Mennyi igaz az Avatarból? Az amerikai őslakosok tényleg harmóniában éltek a természettel?

Tények és tévhitek

GettyImages-BA5475-001

Ezerszer hallott történetek és tényként ismert dolgok, melyekről azt hinnéd, a valóságon alapulnak, pedig többnyire a fantázia szüleményei. Lerántjuk a leplet a történelem legismertebb tévhiteiről.

A modern kori hollywoodi filmek egyik gyakori kliséje, hogy az észak-amerikai őslakosok harmóniában éltek a természettel, tisztelték a kontinens állat- és növényvilágát, ellentétben az európai telepesekkel, akiknek érkezésével elkezdődött a természeti kincsek mérhetetlen pusztítása. A régi legendát olyan „áthallásos” filmek is előszeretettel használják, mint a hihetetlenül népszerű Avatar, de vajon mennyi igaz mindebből?

Átalakították a vidékeket, és rengeteg állatfajt kipusztítottak

Amerikai történészek hosszú tanulmányköteteket szenteltek a közkeletű, erősen romanticizált hiedelemnek, miszerint az amerikai őslakosok, az emberi erények megtestesítői voltak, és elveiknél fogva sohasem ártottak egymásnak, illetve az őket körülvevő természeti környezetnek. Az igazság ezzel szemben, hogy a mai indiánok ősei, miután 12 ezer évvel ezelőtt az Alaszkát Szibériával összekötő földnyelven keresztül behatoltak Észak-Amerikába, és vándorolni kezdtek a kontinensen dél felé, rengeteg állatfajt kipusztítottak – írja Hahner Péter történész. A becslések szerint legalább 35 különböző faj esett az őslakosok áldozatául, köztük tapírok, hódok, antilopok, farkas- és lajhárfajok.

A Seattle törzsfőnökről (1780 körül – 1866) fennmaradt egyetlen fénykép
A Seattle törzsfőnökről (1780 körül – 1866) fennmaradt egyetlen fényképCulture Club / Getty Images Hungary

A földekkel sem bántak kíméletesebben: mire Kolumbusz eljutott az Újvilágba, a különböző őslakos törzsek alaposan átalakították természetes környezetüket, hogy mezőgazdaságra és lakhatásra alkalmas területeket hozzanak létre maguk számára. A mai Texas állam területén élt törzsek az erdők nagyszabású felégetésével alakítottak ki termőföldeket, és ugyan a Nagy Síkságon az égetésekkel új legelők keletkeztek a bölények számára is, sok más, kisebb állat vált hontalanná élőhelyének elpusztulásával.

Az egykor Arizonában élt hohokam indiánok meglepően fejlett tájépítészeti megoldásoknak voltak birtokában, folyókat tereltek el, és 160 kilométer hosszú öntözőcsatorna-rendszert hoztak létre, így biztosítva termőföldjeik vízellátását. A folyók elterelése bravúros megoldásnak számított, azonban rengeteg kárt okozott a természetnek, hatalmas szárazságot hozott létre az egyébként is erősen sivatagos vidéken. Szintén legenda, miszerint az őslakos törzsek mindig csak annyi állatot vadásztak le, amennyi a túléléshez szükséges volt: a bölényeket például gyakran tömegestül szakadékba terelték, ilyenkor jóval nagyobb számban pusztultak az állatok, mint amennyire a törzsnek táplálék gyanánt szüksége volt.

A legendás törzsfőnök beszéde ihlette a tévhitet

De vajon honnét ered a „természetvédő” indiánok legendája? A történet alapját Seattle, a szukvamis és duvamis törzsek híres főnökének – róla nevezték el a Washington államban található nagyvárost – híres 1854-es beszéde adta, melyet Isaac I. Stevens területi kormányzóhoz intézett.

A fehér telepesekkel szemben békét hirdető törzsfőnök többek között olyan szófordulatokkal élt, mint „A folyók testvéreink. (…) A folyóvíz iránt ugyanazt a jóságot kell árasztani, mint szeretett fivéreink iránt”, „Ha eladjuk nektek a földet, szent örökségként kell vigyáznotok rá”, „Mit ér az ember állatok nélkül? Ha eltűnnek az állatok, az ember nagy lelki magányban hal meg. Az az oktalanság, ami az állatok sorsára tör, az hamarosan az embert is utoléri. A világon minden összefügg”, illetve „Nem értem, miért kell kiirtani a bölényeket? Miért kell betörni minden vadlovat? Miért terjed az erdőben az emberi bűz? Miért szakítják meg a zöldellő dombok látképét a beszélő drótok? Hol vannak a bokros rengetegek? Nincsenek többé! Hol a sas? Elszállt!” (Király László fordítása)

Legalábbis az utókor így tartja, Seattle főnök szónoklatát ugyanis senki sem jegyezte le, az egyetlen írásos változatot egy Harry A. Smith nevű orvos készítette évekkel később, feljegyzéseire hivatkozva, és ő is csupán az angol nyelvű tolmács valószínűleg erősen torzított szavait ismerhette, az indián vezető szelis nyelven elhangzott beszédéből semmit sem értett. Ennek dacára az 1960-as, ’70-es évektől kezdve a környezetvédő mozgalmak egyfajta elődjükként kezdtek tekinteni Seattle törzsfőnökre, ikonikus figuraként jelenítették meg filmekben, reklámkampányokban, melynek köszönhetően szélesebb körben is elterjedt az őslakosok és a természet harmonikus viszonyáról szóló mendemonda.

Az egyik leghíresebb, Amerika természetvédelmi kincseinek megóvására figyelmeztető társadalmi célú tévéreklámban egy hagyományos öltözetet viselő, kenuval közlekedő indián férfi volt látható, aki könnyekkel a szemében nézi a teleszemetelt, pusztuló folyót – a történet iróniája, hogy „a síró indiánt” valójában nem is autentikus őslakos, hanem egy olasz–amerikai származású színész alakította a kisfilmben.

Ha tisztázni szeretnél egyéb történelmi tévhiteket, kövesd sorozatunkat, amelyben jól ismert, de nem feltétlenül igaz történeteknek járunk utána.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek