Tiltott szerrel él a gyerekem, vagy csak durván kamasz? – szakértővel a jelekről

GettyImages-1155835982

Magyarországon 1997 óta tartják június 26-án a kábítószer-ellenes világnapot az ENSZ 1988-as kezdeményezése nyomán, miután felismerték, hogy globális lépésekre van szükség a drogfogyasztás növekvő mértékének megfékezésére. Miközben az eredeti célkitűzés szerint 2008-ra 50%-kal kellett volna csökkenteni az illegális szerhasználatot világviszonylatban, már egy 2015-ös ESPAD-felmérés rámutatott, hogy Magyarországon a megkérdezett 9–10. évfolyamos diákok 26,8%-a fogyasztott már legális vagy tiltott drogot, majdnem minden ötödik próbált tiltott szert, minden tizedik pedig dizájnerdrogot. Vagyis, nemcsak a célt nem értük el, sem itthon, sem globálisan, de nagyon úgy tűnik, hogy a helyzet tovább romlik.

„A mai világban, ahol minden csak egy kattintásra van tőlünk, a fiatalok is sokkal könnyebben tudnak illegális szerekhez vagy még éppen legális dizájnerdrogokhoz jutni” – mondja Nagy Alexandra Anna addiktológiai tanácsadó szakpszichológus, a Budai Tanácsadó munkatársa. „Ráadásul, 

a serdülőkor bizonyos jellemző sajátosságai kifejezetten kedveznek a kamaszok veszélyeztetettségének,

úgymint a kíváncsiság, az új izgalmak, ingerek keresése, saját határaik feszegetése, miközben a következményekkel még nem feltétlenül tudnak számolni.”

Egyszerűen csak kamasz, vagy tiltott szerrel él?

„A kamaszkor némely jellemzője ugyan könnyen megtévesztő is lehet, hiszen

bizonyos pubertásra jellemző viselkedési minták megegyezhetnek a szerhasználatra utaló jelekkel”

– magyarázza a pszichológus. „Egy, kamaszkorban gyakorinak mondható krízis vagy elszenvedett trauma természetes leképeződését könnyű összekeverni a droghasználat jellegzetességeivel.”

Zárkózottság, elvonulás, ingerlékenység… Getty Images Hungary
Zárkózottság, elvonulás, ingerlékenység… Getty Images Hungaryzodebala

„Ugyanez fordítva veszélyesebb: könnyen legyinthet egy szülő a kamasz »undok« viselkedésére életkori sajátosságainak tulajdonítva azt, amivel súlyosabb problémát söpörhet a szőnyeg alá. Így tehát, ha az alább felsorolt tünetek közül több is ismerős, érdemes komolyan átgondolni, és megpróbálni differenciálni, mivel is van dolga a felnőttnek: problémája akadt gyermekének a kábítószerekkel, vagy egyszerűen csak kamasz” – javasolja a szakember.

Hogy vehető észre, ha a fiatal drogokat használ?

Az addiktológiai szakember felsorolt néhányat a legtipikusabb viselkedéses jegyek, tünetek közül, melyek hátterében szerhasználat is állhat:

  • hirtelen, jelentős viselkedésváltozás
  • zárkózottság, titkolózás, takargatás
  • hirtelen, nagy fokú teljesítményromlás (iskolában, iskolán kívüli foglalkozásokon)
  • heves érzelmi ingadozások
  • érdektelenség, közöny
  • fokozott fáradtság
  • céltalanság, motiválatlanság, levertség
  • személyes higiénia leromlása
  • ingerlékenység, agresszív viselkedés
  • hiányzások, késések
  • figyelmi problémák
  • étvágytalanság, fogyás vagy akár túlzottan megnövekedett étvágy, hízás
  • otthonról való kimaradás, gyakori távollét
  • elszökés

Ha felismerjük, hogyan tovább?

Mit tehetünk, ha úgy érezzük, hogy a velünk élő fiatalra a fentiek közül több tünet is jellemző, és megbizonyosodtunk arról, hogy nem csak a kamaszkor velejáróiról van szó?

Az őszinte beszélgetés a leghatásosabb módszer lehet
Az őszinte beszélgetés a leghatásosabb módszer lehetGeorgijevic / Getty Images Hungary

„A legfontosabb az őszinte beszélgetés” – vallja a pszichológus. „Ebbe beletartozik, hogy beszélünk a droghasználat veszélyeiről, de azokról a témákról is, amelyek vonzóvá teszik a fiatalok számára a szerhasználatot, mint például a teljesítményfokozás, feloldódás, könnyebb társas kapcsolódás. Ha a fiatal érzékeli azt, hogy a szülő tisztában van a drogok által kiváltott pozitív és negatív hatásokkal is, akkor sokkal könnyebben nyílik meg, bizalmivá válik a viszony, lesz bátorsága segítséget kérni, ha úgy érzi, bajba került. 

Fontos, hogy ne a megfélemlítés legyen a szülő célja,

mert tetemes szakirodalommal támasztható alá, hogy az elrettentés módszere, főleg a kamaszok körében, inkább kontraproduktív.”

Információszerzés

„Elengedhetetlen, hogy a szülő is tájékozódjon, és azt hiteles forrásból tegye. Ha kiderül, hogy a fiatal rendszeresen használ valamilyen kábítószert, a felnőtt nagyon könnyen az érzelmei által vezérelve cselekszik: tilt, szid, kontrollál. A határoknak fontos szerepe van, de elképzelhető, hogy a szülő aggodalmai rabjává válik, amitől a gyermek bezárkózik, elveszíti bizalmát, félni kezd a reakcióiktól, és így, ha ténylegesen segítségre lenne szüksége, már nem fordul majd felé” – világít rá a folyamatokra a szakember.

Végzetes hiba lehet elveszíteni a fiatal bizalmát
Végzetes hiba lehet elveszíteni a fiatal bizalmátjordanchez / Getty Images Hungary

„Ha azonban a felnőtt nyitott marad és erőfeszítéseket tesz, hogy megértse, gyermeke miért választ ilyen megküzdési formákat, milyen nehézségek húzódhatnak a szerhasználata hátterében, a szülő megfelelő támaszt jelenthet neki, és megteremtheti számára a biztonságot.”

Merjen a szülő is segítséget kérni!

„Ha a szülő úgy érzi, hogy a probléma és aggodalmai túlnőttek rajta, kérjen segítséget! A függőséggel élők csoportja világviszonylatban is az egyik legstigmatizáltabb populáció, vagyis a szégyen elkerülése érdekében a tabukkal élést választják a hozzátartozók is. Pedig az ilyen családi közeg a melegágya a függőségek fennmaradásának. 

A legtöbb esetben nem elegendő a fiatalnak segítséget szerezni, valós pozitív változás úgy érhető el, ha a szülő saját maga számára is keres pszichés támogatást,

de a családterápia is jó megoldás lehet” – tanácsolja Nagy Alexandra Anna addiktológiai szakpszichológus, hozzátéve: „Gyakran előfordul ugyanis, hogy a fiatal problémás szerhasználatának a végét a családi nehézségek feloldása hozza el.”

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek