Brokkolis lepénykék: húsmentes finomság glutén- és tojásmentesen

A hús nélküli fasírt íz létezik. Mindössze egy tál, öt hozzávaló és 10 perc érdemi munka kell hozzá. A brokkolis lepényke gluténmentes, tojásmentes, sőt, low carb is.

Salátával, édesburgonya-hasábokkal, mártogatóssal vagy önmagában is isteni.
Salátával, édesburgonya-hasábokkal, mártogatóssal vagy önmagában is isteni.AmalliaEka

Hozzávalók 8 darabhoz

  • 450 gramm brokkolirózsa
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 35 gramm mandulaliszt
  • 200 gramm reszelt sajt (trappista vagy cheddar, akár vegyesen is)
  • só, bors ízlés szerint
Recept idők

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 190 fokra. A brokkolirózsákat pároljuk elő 5-8 perc alatt, majd hűtsük ki. Vágjuk apróra. Keverjük össze az összes többi hozzávalóval, és vizes kézzel formázzunk belőle lepény- vagy fasírtformákat, és helyezzük a sütőpapírral bélelt tepsire. Süssük mindkét oldalán 15-15 percig.

A dietetikus tippje: 

„A mandulából készült őrlemény különleges, édeskés íze miatt közkedvelt alapanyaga a gluténmentes konyhának. Szénhidráttartalma alacsony, de növényi fehérjében, rostban bővelkedik, és számos jótékony egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavat is tartalmaz. Gazdag E-vitaminban, kalciumban, magnéziumban, szelénben, cinkben és vasban. De ha odafigyelsz az alakodra, figyelj rá, hogy zsírtalanított mandulalisztet használj, mert kalóriatartalomban nagy különbségek lehetnek hagyományos társához képest. Ha végképp diétásra készítenéd a vega lepénykét, sajtból is válassz zsírszegényet! Laktózmentes sajttal pedig könnyen tejcukormentessé is teheted a finomságot.”

A receptet szakmailag ellenőrizte: Szarka Dorottya dietetikus.

Kardamomos-vaníliás, dióval sült birsszeletek – egészséges vegán édesség, amit kezdőként is bevállalhatsz Kardamomos-vaníliás, dióval sült birsszeletek – egészséges vegán édesség, amit kezdőként is bevállalhatsz

Akár almával is elkészítheted ezt a keleti hangulatú fogást, ami egy új szintre emeli a nagyon is egészséges és klasszikus nagymamadesszertet.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

A brokkoli tésztával is finom, főleg, ha egy kevés pirított mandula is kerül a tetejére

Szeretnénk egy kicsit több brokkolit enni, de ahhoz rövid az élet, hogy párolva együk főtétel helyett. Ám durumtésztával, fokhagymával, mascarponéval és mandulával már egészen finom, ráadásul egészséges fogás készíthető belőle. Ha füstölt makrélát is teszel bele, még tökéletesebb lesz a végeredmény.

2020. november7., 06:04

Finomságok a deszkán: padlizsánkrém (glutén-, tej-, tojásmentes, vegán recept)

Keleties deszka: mesésen ízletes, pazar keleti előételek színes kavalkádja. Melengető, fűszeres, 1001-szer is elvarázsol.

2020. augusztus11., 06:04

Hétvégi, húsos leves könnyű változatban: brokkolikrémleves napon szárított sonkával

Ha nem ennél túl sok húst, de azért nem spórolnád ki a fogásaidból, ezt a remek levest próbáld ki! Arra érdemes figyelned, hogy a levesbetétnek használt sonkát falatnyi darabokra vágd, mert evés közben a kanállal már nem tudod majd szétvágni a darabokat. Ha olasz vagy spanyol sonka nincs kéznél, használj füstölt halat, azzal is finom lesz.

2021. október31., 06:20

Valentin-napi desszertet keresel? Készíts epres-mandulalikőrös tiramisut pohárban!

Amilyen egyszerű, olyan finom, ráadásul kora reggel, munka előtt 10 perc alatt is összedobhatod, így este már csak a hűtőből kell kivenned.

2022. február14., 06:24

Áfonyás smoothie egy kis csavarral (na jó, spenóttal és zabpehellyel) – glutén-, tej-, tojás-, cukormentes, vegán recept

Így lesz pár hozzávalóból friss, üde ízű, egészséges reggeli vagy tápláló snack. Gluténmentes, tejmentes, tojásmentes, cukormentes, vegán recept.

2020. július13., 06:04

Te hogy készíted a palóclevest? Mi ilyenkor is bográcsban, nagymamánk receptje szerint

Ha egy jó adag magyaros fogást ennél, ez a remek leves szinte magától elkészül a bográcsban. Nem is kell mellé semmi más, csak néhány túrós palacsinta, és esetleg még egypár lekváros.

2022. február19., 12:56

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek