Ezek voltak idén a legmegosztóbb szülőség-témák

Nemcsak a tízmillió fociedző, de a tízmillió mintaszülő országa is vagyunk. A legtöbben meg vagyunk győződve róla, hogy a gyereknevelés egyetlen járható, vagy legalábbis legjobb módja az, ahogyan mi foglalkozunk (majd) a gyerekeinkkel. Éppen ezért határozott álláspontunk van a legmegosztóbb kérdésekben is.

Idén indult A hét kérdése rovatunk, melyben heti rendszerességgel olyan témákat igyekszünk felvetni, amelyek sokakat érdekelnek, és amelyekben pró és kontra sok érv hozható fel. A gyereknevelés, gyerekvállalás kérdése éppen ilyen, nem véletlen, hogy az ilyen tárgyú kérdéseinket olvasóink nem hagyják válasz nélkül.

Mutatjuk, melyek voltak azok, amelyek a többinél is jobban megmozgatták az olvasókat.

1. Az a bizonyos Rudi

Egész sorozatunk első kérdése volt, hogy vajon megeheti-e a gyerek a boltban azt, amit még nem fizettünk ki. A Rudi mint jellemző példa került a címbe, olvasóink is szabadon helyettesítették be kiflicsücsökkel, ásványvízzel vagy negyven fokban olvadó jégkrémmel. Olvasóink egy része szigorú erkölcsi szempontok mentén teljesen elítélte az ilyesmit. Szerintük egyszerűen nem helyes olyasvalamit elfogyasztanunk, amit még nem fizettünk ki, vagyis nem a miénk, és kiemelték azt is, hogy nagyon fontos, hogy mindezt a gyerekek is minél hamarabb megtanulják. Mások szerint nem eszik olyan forrón a Túró Rudit se. Ők jóval engedékenyebbek voltak, és úgy vélték, igenis van az a helyzet, amikor nincs más megoldás. Kiemelték azt is, hogy egy étteremben sincs ez feltétlenül másként: ott is előbb fogyasztunk, aztán fizetünk, ráadásul szerintük nem is feltétlenül egy zűrös nagybevásárlás idején kell, hogy neveljük a gyerekeinket. Ha érdekel, milyen tovább érvek és ellenérvek ütköztek, kattints ide.

2. Apuka, lány, mosdó

Egyik olvasónk küldte be a hét kérdése rovat másik nagy durranását. Mint írta, férjének rendszeres problémát okoz, hogy amikor lánygyerekükkel van valahol, és a kicsinek mosdóba kell mennie, melyikbe is menjen vagy mehet be. Olvasóink maximálisan azonosulni tudtak a problémával, a megoldásban azonban már nem értettek egyet. Voltak, akik kizártnak tartották, hogy egy felnőtt férfi bemenjen a női mosdóba, mások viszont attól féltek, hogy a férfiak mellékhelyiségében neki nem megfelelő látvánnyal találkozna a kislány. Volt, aki a mozgássérültek számára fenntartott, eleve koedukált mosdót javasolta, míg mások szerint nincs olyan helyzet, ami azt indokolná, hogy ne a számunkra fenntartott mosdót használjuk. Te mit gondolsz, mikor jár el jól a lányos apa egy ilyen helyzetben? Kattints, hogy megtudd azt is, mi lett a szavazás eredménye. 

3. Szülés, de hol és mikor

A gyerekneveléshez hasonlóan nagy indulatokat kiváltó és megosztó téma a szülés kérdése is. Manapság nagyon megváltoztak a gyerekszületéssel kapcsolatos szokások, protokollok, és egyre emelkedik a szülő nők életkora is. Olvasóinkat is nagyon megosztotta a 45 éves kor feletti szülés előnyeit és hátrányait boncolgató, valamint az intézményi vagy otthoni szülés hatásait vizsgáló heti kérdésünk is. Bár természetesen mindkét kérdésben csak és kizárólag az érintett nőnek, illetve családnak van joga dönteni, és csak ők rendelkeznek az ehhez szükséges összes információval, olvasóinknak nagyon is van véleménye. A 45 felett szülő nőket és gyerekeiket sokan egészségügyi problémáktól féltették, és attól is tartottak, hogy egy idősebben gyereket vállaló nő nem tudja majd tartani a gyerekével a ritmust. A másik párt ugyanakkor az idősebben anyává váló nők jobb anyagi helyzetét, stabilabb egzisztenciáját és több élettapasztalatát emelte ki, és azt, hogy odafigyeléssel és jó életmóddal igenis fiatalosan tartható a női szervezet is. Ha érdekel, melyik álláspont kapott több szavazatot, kattints ide.

Az intézményi kontra otthoni szülés igencsak heves vitát kiváltó téma volt, és bár természetesen egy ilyen (de még ennél jóval kisebb fajsúlyú) kérdést sem lehet egy internetes szavazással eldönteni, olvasóink voksoltak is. Szavazataik leadása után pedig a véleményüket is elmondták. Az otthoni szülést pártolók a hazai közeg melegét és biztonságát, a felesleges invazív beavatkozások elmaradását és a saját tempójú szülést emelték ki, míg az ellentábor a kórház nagyobb biztonsága, a megfelelő életmentő és egyéb eszközök elérhetősége miatt érezte az intézményi szülést jobb döntésnek.

Köszönjük az egész éves figyelmet és a rendszeres szavazást, a következő évben hasonlóan izgalmas témákkal jövünk!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek