A legbizarrabb szülések: volt, ami koporsóban történt

GettyImages-179076004

Bizarr szülésből akadt néhány a világtörténelemben: ezek közül válogattunk most.

A régmúlt mellett a közelmúltban is akadtak olyan szülések, melyek a természet törvényeit írták felül, vagy éppen olyan meglepő jelenségeket eredményeztek, melyek létezéséről az érintetteknek korábban tudomásuk sem volt.

A bizarr szülések tárháza széles

Rekordmagas életkorú anya, extrém súlyú újszülött vagy éppen olyan helyszín, ahol születésre senki sem számítana: ezek az egészen különös esetek megdöbbentik az embert. Egy kenyai anya mozgásban levő vonat mosdójában szülte meg gyermekét, de egy esetben koporsóban találtak csecsemő csontvázára: a felsorolás ennyivel még nem ér véget!

Rajo Devi hetvenévesen lett anya: a szülés bizarrságát életkora adta meg
Rajo Devi hetvenévesen lett anya: a szülés bizarrságát életkora adta megThe Washington Post / Getty Images Hungary

A hetvenéves édesanya

Rajo Devi 2008-ban, hetvenesztendősen szülte meg gyermekét: az asszony és férje mögött ekkor már 50 meddőségben eltöltött év állt. A róluk megjelent írások szerint a falusi, idős házaspár nem is tehetős, de mindenképpen szerettek volna gyermekáldásban részesülni, ezért a menopauzán már természetesen átesett asszony 72 éves férjének spermájával egy donor petesejtet termékenyítettek meg, amit ezt követően beültettek a nagymamakorú nő méhébe.

A terhességet sikeresen kihordta, a gyermek megszületett, Rajo Devi testét azonban olyan mértékben igénybe vette a hetedik ikszben megélt terhesség, hogy bár egy testvér is tervben volt, erről lemondtak.

A BBC cikke szerint a nő húgát is elvette a férj a terméketlenség miatt, ám tőle sem született gyermeke – amikor 2014-ben beszélgettek az indiai rekorder anyával, ő azt mondta, ha meghal, majd testvére neveli fel gyermekét. Indiában a nők átlagéletkora 68 év.

A legfiatalabb anya

Lina Medina, a perui nő története már bejárta az internetet: 1939-ben, ötévesen szülte meg fiát, Gerardót, aki azóta már elhunyt. Negyven évet élt a fiú abban a hitben, hogy anyja a nővére, nagyanyja pedig az édesanyja: soha nem tudta meg a bizarr igazságot. Arról, hogy ki ejtette teherbe a kislányt, soha nem beszélt, és a sajtótól is elfordult – 2002-ben a Reuters megkeresését utasította el, nem kívánt nyilatkozni életéről.

Későbbi sorsáról annyit tudunk, hogy 1972-ben megházasodott, majd gyermeknek adott életet, 33 évvel első fia születését követően. A korai pubertáson átesett nő terhességét és szülését annak idején orvosok is megerősítették, és meglepő módon nem károsodott szervezete annak ellenére, hogy ilyen fiatalon lett anya.

A valódi óriásbébik

A valaha született legsúlyosabb csecsemő több mint 10 kilogrammot nyomott, 1955-ben adott neki életet édesanyja Olaszországban.

A fiúról nem tudunk túl sokat, viszont 2009 szeptemberében egy 8,7 kilogrammos indonéziai baba is született.

Erről az esetről annyi kiderült, hogy az anya diabéteszes beteg volt, akinek már korábban is születtek az átlagosnál nagyobb súlyú csecsemői.

Valódi horror: szülés a vonaton

Indiában egy hét hónapos terhes nő vonatozás közben úgy érezte, meg kell látogatnia a mellékhelyiséget – arra nem számított, hogy szülés lesz a dologból. A 33 éves Bhuri Khalbi 1,4 kilogrammos koraszülöttje villámszülést követően a vonatsínekre zuhant, és bármennyire is hihetetlen, állítólag teljesen sértetlenül élte túl viharos világrajövetelét. Amikor a nő értesítette a vonat személyzetét a történtekről, azonnal keresni kezdték a gyermeket, és épségben rá is bukkantak. Ilyesmi is csak Indiában történhet…

Nem minden baba születik meg idilli körülmények között
Nem minden baba születik meg idilli körülmények közöttWestend61 / Getty Images Hungary

Krokodilok elől fára menekült, ott megszült

Carolina Chirindza, egy mozambiki asszony árvíz idején keresett menedéket egy fa tetején a krokodilok elől: négy napot töltött ott étlen-szomjan, várva a mentőcsapatokra, majd a negyedik napon megszülte gyermekét. Egy másik, Pápua Új-Guineában fán született gyermek sorsa még bizarrabb: boszorkányság miatt lógatták fel az anyát és férjét, akik ki tudtak szabadulni a kötelekből, de még ezelőtt megszületett gyermekük.

A sírban született csecsemő

Az olaszországi Imolában, a 7–8. században egy 25–35 év közti nő gyermeke a koporsóban, az asszony halála után született meg, amint arra a sír 2010-es megtalálásakor a tudósok rádöbbentek. A csontváz lába közt egy apró csontvázat találtak, ami arra utal, hogy 

az anya halálát követően a test bomlása következtében termelődő gázok kilökték a magzatot méhéből – ez a meglehetősen ritka jelenség már halott gyermeket hozott a világra.

A leletet még érdekesebbé teszi, hogy a feltételezhetően 38 hetes terhes nő koponyáján található jelek arra utalnak, megfúrták a koponyáját, ami a kutatók szerint azért történhetett, mert preeklampsziáját – terhességi toxémiáját – próbálták a módszerrel kezelni.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra