6 szabály, amit illik betartani, ha elhagyod a szállodai szobát

szalloda 1
Olvasási idő kb. 4 perc

Te is gondosan összehajtogatod a törölközőket és beágyazol, mielőtt elhagyod a szállodai szobát? Kétség nem fér hozzá, mindez nagyon kedves gesztus, de semmi szükség nincs rá.

Van, ami elvárható egy vendégtől, és van, amit egyáltalán nem kötelességünk megtenni azelőtt, hogy kiköltöznénk a szállodai szobánkból. A kellemetlen helyzetek elkerülése érdekében az alábbiakban összegyűjtöttünk néhány hasznos információt azzal kapcsolatban, hogyan érdemes elhagyni a szállodai szobát, ha véget ért a pihenésünk.

Ne hajtogasd össze a törölközőt

Szállodai vendégként akár mindennap kaphatunk tiszta, friss és ropogós törölközőt. Ez a szolgáltatás azonban sokszor csak akkor jár automatikusan, ha azt egyértelműen jelezzük a szobánkat rendbe tevő szállodai dolgozóknak. Ehhez nem kell mást tennünk, mint a használt törölközőket egyszerűen csak egy jól látható helyre a földre dobni.

A használt törölközőket hagyjuk a fürdőszoba padlóján
A használt törölközőket hagyjuk a fürdőszoba padlójánbymuratdeniz / Getty Images Hungary

Ez egyértelmű jelzése annak, hogy tiszta törölközőt szeretnénk.

Ugyanez a teendők az előtt is, hogy végleg elhagynánk a szobát. Semmiképpen nem kell a koszos törölközőket összehajtogatva visszatenni a polcra vagy a törölközőtartóra. 

A fürdőköpeny nem törölköző

Fontos, hogy a fürdőköpenyt soha ne használjuk törölköző helyett se a fürdőszobában, se wellnessezés során. Egyrészt nem higiénikus, másrészt a fürdőköpeny textiljéből sokkal nehezebb eltávolítani a makacs foltokat, például a sminkmaradványokat. 

Ehhez a 10 dologhoz vendégként sosem nyúlhatsz: nemcsak tilos, de illetlen isEhhez a 10 dologhoz vendégként sosem nyúlhatsz: nemcsak tilos, de illetlen is

Az természetes, hogy vendégként senki szekrényében nem turkálsz, de nem minden tilos tevékenység ilyen evidens.

Tovább olvasom

Nem kell kitakarítanod a szobát

Kiköltözés előtt elég, ha csak rendet hagyunk magunk után, semmiképpen nem kell kitakarítani a szobát. Arra azonban ügyeljünk, hogy szemetet, legyen az papír zsebkendő, zacskó vagy palack, ne hagyjunk szétszórva, kizárólag csak a szemetesben legyenek. Ha nem fér el a kukában a szemetünk, kérjünk egy plusz kukászsákot, amiben összegyűjthetjük a fölösleget.

Kitakarítani nem kell, de illik rendet hagyni magunk után a szállodai szobában
Kitakarítani nem kell, de illik rendet hagyni magunk után a szállodai szobábanDragonImages / Getty Images Hungary

A fürdőszobát sem kell kitakarítanunk, de ügyeljünk arra, hogy a lefolyóban ne legyenek hajszálak, mert az dugulást okoz, a tükör pedig ne maradjon maszatos. A vécét pedig gondosan öblítsük le.

Hagyjuk nyitva az ablakot

Mielőtt elhagyjuk a szállodai szobánkat, tanácsos nyitva hagyni az ablakot, hogy jól kiszellőztessünk magunk után. A szoba levegőjét úgy is felfrissíthetjük, hogy a melegebb hónapokban bekapcsolva hagyjuk a légkondit, bár ez nem környezettudatos megoldás.

Illik rendet hagyni magunk után a szállodában is

Ahogyan már írtuk, kitakarítani nem kell, azonban illik rendben hagyni magunk után a szállodai szobát. Tegyünk a helyére mindent, a poharat a tálcára, a tévé távirányítóját a készülék mellé, valamint a bútorokat, például a foteleket és a székeket is vissza kell tenni az eredeti helyükre, oda, ahol érkezésünkkor voltak. 

A szállodai szobát illik mindig rendezetten hagyni magunk után.

Az ágyneművel nincs dolgunk

Elég, ha csak beágyazunk, az ágyneműt a szállodában nem kell lehúzni
Elég, ha csak beágyazunk, az ágyneműt a szállodában nem kell lehúzniBoyloso / Getty Images Hungary

Kedves gesztus lehet tőlünk, ha a párnáról és a takaróról lehúzzuk az ágyneműhuzatot, és ott hagyjuk azt egy halomban a földön, de ez egyáltalán nem kötelező. Sőt még bevetni is fölösleges az ágyat, hiszen egy újabb vendég beköltözése előtt a szobalányoknak mindenképpen ágyneműt kell cserélniük.

Sokan nem tudják: engedély nélkül tilos ilyet hazahozni a nyaralásrólSokan nem tudják: engedély nélkül tilos ilyet hazahozni a nyaralásról

Súlyos következményei lehetnek annak, ha ezek engedély nélkül, ellenőrizetlenül kerülnek haza a nyaralásról.

Tovább olvasom

Évek óta két európai ország verseng a legkedveltebb ország címért. Már nem titok, melyik lesz a legkedveltebb úti cél 2025-ben.

Ez az ország lesz a legkedveltebb úti cél 2025-ben: a magyarok ízlése kicsit másEz az ország lesz a legkedveltebb úti cél 2025-ben: a magyarok ízlése kicsit más

Évek óta két európai ország verseng a legkedveltebb ország címért.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Édes otthon
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben
Ne szedd össze, ha ilyet találsz a kertedben

A tavaszi kerti munkák során nagyon fontos erre odafigyelned.

március 3., 12:10

  • életem
Tedd fel ezeket a kérdéseket, hogy kiderüljön, tartós lesz-e párkapcsolatod
Tedd fel ezeket a kérdéseket, hogy kiderüljön, tartós lesz-e párkapcsolatod

Azt hiszed, jól ismered a párodat? Az igazán mély és tartós kapcsolatokban olyan dolgokat is tudsz róla, amelyekről másoknak fogalmuk sincs.

5 perce

  • lájfhekk
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet
6 dolog, ami nélkül bármikor feltörhetik a számítógépedet

Ha ezek az alapvető biztonsági intézkedések hiányoznak a rendszeredből, akkor nagyobb eséllyel eshetsz áldozatul kibertámadásnak.

március 3., 16:00

  • Offline
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája
Dwayne Johnson gyászol: a Halálos iramban filmek egyikében is szerepelt frissen elvesztett kutyája

A rajongók körében hatalmas részvétet váltott ki a hír.

március 3., 14:00

  • életem
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval
Hamarosan tényleg utazhatunk repülő autóval

Itt lehet a jövő, megérkezhetett a mindenki által vágyott repülő autó.

március 3., 15:10

  • Offline
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket
Több tucat túlélőt találtak a lavina után: ez mentette meg őket

A lavinaomlás után három nappal bukkantak túlélőkre a mentőalakulatok.

március 3., 14:36

  • világom
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg
Ezért zöld a Szabadság-szobor: egyáltalán nem ilyen volt eredetileg

Zöldnek ismerjük az amerikai Szabadság-szobrot, azonban eredetileg más volt a színe.

március 3., 16:46

  • Önidő
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben
Messziről kerüld el ezeket a helyeket: veszély leselkedik a kirándulókra a szlovákiai erdőkben

A szlovákiai erdőkben fokozott óvatosságra intenek a szakemberek.

március 3., 13:36

  • VIP
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford
Ezért nem szerepelt az Oscar-gálán Harrison Ford

Harrison Ford lett volna az egyik díjátadó.

március 3., 12:40

  • Offline
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók
Már a parkolójegy kifizetésekor is átverhetnek a csalók

Mutatjuk, hogyan dolgoznak a parkolójegyes csalók, és mire érdemes figyelni, hogy ne te legyél a következő áldozat.

március 3., 11:40

  • Offline
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró
Kincsnél is értékesebbet rejtett ez az elsüllyedt tengeralattjáró

2000 méternél is mélyebbről tört felszínre az igazság.

március 3., 19:00

  • életem
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő
Exe autóját akarta tönkretenni, de a szomszédét firkálta össze egy dühös nő

A rendőrség gyorsan beazonosította a tettest, aki nem sokkal később be is ismerte a tettét.

március 3., 18:30

  • Offline
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre
Rossz értékelést adtak, az étterem vérdíjat tűzött ki a fejükre

Úgy tűnik, túl későn váltott szelídebb hangra a tulaj...

március 3., 19:30

  • lájfhekk
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre
Ezt tedd, ha kikerült a telefonszámod a netre

Egy olyan eszköz frissült, amellyel egyszerűen kérheted érzékeny adataid – köztük a telefonszámod vagy a címed – törlését, ha azok kikerültek a netre.

március 3., 10:05

  • Offline
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?
Azahriah, Póka, Lovasi: tudod, kihez melyik hangszer köthető?

Biztosan jól ismered a kedvenc előadóid dalait, de mi a helyzet a hangszereikkel? Teszteld a tudásod ezzel a zenei kvízzel!

március 3., 06:46

  • világom
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára
Kabinos felvonókat építenek a Himalájára

Nepálban a Himalájára több kabinos felvonót is építenek, amelyek a hegymászók paradicsomát a hétköznapi utazók számára is elérhetővé teszik.

március 3., 10:35

  • életem
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?
244 millió jelszót loptak el, a tiéd is köztük van?

Érdemes rendszeresen ellenőrizni, hogy az adataid biztonságban vannak-e.

március 3., 06:30

  • Mindennapi
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán
Lejárt élelmiszereket találtak az ellenőrök a budapestiek egyik kedvenc piacán

A lejárt élelmiszerek mellett megannyi szabálytalanságot találtak az ellenőrök.

március 3., 11:10

  • Mindennapi
Ember Márk musicalrendezőként is debütál
Ember Márk musicalrendezőként is debütál

Ember Márk hamarosan egy mini musical rendezőjeként is bemutatkozik a Thália Színházban.

március 3., 17:32

  • világom
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat
Rejtett bolygóra bukkantak: a Földön kívüli életről árulkodhat

Egy új, rejtett bolygót találtak a kutatók. Még vizsgálják, de lehet, hogy élhető.

március 3., 06:00

  • Édes otthon
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle
Elképesztő helyeken lehet penész otthonodban: így szabadulj meg tőle

A penész komoly egészségügyi problémákhoz, például légúti megbetegedésekhez és allergiás reakciókhoz vezethet

március 3., 07:00

  • világom
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda
Történelmi holdra szállást hajtott végre egy magán űrszonda

Nem hiába kötött a NASA százmillió dolláros szerződést a magán űrkutató céggel: a holdra szállás sikeres volt.

március 3., 08:36

  • Mindennapi
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei
Oscar 2025: ők az idei év nyertesei

Összegyűjtöttük, hogy kategóriánként kik lettek a 2025-ös Oscar-gála nyertesei.

március 3., 07:45

  • lájfhekk
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában
A nagymama régi praktikái ma is jól jönnek a konyhában

Egy régi konyhai praktika szerint az édes ételnek sem árt a só.

március 3., 08:20

  • Testem
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre
Ezen az 5 munkahelyen a legnagyobb az esélyed egy súlyos betegségre

Bizonyos állások betöltése együtt jár komoly betegségek kockázatával. Ez az 5 munka igazán veszélyes.

március 3., 07:26

  • Mindennapi
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés
Óriási fordulat az időjárásban: mutatjuk, mikor jön az áttörés

Mutatjuk, mikor érkezik a nagy fordulat az időjárásban.

március 3., 08:06

  • VIP
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái
Ezek voltak az Oscar-gála legmeghökkentőbb ruhái

Mutatjuk a 2025-ös Oscar-gála legvadítóbb ruháit.

március 3., 09:36

  • Szülőség
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"
"Nem maga az autizmus, hanem a lehetőségek hiánya nehezíti meg a mindennapokat"

Videónkban az Autisták Országos Szövetségének elnökével beszélgettünk kihívásokról, nehézségekről, lehetőségekről.

március 3., 08:50

  • életem
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon
Börtönbe kerülhetsz, ha ezt teszed az utakon

Még mindig sokan nem gondolnak bele abba, milyen veszélyt okozhatnak ezzel az utakon – börtönbüntetés is járthat érte.

március 3., 09:07

  • Galéria
oscar-gála
oscar-gála

március 3., 08:04

Ezt olvastad már?
Érdekességek