Meddig fürödjünk együtt a gyerekkel? Íme a megfontolandó szempontok

GettyImages-1165507140

Amíg a gyerek kicsi, sok szülő együtt fürdik vagy zuhanyozik vele. De meddig számít kicsinek? Milyen előnyei és hátrányai vannak a közös fürdésnek? És mikor érdemes abbahagyni?

A rossz hírünk, hogy nincs egzakt válasz, ugyanis ez családonként és személyiségenként változik. Mindenesetre a fenti kérdésekre kereste a választ a We Have Kids szakértője is, és megpróbálta megválaszolni is őket.

A fürdőszoba mint tanterem

A fürdőszoba kiváló osztályterem, ahol gyermekünket a testről, a higiéniáról, a kórokozókról, a szennyeződésekről, a vízről, a szappanról és sok más érdekes témáról taníthatjuk. A gyerekek sokat tanulhatnak fürdés közben, a szülőknek pedig érdemes kihasználni ezt a lehetőséget az okításra, miközben szórakoztatják a gyerekeiket.

Mit tanulnak meg a gyerekek a közös fürdés során?

1. Pozitív testképet alkotni

Segíthetünk a gyerekünknek elfogadni a testét, és megérteni, hogy úgy szép, ahogy van. Ehhez jó, ha együtt fürdünk, és azt látja, mi is komfortosan érezzük magunkat a testünkben, miközben megtanul megfelelően gondoskodni magáról.

2. Nemek közötti különbségeket

A közös fürdés tökéletes alkalom arra, hogy spontán megvitassuk a testrészeket és azok biológiai funkcióit. Használjuk a fürdési időt a testünk felfedezésére és a különbségek közös megvitatására.

3. Változásokat a testben

Megismertethetjük a gyereket azzal a gondolattal, hogy a teste folyamatosan változik, és teljesen másmilyen lesz, mire felnő. Nem szabad, hogy ezek tabutémák legyenek köztünk, hiszen az egészséges fejlődéshez ez is hozzátartozik.

4. Egyéb tudományos ismereteket

Változtassuk a fürdőt természettudományos tanteremmé. Ha esetleg nem ismerjük a víz vagy a párolgás fizikáját, és nem tudunk válaszolni a gyerek kérdéseire, akkor olvassunk utána, hogy lenyűgöző tényeket és apróságokat oszthassunk meg vele a kádban.

5. A kreativitást és a képzeletet fejleszteni

A fürdő csodálatos hely közös történetek kitalálására és különböző élmények szimulálására a gyerek számára. Ehhez mindössze néhány játékra, vízre, szappanra és buborékokra van szükségünk.

GettyImages-911100260

A közös fürdések elmaradása

Egy kisgyermek számára a meztelenség eredendően egyáltalán nem kínos. Sokszor inkább arról van szó, hogy a felnőtt érzi magát kellemetlenül a közös meztelenség során. 

Így viszont önkéntelenül is olyan mintát alkot a gyereke számára, amely állandósítja a szégyent és az ítélkezést.

A modern kori társadalom ugyanis jelentős tabut illesztett a meztelenségre. Persze ha a szülő számára kellemetlen, akkor sem érdemes már erőltetni a közös fürdést, de nézzük, mi a legjobb időpont a gyerek számára.

A legtöbb szakértő egyetért abban, hogy elég leghamarabb 5-6 éves kor körül abbahagyni a közös fürdést. 

Az önálló fürdésre való átállás során azonban számos paramétert figyelembe kell venni: a gyerek életkorán kívül az értelmi szintjét és a társadalmi-érzelmi érettségét is.

Dr. Richard Beyer kaliforniai pszichológus például azt javasolja, hogy a gyerekünk 5 éves korától ne is legyünk jelen a fürdésekor vagy zuhanyzásakor. A legtöbb gyerek azonban ebben a korban még nem tudja önállóan és hatékonyan elvégezni a mosakodást. Ezért jobb akkor elkezdenünk leszoktatni a gyermeket a közös esti programról, amikor már megtanulta a megfelelő tisztálkodási szokásokat. Az iskoláskor kezdete azért is ideális az önálló fürdés gyakorlására, mert ekkor alakul ki a gyereknek a legtöbb rendszeres kapcsolata más, családon kívüli emberekkel. 

Ha hagyjuk, hogy határokat húzzon meg a saját testére nézve, az jelentősen elősegíti a tinédzserkor és a fiatal felnőttkor egészséges pszichés fejlődését.

GettyImages-171582159

Természetesen ne mulasszuk el már kiskorban is észrevenni a jelzéseket, erre mutat rá szerzője a fenti cikkben: „Néha elfelejtem, hogy a lányom nő. Korábban sokszor játékosan megkopogtattam a pocakját, ahogy elhaladt mellettem. De aztán egy alkalommal erre egyszer csak szigorú arcot vágott, és azt mondta, nem szereti, ha így érnek hozzá, ne tegyem többet. Kellemetlen volt, mivel akaratlanul is megszegtem a határait. Természetesen bocsánatot kértem. Bár kínos volt számomra, nagyon büszke voltam rá, hogy szóban ki tudta fejezni az érzéseit. Világos és pontos szavakkal. Ismerte a határait, és kommunikálta is azokat.”

Egy korábbi interjúnkban Varga Aida, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakértője pedig így fogalmazott: „Nem biztos, hogy úgy mondja el [a gyerek], ahogy azt a szülők gondolják, de ettől még összerakja a képet. Például azt mondja: nem szeretnék együtt fürdeni már veled, mert mindig elfoglalod a helyet a kádban. 

Tehát nem feltétlenül jelzi tűpontosan, hogy ez neki kínos, ezt nehéz megfogalmazni, de ettől még érdemes figyelnünk és értőn hallgatnunk.”

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra