A gyerekek is tudnak kegyetlenek lenni: így zaklatják társaikat a fiúk, és így a lányok

Az óvodában, iskolában, különórákon mindennapos a zaklatás, bántalmazás, kiközösítés. És bár minden bántalmazás más és más, nemcsak a körülmények, de a zaklató személyisége, sőt a neme is hatással van erre.

A fiúk és a lányok egészen másképp viszonyulnak a zaklatáshoz, más módszereket alkalmaznak társaik ellen. Általánosságban elmondható, hogy a fiúk körében gyakoribb a fizikai erőszak, míg a lányoknál leginkább a kapcsolati agresszió, például a kiközösítés a jellemző.

Ez persze nem azt jelenti, hogy a lányok sosem verekednek, a fiúk pedig nem zárnak ki másokat a társaságból, de a fiatalok közötti zaklatásban vannak olyan tendenciák, amikre hatással van a gyerekek neme.

Így zaklatnak a fiúk...

Ami a bántalmazó magatartást illeti, a fiúk hajlamosabbak fizikai erőszakot alkalmazni egymással szemben, de gyakran előfordul az is, hogy a bántalmazó az elfogadásra vágyó társait maga mellé állítja. Ennek eredményeként ezek a fiúk szinte bármit megtesznek annak érdekében, hogy megőrizzék a csoporton belüli pozíciójukat. A bántalmazásra hajlamos fiúk általában közvetlenebbek lesznek, miután másokat megfélemlítenek, az áldozatok között pedig ugyanolyan arányban lehetnek fiúk és lányok.

Ez azonban nem jelenti, hogy a fiúk ne folytatnának relációs agressziót. Ez tulajdonképpen nem fizikai erőszakot jelent, hanem olyasfajta manipulációt, amelynek során az agresszor a pletyka és a másik kizárása segítségével éri el, hogy ő maga népszerűbb, a másik pedig kevésbé népszerű legyen.

Vedd észre a jeleket!
Vedd észre a jeleket!Ridofranz / Getty Images Hungary

A fiúk elleni zaklatás gyakran a társadalom által elvárt szabályokban és magatartásformákban gyökerezik. Ilyen például a függetlenség, a macsóság, a sportos testalkat, az erő és a dominancia. Azok a fiúk, akik nem mutatják ezeket a jegyeket, vagy olyan dolgok mellett állnak ki, amiket a társadalom nőiesnek tart, gyakran válnak zaklatás, bántalmazás áldozatává.

A kutatási eredmények alapján elmondható az is, hogy a fiúk körében sokkal inkább elfogadott az erőszakos viselkedés, mint a lányoknál, sőt nemcsak nagyobb eséllyel zaklatnak, de áldozat is gyakrabban válik belőlük.

...és így a lányok

A lányok általában közvetetten, például kapcsolati agresszió alkalmazásával zaklatják a társaikat. Gyakori a verbális bántalmazás, a kiközösítés, a pletykák terjesztése, sok esetben passzív-agresszív módon bántják a többieket, ami miatt nehezebb kiszúrni a gyerekek közötti zaklatást.

A fiúkhoz hasonlóan a lányok körében is gyakori, hogy olyan csoportokat alkotnak, amelynek tagjai követik az utasításokat, de az sem ritka, hogy folyamatosan versengenek egymással. Az állandó versengés következménye, hogy az adott csoport tagjai egymásban sem bíznak, a klikk vezetője például attól tart, hogy bármikor elveszítheti a pozícióját, míg a többiek jogos félelme, hogy egy alkalommal ők kerülnek a zaklatás célkeresztjébe.

A legtöbb bántalmazó lány nem egyedül cselekszik. Általában vannak mások is, akik kiveszik a részük a zaklatásból, ha nem is fizikailag, de támogatásukkal mindenképp. A fiúkhoz hasonlóan a lányok is hajlamosak elfogadni a bántalmazást, annak ellenére, hogy tudják, hogy az adott viselkedésforma helytelen.

Fontos, hogy tisztában legyünk azzal, hogy a fiúk és a lányok eltérő módon bántalmaznak. Ellenkező esetben ugyanis a bullying gyakran észrevétlen marad – és ez különösen igaz a lányok közötti zaklatásra. Minél tovább tart ugyanis a bántalmazás, annál szigorúbb fellépésre és több időre van szükség annak megszüntetéséhez.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek