a túlfogyasztás, ami miatt felborulhat a zsírsavak közötti egyensúly, és gyulladás léphet fel.

A szakértők tanácsai:

  • Amikor főzöl, a többszörösen telítetlen zsírsavakat tartalmazó olajokat, például a lenmag-, a dió-, a napraforgó- és a kukoricaolajat részesítsd előnyben. Ez nem jelenti azt, hogy az egészségesebb egyszeresen telítetlen zsírsavakat (ilyen például az olívaolaj) kerülnöd kéne. Csak ügyelj rá, hogy az egyensúly fenntartása érdekében időnként többszörösen telítetlen zsírsavakkal helyettesítsd őket.
  • Fogyassz ómega-3 zsírsavakban gazdag halakat, így lazacot, pisztrángot, makrélát, szardíniát és tonhalat legalább heti 2-3 alkalommal. Ha vegán étrendet folytatsz, a halakat dióval, edamame babbal, repceolajjal, vagy szükség esetén táplálékkiegészítőkkel válthatod ki.
A zsíros halak fogyasztása is segíthet
A zsíros halak fogyasztása is segíthetJupiterimages / Getty Images Hungary

2. Rendszeres testmozgás

Az intenzív, hosszan tartó edzés gyulladást okozhat, különösen, ha a szervezet már eleve gyulladásos állapotban van, de hasonló eredménye lehet a rendszeres ülőmunkának is. A hangsúly itt is az egyensúly megtalálásán van. Ha mindennap mozogsz egy kicsit, az csökkentheti a gyulladást, emellett segít fenntartani a cirkadián ritmust, ami hozzájárulhat, hogy jobban aludj.

A szakértők tanácsai:

  • Legyél aktív, de közben figyelj oda a tested jelezéseire, és ha megterhelőnek érzed, módosíts a mozgási rutinodon. Már egy könnyű séta a barátokkal is jótékony hatású lehet.
  • Ne hasonlítgasd magad másokhoz. Ha krónikus fáradtsággal küzdesz, az elsődleges cél legyen az, hogy mindennap mozogj egy keveset. Ha már jobban érzed magad, bármikor áttérhetsz az intenzívebb edzéstervre.

3. Pihentető alvás

A megfelelő alvásminőség még komolyabb jelentőséghez jut krónikus fáradtság esetén. A meglévő gyulladás ugyanakkor megváltoztathatja a cikradián ritmust, és negatív hatással lehet az alvási ciklusokra, ami megnehezítheti az elalvást.

A szakértők tanácsai:

  • Kerüld a koffeinbevitelt a délutáni óráktól kezdve.
  • Alakíts ki egy esti rutint, és a lefekvés előtti időszakban kerüld a képernyőkkel való érintkezést, mert az általuk kibocsátott kék fény nemcsak az elalvást nehezíti meg, hanem az alvásminőséget is rontja.
  • Tarts egy jegyzetfüzetet az ágy mellett, hogy kiírhasd magadból azokat a szorongást keltő gondolatokat, amelyek nem hagynak elaludni.
  • Próbálj mindennap 10-15 percet a szabadban tölteni. Ezzel helyreállíthatod a szervezeted cirkadián ritmusát, illetve a normál alvás-ébrenlét ciklushoz kapcsolódó melatonintermelést.
A minőségi alvás csodákat tesz – még krónikus fáradtság esetén is
A minőségi alvás csodákat tesz – még krónikus fáradtság esetén isImage Source / Getty Images Hungary

4. Gyulladáscsökkentő étrend

A gyulladáscsökkentő tápanyagokat és vegyületeket tartalmazó élelmiszerek napi bevitele az egyik leghatékonyabb módja a krónikus fáradtság leküzdésének. Az antioxidánsokban, fitokemikáliákban és rostokban gazdag zöldség-gyümölcsök fogyasztása például mindenképp hasznos lehet. Emellett fontos a D-vitamin és a magnézium pótlása, valamint a probiotikumok bevitele is.

A szakértők tanácsai:

  • Törekedj a napi 5 étkezésre, ebből 4 tartalmazzon zöldségeket is. Minél változatosabb az étrended, annál jobb.
  • Nassolj dióféléket, hogy több szelénhez és magnéziumoz juthass.
  • Fogyassz D-vitaminnal dúsított tejet vagy tejitalt.
  • Az étrendedben az élőflórás joghurtok és fermentált élelmiszerek is kapjanak helyet. Remek választás lehet a kombucha is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek