nagyszülő unoka

A nagyszülők nagyon fontosak a gyerekek életében, mert feltétel nélkül szeretik az unokáikat, és teljesen más kötelék jön létre közöttük, mint a szülő-gyerek kapcsolat. Nemcsak arról van szó, hogy nagymamáknak és nagypapáknak általában több idejük van a gyerekekre, akik emiatt több figyelmet kapnak, hanem konkrét mentális és fejlődési előnyökkel jár a jó nagyszülő-unoka viszony. 

Kutatások bizonyítják, hogy a nagyszülőkkel való szoros érzelmi kapcsolat csökkenti a depresszió kockázatát, a gyerekek jobban meg tudnak küzdeni a stresszel és más nehézségekkel, javulnak a szociális és kommunikációs készségeik, de fontos a generációk közötti tanulás is, és az, hogy a nagyszülők kapcsot jelentenek a múltunkhoz. 

Nagyszülői mondatok, amelyek árthatnak az unokáknak

Minden jó szándék ellenére előfordulhat, hogy nagymama vagy nagypapa olyan megjegyzéseket tesz, amelyek miatt az unokák kellemetlenül vagy bizonytalanul érezhetik magukat. Sokszor ezek generációk óta hallott, megszokott és ártalmatlannak tűnő, de káros mondatok, ezért érdemes odafigyelni a kommunikációra.

Fontos tudatosan bánni a szavakkal, mert akaratlanul is nagy hatással lehetnek az unokákra, és a velük való kapcsolatra. Nagyszülőként az alábbi bevett megjegyzéseket érdemes elkerülni. 

1. Ne mondd el a szüleidnek!

Egy titokban elfogyasztott édesség vagy késői lefekvés semmiségnek tűnhet, de ha a nagyszülő azt kéri, hogy ezekről hallgassanak az unokák, az alááshatja a szülők tekintélyét, és veszélyes precedenst teremthet.

Ha egy gyerek azt tanulja meg, hogy bizonyos dolgokat el lehet titkolni a szülők elől, akár veszélyes is lehet, ha zaklatják vagy bántalmazzák.

Inkább meg kell erősíteni bennük, hogy őszinték legyenek a szüleikkel, a nagyszülők pedig úgy kényeztessék az unokákat, hogy ne lépjék át a szülők által felállított határokat. 

2. De megnőttél!

Az olyan mondatok, mint például „Milyen nagy lettél!”, vagy „Mintha felszedtél volna pár kilót” önbizalomhiányt és testképzavart okozhatnak. A nagyszülők ezeket többnyire nem rossz szándékkal mondják, de negatívan hathat a gyerekek önértékelésére. A külső megjelenésük véleményezése helyett érdemes inkább olyan kérdéseket feltenni az unokáknak, hogyan érzik magukat, mi foglalkoztatja őket, hogy érezzék, a belső értékeik a fontosak. 

3. Alig ettél valamit!

Az evéssel kapcsolatos megjegyzések abba az irányba terelhetik a gyerekeket, hogy az étkezési szokásaikat egy másik ember véleménye vagy meggyőződése szerint alakítsák át. Ahelyett, hogy hallgatnának a saját testük jelzéseire.

Nem szükséges szóvá tenni, ha nagymama vagy nagypapa szerint túl keveset, túl sokat, túl gyorsan vagy túl lassan evett az unoka. A jó példa sokkal fontosabb, és egyszerűbb: ha jóllakott, abbahagyja az evést, ha éhesnek érzi magát, eszik valamit. 

4. Kérek egy puszit!

Természetes dolog, és tele van szeretettel, ha a nagyszülők kérnek egy puszit vagy ölelést az unokáktól. De nem minden gyerek érzi ettől jól magát, és ezt a felnőtteknek tiszteletben kell tartaniuk.

Inkább kérdezzék meg az unokát, mit szólna egy öleléshez, de ha nemmel válaszol, nem kell erőltetni, tovább kell lépni. 

5. A szüleid tévednek

Gyakori konfliktusforrás a családokban, sőt, a generációs különbségek miatt szinte természetes, hogy a gyereknevelést a nagyszülők másként látják, mint a gyerekeik. Ám ha nyíltan kritizálják a szülőket az unokák előtt, az összezavarhatja a gyerekeket, és feszültséget szíthat a családban. Ha a nagyszülőknek aggályaik vannak a nevelési módszerekkel – vagy bármi mással – kapcsolatban, azt a szülőkkel érdemes megbeszélni, nem az unokákkal. 

A kispadon ülő nagyszülők beszállnak a játékba

„Az a legfontosabb, hogy a szülő és a gyerek között bizalmi viszony legyen, és a gyerek őszintén megossza a fontos dolgokat – mondta a Díványnak L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, aki szerint ha ez megvan, akkor néhány elhibázott nagyszülői mondat vagy megjegyzés nem szít hosszú távon feszültséget. Ehhez viszont szintén kulcsfontosságú, hogy a szülők és a nagyszülők kapcsolata is a kölcsönös bizalmon alapuljon. Ha bármilyen probléma vagy nézeteltérés felmerül, esetleg a nagyszülő olyat mond vagy tesz, amit a szülők nem néznek jó szemmel, akkor őszinte beszélgetéssel át lehet lendülni a konfliktusokon. 

L. Stipkovits Erika maga is gyakorló nagymama, és a Nagyszülők a kispadon? című könyv szerzője. Jól ismeri a generációk közötti családi kapcsolatok dinamikáját, és a nagyszülői szerepet a könyvében egy találó hasonlattal írja le. Miközben a szűk család, azaz a szülők és a gyerekek játszanak a pályán, a nagyszülők kívülről, a kispadról figyelik az eseményeket. Végig drukkolnak a pályán lévőknek, együtt élnek a játékkal, képben vannak a taktikával, és bíznak a csapattársaikban. 

Mindebben az is benne van, hogy a nagyszülő nem szurkol a szülő ellen, hanem kölcsönösen megbíznak egymásban. Extrém eseteket leszámítva a nagymamáknak és a nagypapáknak nem szabad kételkedniük abban, hogy jól nevelik a szülők az unokákat. Ha például otthon csak minimális mennyiségű édességet esznek a gyerekek, azzal bizonyára a szülők jót szeretnének, és ezt tiszteletben kell tartani. 

Ám amennyiben a nagyszülők olyanokat mondanak az unokáknak, hogy „ezt ne mondd el anyádnak” – mert például túl sok édességet adtak nekik, vagy nem tartották be a gyerekek gluténmentes diétáját –, az azt jelenti, hogy nem bíznak a szülőkben, a nevelési elveikben. Az efféle mondatok soha nem az unokákról szólnak, de ők is megisszák a levét: azt fogják érezni, hogy a felnőttek, a családtagok nincsenek bizalmi viszonyban egymással, bántják egymást, és a gyerekek ezt a rossz mintát látják. 

Ki kell jelölni a határokat

„Érdemes tisztázni az elvárásokat a szülők és nagyszülők között, de nem szabad elfelejteni, hogy a szabályokat a szülők alkotják” – tanácsolta L. Stipkovits Erika. A gyakorlati teendők tisztázása attól is függ, milyen gyakran van együtt a nagyszülő az unokákkal. Bár a nagyszülők sokfélék, a pszichológus két végletet tapasztal: vagy nagyon távol vannak, és alig találkoznak az unokákkal, vagy szinte ők nevelik a gyerekeket, mert annyira elfoglaltak a szülők. 

Utóbbi esetben, ha a nagyszülő hetente többször vigyáz az unokákra, hozza-viszi őket az óvodába, iskolába, akkor érdemes többet egyeztetni arról, mit lehet, és mit nem. „Nem kell háromoldalas listát írni, hogy például tíz fok alatt sapkát kell vennie az unokának, inkább a határok kijelölése a fontos” – fogalmazott a szakember. A másik véglet, ha évente csak néhány alkalommal látják egymást a nagyszülők és az unokák. Ilyenkor nem szükséges mindenre kiterjedő, szigorú szabályokat felállítani, mert gyakorlatilag nyaralnak a gyerekek – persze ilyenkor is vannak maguktól értetődő határok. 

„Nem szabad azt hinni, hogy ösztönösen jó nagyszülők leszünk attól, mert születik egy unokánk, tanulni kell ezeket a szerepeket”

– hangsúlyozta L. Stipkovits Erika, hozzátéve, hogy akár már a várandósság alatt érdemes egyeztetni a jövőbeli feladatokról. És egy titkos tipp a nagymamáknak és nagypapáknak: ha önuralmat gyakorolnak, és nem szólnak bele a szülők nevelési elveibe, valószínűleg gyakrabban fogják kikérni a véleményüket egy-egy kérdésben. 

A pszichológus szerint a gyereknek mindig az az érdeke, hogy a felnőttek elfogadják egymást és bízzanak a másikban. Ne „egóból” kommunikáljunk, hanem ha van bármilyen észrevételünk, üljünk le, és őszintén – egymás hibáztatása és indulatok nélkül – beszéljük meg. 

A szereteten kívül mást is kapunk a nagyszülőktől: 10 tulajdonság, amit biztosan a nagymamádtól örököltél.