Ördög Nóra: „Már nem csinálok úgy, mintha minden rendben lenne, ha éppen nincs”

MG 4703

Az elmúlt években először a Covid, majd a háború és a gazdasági válság forgatta fel igencsak az életünket és a világot is. A kihívásokkal mindenki másként birkózik meg. Hogyan élik meg mások ezt a nehézségekkel teli időszakot? Honnan merítenek erőt, hogyan őrzik meg a lelki békéjüket és a testi egészségüket? Ördög Nóra televíziós műsorvezető is megosztotta a Dívánnyal, mely dolgokat teszi meg önmagáért.

Önmagunk és a külvilág megtévesztése, valamint a kezünk közül kifolyni hagyott idő nemcsak fárasztó, de egyenesen energiapazarlás is – vallja Ördög Nóra, aki testi és lelki nyugalma érdekében nem feltétlenül akar mindig kőkeménynek és sebezhetetlennek tűnni. Emellett bátran elengedi azt a célt vagy álmot, amiről bebizonyosodik, hogy ha megtörténne, már nagyobb lenne a vesztesége, mint a haszna.

Beszélgetés a családdal, a barátokkal

„Amikor kétségbeesett, fáradt vagyok, amikor el vagyok kenődve, vagyis azt érzem, hogy hullámvölgybe kerültem, akkor az első kapaszkodóm mindig a férjem. Vele mindent meg tudok beszélni, az ő a bölcs gondolatai általában egyensúlyba rántanak. Hála istennek ez kölcsönös kettőnk között, viszonozni tudom a támogatását. Az is szerencsés, hogy nem egyszerre szoktunk kibillenni az egyensúlyunkból.”

Ördög Nóra bármikor, bármilyen helyzetben számíthat férjére, Nánási Pálra
Ördög Nóra bármikor, bármilyen helyzetben számíthat férjére, Nánási Pálra

„Nagyon jó tudni, hogy van egy olyan szociális védőháló körülöttem, alattam, ami mindig kifeszül, és ott van, ha zuhannék. Ezt a biztonságot a családom nyújtja. Tudom, hogy bármikor számíthatok rájuk is, és a barátaimra is. Ez a tudat akkor is segít és segített már, amikor valóban kétségbeesett helyzetben találtam magam.
Nagyra értékelem a barátaimmal való beszélgetést is.

Sok pozitív, előremutató gondolkodással megáldott barátom van, akik közül sokan már a munkatársaink lettek.

Nem véletlen ez, ők azok, akikkel egy nyelvet beszélünk, akikkel egyet gondolunk a világ dolgairól, és ez az összhang a munkában is jól kicsúcsosodik.

Rendszerben tevékenykedni

„Nagyon sokat segít nekem az is, ha rendszerezem a dolgaimat. Listákat gyártok, összegzek, számos helyen vezetem a teendőimet, hogy miket kell megtennem ahhoz, hogy semmit ne felejtsek el, semmi ne maradjon ki. Egy feszes naptárrendszerben dolgozom, és ez a füzet mindig ott van a kezem ügyében, hogy le tudjam jegyezni a gondolataimat, mert nagyon sokszor jólesik tollal is leírni a teendőimet, a listát, ami rám vár. Jó érzés fizikailag is kipipálni azt, amit már elvégeztem, amit megcsináltam. De ugyanígy a telefonomon is van egy olyan teendőlista-kezelő, ami össze van hangolva a számítógépemmel is. Ez a rendszer nekem nagyon sokat segít, ez az, ami a mindenfelé szerteágazó teendőimet össze tudja tartani.
A cselekvés egyéb szempontból is fontos része az életemnek.

Ha azt érzem, hogy tehetetlen vagyok, akkor megyek és teszem a dolgomat, mert ha elhagyom magam, az sokkal jobban lehúz.

Ha azt érzem, hogy nem vagyok hasznos, és nem teszek azért, hogy az adott helyzet, amiben nem érzem jól magam, megváltozzon, akkor ez az állapot még mélyebbre tud rántani. A tudatos cselekvés sokszor kimozdított már a kétségbeesésből.”

Utazás: kiszakadás az aktuális helyzetből

„A tervezés nagyon fontos része az életemnek, de amióta gyermekeim vannak, azóta a rugalmasság is ugyanilyen jelentős szerepet kap az életemben. Gyakran megélem, milyen jó, hogy vannak tervek, amiket aztán újra lehet tervezni. Természetesen a makacsságom sok mindent átvisz a túlpartra, és kitartó vagyok, de nem ragaszkodom görcsösen semmihez.

Megtanultam felmérni, hogy hol van az a pont, amikor valóban el kell engedni valamit, és beleengedhetem magam az újra tervezésbe.

Ez az a pont, amikor már nagyobb lenne a veszteség, ha valami mindenképpen megtörténne, mint a hozadéka.”

„Az utazás és a benne rejlő spontaneitás mindig kiszakít az aktuális élethelyzetből, mert ilyenkor fizikailag is kicsit távol kerülök a problémáimtól. Olyan ez, mintha madártávlatból tekintenék az életemre. Az utazás mindig egy nagy kitörési pont számomra, mert segít inspirálódni a nagyvilágból, így akár egy kétnapos pihenő is lehet sorsfordító, és elég lehet ahhoz, hogy átállítsam a gondolkodásomat.”

Jóga: lelki és fizikai megoldás is egyben

„Csaknem két éve aktív része az életemnek a jóga is. Egyrészt a sport, a mozgás miatt, másrészt azért, mert egy olyan gondolkodásmód, lelassulás, megnyugvás is párosul hozzá, ami segít kitisztítani a gondolataimat, ezzel együtt pedig más szemszögből is rá tudok nézni az életemre. A jógaoktatóm a barátnőm, aki mindig megérzi, hogy aktuálisan mik azok a problémák, amik foglalkoztatnak, így ezeket helyezzük a gyakorlatok középpontjába is. Így fizikai és lelki síkon is megoldódnak.”

Nem csinálok úgy, „mintha”

„A saját bőrömön megtapasztaltam, milyen sokat segít, ha transzparensen beszélek arról, ami bánt, ami foglalkoztat, ami nehéz. Annak idején, amikor a lombikprogramunk volt, és még Miciért küzdöttünk, akkor éreztem meg először, mennyire fárasztó úgy csinálni, »mintha«, és mennyire sok energiát lehet abból nyerni, hogy nem csinálok úgy, »mintha«, hanem legalább a szűk környezetemmel, melyben komfortosan érzem magam, megosztom a problémáimat.

Azóta tudom: nem kell úgy csinálni, mintha minden rendben lenne, mintha minden tökéletes lenne, pedig egyáltalán nincsen.

Ha sebezhető vagy, és nem akarsz úgy tűnni, mint aki érinthetetlen és kőkemény, akkor az az energia, amit arra fordítanál, »mintha«, a környezetedből pozitív energia formájában megsokszorozódva vissza fog jönni.”

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek