Gyászoló szülők mentik meg a gyereked életét: törvények, amiket nekik köszönhetünk

A gyermekek ellen elkövetett bűncselekmények annyira szörnyűek, hogy szülőként nem is szeretnénk foglalkozni velük, ha nem muszáj. Pedig több olyan törvény is védi a családokat, amelyeket kitartó, gyászoló anyáknak és apáknak köszönhetünk.

2021 májusában a 4 éves Greyson Kesslert meggyilkolta az apja, John Stacey. A férfi lelőtte fiát, majd magával is végzett. Ez volt az anya legrosszabb félelme. John Stacey éveken át kínozta közös gyermekük anyját és volt partnerét, Alison Kesslert. A gyilkosságot megelőző hónapban azonban viselkedése még szörnyűbbé vált, hiszen megtudta, hogy Alison Kessler új kapcsolatában nemcsak boldog, de gyermeket is vár. Nyomkövetőt tett az asszony autójára, üldözte, fenyegető SMS-eket és e-maileket küldött neki, ami miatt az édesanya még sürgetőbben jelezte a bíróságnak, hogy nem szeretné felügyelet nélkül hagyni fiát annak apjával.

Alison Kessler megtette, amit meg tudott. Hónapokon át próbált többször  – és sikertelenül – távoltartási végzést kérni volt párjával szemben. Kétségbeesetten szerette volna megakadályozni, hogy fia az apjával legyen kénytelen időt tölteni, amíg ki nem tűzik a bírósági tárgyalást. Ez ügyben sem járt sikerrel. Küzdelme végül fia elvesztésével ért volna véget. Az asszonyt azonban más fából faragták. Nem hagyta annyiban az ügyet, és azért kezdett harcba, hogy ilyen szörnyűség más gyerekekkel ne történhessen meg.

Gyászoló szülőknek köszönhetünk törvényeket, akiknek elrabolták vagy megölték a gyerekét
Gyászoló szülőknek köszönhetünk törvényeket, akiknek elrabolták vagy megölték a gyerekétkieferpix / Getty Images Hungary

Greyson törvénye

2021. december 2-án egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy segítsen más gyerekeknek elkerülni fia sorsát. Két floridai törvényhozó felvállalta Kessler keresztes hadjáratát, és bemutatta a Greyson-törvényt az állam törvényhozó testületének. Az asszony a fia halála óta lobbizik egy olyan törvényért, amely lehetővé tenné a bíróság számára, hogy ideiglenesen felfüggessze a közös felügyeleti jogot, ha az egyik szülő megfenyegeti vagy bántalmazza a másikat. A családjogi bíróság ezután új felügyeleti vizsgálatot rendelhet el, hogy felmérje a gyermeket fenyegető lehetséges veszélyt, és megvizsgálja, szükséges-e változtatásokat végrehajtani. Mielőtt túl késő lenne.

Hány áldozat kell még ahhoz, hogy a jogalkotók felemeljék a fejüket?

Sajnos nem Greyson Kessler az első gyerek Amerikában, akit egy bosszúálló, bántalmazó ex ölt meg. Jacqueline Franchetti elvesztette 2 éves kislányát, Kyrát. Mary Jean Pearle elvesztette 6 és 9 éves lányait. És ki tudná elfelejteni Josh Powellt, aki előbb feleségét ölte meg, majd az asszony „eltűnése” után ő nevelte tovább két gyereküket. A rendőrség az asszony hátrahagyott levelei alapján nyomozni kezdett Powell ellen, az eljárás során pedig a két fiút ideiglenesen Susan Powell szüleinek gyámsága alá helyezték el. Csakhogy amikor a nyomozók már nagyon közel voltak az apa letartóztatásához – közben a férfi apját, akivel ő maga is élt, gyermekpornográfia birtoklása miatt helyezték vád alá – , az még erőszakosabbá vált. Ennek ellenére nem tiltották el attól, hogy felügyelet alatt láthassa két fiát. A következő láthatáson a szociális munkást kizárta a házból, megölte két fiát, majd önmagával is végzett. Az eltűnt anya, Susan Powell szülei beperelték a washingtoni, szociális ügyekben eljáró minisztériumot azt állítva, hogy előnyben részesítették Josh Powell szülői jogait a kisfiúk biztonságával szemben, és így elősegítették halálukat. Nem véletlenül. Több tucat, alapvetően megelőzhető gyilkosság történt, amikor a bosszúálló szülő azzal próbálta megbüntetni volt párját vagy annak szüleit, hogy a halálba küldi közös gyereküket. A bíróságokon pedig még mindig nem kezelik kellő figyelemmel az ilyen eseteket, nem lépnek időben és elég határozottan az agresszív szülővel szemben. Susan Powell szülei küzdenek tovább azért, hogy vonják meg az olyan szülő láthatási jogát, akit gyilkossággal vádolnak, s talán Allison Kessler is el tud érni egyfajta áttörést. 

Kezdeményezések, amiket gyászoló szülők küzdelmének köszönhetünk

Rajtuk kívül több esetben hoztak új törvényt vagy építettek be a rendszerbe olyan eljárást, amelyet gyermeküket elveszített szülők, vagy az ügy kapcsán érintett jogalkotók hívtak életre. Az egyik ilyen az Amber Alert. A 9 éves Amber Hagermannt 1996-ban rabolták el a texasi Arlingtonban. Hiába kezdték keresni, négy nappal később csak a holttestét találták meg, az elkövető eltűnt. Azóta az AMBER Alert rendszere, ami bevonja a teljes lakosságot az elrabolt gyerek keresésébe, mára a leggyakrabban használt módszerré vált az eltűntek felkutatásában. A program hazánkban is ismert. Chelsea törvénye már nem, pedig érdemes tudni róla, akkor is, ha nem Amerikában élünk: a 17 éves Chelsea Kinget egy korábban már elítélt szexuális ragadozó erőszakolta és ölte meg. Kalifornia állam ezért az eset után törvényt hozott arról, hogy a korábban gyermekek elleni szexuális erőszak miatt elítélt embereket szabadulásuk után is sokkal alaposabban nyomon kövessék. A 12 éves Polly Klaas tragédiája ihlette a kaliforniai három dobás törvényét, az elrabolt és meggyilkolt Adam Walsh biztonságvédelmi törvénye pedig szintén egy tragédia után került a törvényhozók elé. Miközben mindegyik egy picit nagyobb biztonságot biztosít a gyerekek számára, azért elgondolkodtató, mi kellene ahhoz, hogy ezek a törvények, programok még az erőszak előtt, áldozatok nélkül szülessenek meg. 

Oszd meg másokkal is!
Mustra