Így őrizd meg a józan eszed a mindennapokban: 5 szokás, amitől jobban bírod majd a gyűrődést!

GettyImages-1173619383

Ha nem figyelünk oda, könnyen beszippanthat minket a hétköznapok forgataga. Zsonglőrködünk az időnkkel, folyamatoson pörgünk, igyekszünk helyt állni otthon és a munkában. Mindeközben elfeledkezhetünk arról, hogy önmagunkkal is törődjünk. A következő öt egyszerű szokást viszont könnyedén beépíthetjük a mindennapi rutinunkba, így gondoskodva a lelki egészségünkről a stresszesebb időszakokban is!

Sokakat az tántoríthat el attól, hogy komolyabban vegyék az öngondoskodást, hogy azt gondolják, ezekre a tevékenységekre egy egész napot vagy legalábbis több órát szükséges áldozni. Persze, lehet így is, de már azzal is rengeteget tehetünk önmagunkért, ha csak néhány perc erejéig beiktatunk a napunkba olyan gyakorlatokat, amelyekkel csakis önmagunkra fókuszálunk. Mutatjuk, melyek lehetnek ezek!

#1 Indítsd egy örömteli cselekvéssel a napot!

Lehet ez a reggeli kávéd/teád nyugalomban való elfogyasztása, egy kis testmozgás, esetleg egy frissítő zuhany, zenehallgatás, netán olvasás. Érdemes az ébredést követően nem sokkal, de még a munka elkezdése előtt valamilyen számunkra élvezetes tevékenységet végeznünk. Ez alapból pozitívan befolyásolja a hangulatunkat, valamint nagyobb lendületet is ad aztán a munkavégzéshez és az egyéb feladatok elintézéséhez.

#2 Tisztítsd meg a fejed a felesleges gondolatoktól!

Az úgynevezett „morning pages” egy egyre népszerűbb naplózási technika, amelynek lényege, hogy a napunk elején az írás segítségével „teszünk rendet” a fejünkben. Vegyünk elő egy papírt, és teljesen szabadon, strukturálatlanul írjuk le azt, ami jön belőlünk. Írjunk egészen addig, amíg meg nem telik néhány oldal. Érdemes legalább két-három oldalt teleírnunk, még akkor is, ha azt érezzük, nehezen jönnek a gondolatok. Bármit írhatunk, ami abban a pillanatban átvillan az agyunkon: az előző napi álmunkat; a feladatainkat; témákat, amelyek aktuálisan foglalkoztatnak minket; egyszerűen bármit. A lényeg, hogy az írás által átadjuk a papírnak a bennünk cikázó gondolatok terhét, így azok cipelése nélkül vághatunk neki a napunknak.

#3 Iktass be a napodba mindfulness perceket!

A mindfulness, vagyis a tudatos jelenlét gyakorlása remek módszer arra, hogy „benyomjuk a szünetgombot” a hétköznapok sokszor megállás nélküli menetén. 

A mindfulness megtanít minket arra, hogyan fókuszálhatjuk a figyelmünket a jelenre, ahelyett, hogy a múlton rágódnánk, vagy a jövőt terveznénk.

Számos mindfulness gyakorlat létezik, amelyeket akár pár perc alatt is el lehet végezni, mi most mutatunk egyet, amely a környezetünk tudatos megfigyelésén alapul:

Állj meg pár percre abban, amit csinálsz, és vegyél három mély lélegzetet. Nézz szét magad körül, és figyeld meg, mennyi mindent látsz! Milyen hangokat hallasz? Milyen szagokat, illatokat érzel? Milyen testi érzeteket tapasztalsz? Ezek milyen érzéseket keltenek benned? A lényeg, hogy pár perc erejéig tudatosítsd, a jelen pillanatban mi történik körülötted, és mi zajlik benned!

Mindennap egy kis törődés önmagaddal semlegesítheti a stressz káros hatásait.
Mindennap egy kis törődés önmagaddal semlegesítheti a stressz káros hatásait.Rivers Dale / Getty Images Hungary

#4 Tarts digitális detoxot!

Érdemes napközben több olyan szünetet beiktatnunk, amikor elszakadhatunk a digitális eszközeink közeléből. A rengeteg inger és a folyamatos online jelenlét kifejezetten fárasztóan hat ránk, és rendkívüli módon megterheli az idegrendszerünket. Mégis rengetegen esnek abba a hibába, hogy még az ebédjüket is a számítógépük képernyőjének árnyékában fogyasztják el. Ha máskor nem, legalább ebédszünetben iktassunk be digitális detoxot, vagyis olyan időszakot, amikor nem vagyunk online, és nem is nézzük az okostelefonjaink vagy laptopunk kijelzőjét. Emellett érdemes lehet több rövidebb digitális detox szünetet beszúrnunk a napunkba, ezeket a szervezetünk és az elménk is meg fogja majd hálálni nekünk!

#5 Legyen esti rutinod!

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás kulcsfontosságú a fizikai és mentális egészségünk fenntartásához. Az átaludt éjszakák pedig egy jól kialakított esti rutinnal kezdődnek. Vegyünk egy forró fürdőt/zuhanyt, csendesedjünk el, tegyük el a telefont és a laptopot, valamint törekedjünk rá, hogy mindennap nagyjából azonos időben feküdjünk le. 

Hiszen egy eredményes napért már az azt megelőző este tenni kell!

Már ez a néhány apróság is rengeteg pozitív változást hozhat a mindennapjainkba, és abba, hogyan álljuk a sarat. Ugyanis a stresszel és egyéb nehézségekkel szemben nemcsak akkor célszerű védekeznünk, ha már „ég a ház”, hanem fokozatosan érdemes erősíteni lelki ellenálló-képességünket, azzal, hogy nap mint nap szentelünk egy kis figyelmet önmagunknak!

A cikk szerzőjéről

Sas Eszter Krisztina a Dívány pszichológus szakértője és a Mind Art kreatív pszichológiai műhely társalapítója.

Oszd meg másokkal is!
Mustra