16 éve teljesen egyedül élt fogságban a krokodil, mégis lettek utódai

Vermes Nikolett
GettyImages-530870151

Megdöbbentő tanulmányt tettek közzé, amely új távlatokat nyithat a kihalás szélén álló fajok megmentését illetően.

A szűznemzés kétezer éve nyitott kérdés, vannak, akik tagadják, míg mások abszolút hisznek benne. A A Biology Letters tudományos folyóirat június 7-én közölt írása egyértelműen kimondja, hogy vannak olyan állatfajok, amelyek képesek ilyen módon szaporodni.

Tojásokat rakott le a semmiből 

A kísérlet során egy 16 éve fogságban élő nőstény krokodilt vontak be a biológusok. 2018-ban mintegy 14 krokodiltojást találtak a ketrecében, ahol hím példány korábban nem járt. Ezért teljességgel kizárható, hogy nemzés útján termékenyült meg a kísérleti állat. De mégis hogyan történhetett meg a lehetetlen? A szűznemzés vagy partenogenezis egy forma, amelyhez nincs szükség hímre, vagyis az egyedfejlődés csak a petesejtből indul meg, a hímivarsejtek részvétele nélkül. 

A tojások életképesek voltak, de nem keltek ki
A tojások életképesek voltak, de nem keltek kiGetty Images

Az utód teljesen olyan lett, mint az anya

A jelenségre korábban más tudósok is rávilágítottak, és azt jósolták, hogy a szűznemzés normális lehet a cápáknál, madaraknál, gyíkoknál és kígyóknál is. Azonban most először született bizonyíthatóan új élet ilyen módon. A 14 tojásból 7 csíraképes volt, de a krokodilbébik végül nem bújtak ki. Miután a kutatók felnyitották a szűznemzéssel rakott tojásokat, egyben kifejlett, azonban életképtelen állatot találtak. A genetikai vizsgálatok alapján a tojásban lévő kicsi teljes mása volt a nőstény krokodilnak. 

A szűznemzés a megoldás

A szakértők szerin a frissen publikált tanulmány új utakat nyitott meg a fajfenntartás érdekében. További kísérleteket terveznek, hogy megtudják, milyen állatok képesek erre a ritka nemzési formára. A remények szerint ez megoldást jelent a kihalás szélén álló fajok megmentésére, tehát ezzel megelőzhető, hogy megtörjön a biológiai lánc. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek