Kedvenceink a héten: A boldogság kulcsa 400 kiló

kedvenceink cover

Egy zöld lépés. Egy felemelő sport. És egy szeretni való kiskutya. Sorozatunkban arról mesélünk, hogy milyen hétköznapi apróságok tettek minket boldoggá ezen a héten.

Mózes Zsófi újabb lépést tett a fenntartható hétköznapok felé, Fenyvesi Zsófi hálát adott a lovassportért, Réka pedig kutyája első örökbefogadási napját ünnepelte. 

Zöld lépés

Mózes Zsófi

Már többször is írtam arról, hogy bár az átállás fokozatos, de egyre nagyobb figyelmet fordítok a környezettudatosságra, igyekszem minél kevesebb hulladékot termelni, amit pedig lehet, azt szelektíven gyűjtjük. Így várható volt, hogy a vászonszatyrok és a környezetbarát fogkefék közé idővel belopja magát valami más is: egy környezetbarát borotva. Már hónapokkal ezelőtt kinéztem, hogy melyiket fogom megrendelni, a műanyag borotvámnak viszont még voltak használatra váró fejei. Ez jól is jött, mert egy kicsit tartottam a dologtól. Már csak azért is, mert a klasszikus, kétélű borotvapenge egy fokkal veszélyesebbnek tűnik, mint az eldobható társai. 

Szóval elhasználtam a meglévő fejeket és egy zöldebb élet reményében megrendeltem a vadiúj, szuper menő, cserélhető pengés borotvát. A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy eldöntsem, a rosegold vagy a matt fekete verziót válasszam, végül a fekete mellett tettem le a voksom. A borotvák egyébként tömörcink ötvözetből készülnek, és teljes egészében újrahasznosíthatók. Igen, még a penge is, amit nagyjából 5-6 alkalom után érdemes cserélni. A csomag egy-két napon belül meg is érkezett, legnagyobb örömömre teljes mértékben újrahasznosítható csomagolással.

Még egy napot vártam, mielőtt vettem egy mély levegőt, lecsavartam a borotva nyelét és a fej részébe behelyeztem a pengét. A fémborotva jóval nehezebb, mint a korábban használt műanyagok, ezért kellett egy kis idő, amíg ráállt a kezem, de ez nem volt több két-három húzásnál. És hogy jogos volt-e a félelmem, hogy a pengével szanaszét fogom kaszabolni a testem? Természetesen nem. Olyan simán ment minden, mintha mindig is ilyet használtam volna. A fémborotva pedig amellett, hogy fenntartható és költséghatékony, mivel csak a pengéket kell cserélni, bőrbarát is, hiszen egyetlen penge érintkezik csak a testemmel. És éppen ebből következik az egyik legnagyobb előnye, ugyanis sokkal könnyebben tisztán tartható, mint a sokpengés borotvák. Az egyetlen dolog, amit sajnálok az egészben, hogy nem váltottam korábban.

400 kiló boldogság

Fenyvesi Zsófi

Őrzök egy fényképet három évvel ezelőttről. Mint minden laikus, én is mélyen meg voltam győződve arról, hogy egy lovon csak ülni kell, így a falunapon beálltam a sorba az izgatott gyereksereg mögé, és fittyet hányva a konvencióknak, felkéredzkedtem az egyik lóra. Akkora mosoly jelent meg az arcomon, hogy a párom azonnal lefényképezte. 

Rövid időn belül a lányommal együtt elkezdtük ezt a sportot, és az elragadtatásunk azóta sem szűnt meg. A lovat nem érdekli, hogy nézel ki, milyen ruha van rajtad, mit gondolsz dolgokról, szingli vagy, gazdag vagy szegény. A lelkedet méri fel és az aktuális hangulatodat. Képes megvigasztalni, bátorítani, megérteni, segíteni, felvidítani, megnyugtatni, megnevettetni. Megtanít az alázatra is, hiszen neked is tekintettel kell lenni nemcsak a fizikai szükségleteire, de az adott napi kedélyére is. Semmihez sem fogható, ellentmondásos érzés, amikor nyereg és egyéb kiegészítők nélkül ülsz fel a hátára. 

„A lovat nem érdekli, hogy nézel ki, milyen ruha van rajtad, mit gondolsz dolgokról, szingli vagy, gazdag vagy szegény.”
„A lovat nem érdekli, hogy nézel ki, milyen ruha van rajtad, mit gondolsz dolgokról, szingli vagy, gazdag vagy szegény.”Fenyvesi Zsófi

Egy átlag ló négyszáz kiló. Ha akar, egy rúgással a kórházba juttat. De ő felenged a hátára, annak ellenére, hogy őseit százezresével irtottuk és fogtuk be az igába. Odaadja a hátát, a száját, amibe a zablát teszed, hogy irányítsd, a teste melegét, az erejét, lassan sétál, csak hogy te magasnak és szabadnak érezd magad, vagy vágtázik, ha erőre és rettenthetetlenségre vágysz. Ám ez csak akkor történik meg, ha együttműködtök. 

Lovagolni ugyanis rohadtul nem egyszerű. Minden testrészeddel mást kell csinálnod ugyanabban az időben. Nem elég erősnek lenned, sem hajlékonynak. Az agresszivitással, türelmetlenséggel semmire sem mész. Együtt kell mozognod a lóval, minden porcikádnak átvennie az ő izmai játékát, a járása, ügetése, vágtája ritmusát, kentaurként eggyé válnod egy négylábú állattal a te két lábhoz szokott felépítéseddel. Ha ezt meg tudod csinálni, akkor együtt szárnyaltok át a világon. Ha nem, a kapun sem juttok ki. Csupa ellentmondás az egész, ez teszi olyan nehézzé és izgalmassá a lovaglást. Megölel és ledob. Virágot eszik és többkilósat pottyant, amit neked kell kiganéznod alóla. Kéri minden erődet és minden lazaságodat. Szelíd és sima, aztán borzolt sörénnyel vad vágtába csap. Erő és gyengédség együtt. Olyan kombináció, amit folyamatosan érdemes tanulnunk. Nem kérdés, megéri-e.

Kiwi

Fejes Réka

„Micsoda kajla fülek! Milyen fajta kutya?” – a kérdés meglepően sűrűn hangzik el, amikor az emberek szembesülnek másfél éves kutyusunk lehengerlő csáberejével. Eleinte a vállamat vonogattam, később bevallottam, hogy keverék, egy idő után pedig saját fajtanevet találtam ki. „Kiwi fajta” – mondogattam. Persze kevesen értik a humorom, és még kevesebben fogadják el, hogy Kiwi nem fajtatiszta. „Na de mégis!” – erősködnek tovább. Ilyenkor azt szoktam mondani, hogy border collie. A selymes fül, az értelmes tekintet és a fehér mellényke voltaképpen stimmel. Ekkor a homlokukra csapnak: „Persze, tiszta border collie.” Úgy sejtem, a rottweilert is éppen ekkora lelkesedéssel fogadnák. Hiszen mindegy, micsoda Kiwi, de az mégis elfogadhatatlan, hogy egy ilyen jópofa kutya keverék legyen. Akkor ugye odalenne a remény, hogy egy szép napon ők is kiwit tarthassanak. 

Valamivel több mint egy éve én sem tudtam, hogy Kiwi az, aki hiányzik az életemből. Félreértés ne essék, nem egy kutya, hanem Kiwi. Az a kismanó, aki reggelente az ágy mellől néz rám a szakállas pofácskájával, aki úgy szökdécsel a réten a pillangók után, mint egy bakkecske, aki egyetlen filmezős estét sem töltene a kanapétól távol. Pedig hosszú út vezetett odáig, hogy ne töltse el félelemmel a közelségünk. Vagy a kanapé. (A locsolókannával azért még mindig akadnak gondok.)

Kiwit éppen egy éve fogadtuk örökbe, és bármilyen nehézséggel néztünk is szembe azóta, tudom, hogy ez volt eddigi életünk legjobb döntése. Rengeteget tanultunk az elmúlt egy évben. Említhetném a türelmet vagy a kitartást is, de azt hiszem, hogy a legfontosabb, amit egy kutya taníthat nekünk, az az, hogy milyen csodálatos lények az állatok, hogy milyen keveset tudunk róluk, hogy a hierarchia, amiben felettük állunk, emberi találmány.  

Milan Kundera (azt hiszem, nagy kutya-, mi több, állatbarát volt) írta A lét elviselhetetlen könnyűségében: „Már a Genezis elején olvashatjuk: Isten azért teremtette az embert, hogy az ő kezébe adja a hatalmat a madarak, halak és az állatok fölött. Csakhogy a Genezist ember írta s nem ló. Korántsem biztos, hogy a más lények fölötti uralkodást Isten az emberre bízta. Úgy tetszik, inkább az ember találta ki Istent, hogy az erőszakkal megkaparintott hatalmat, amit a tehén meg a ló fölött gyakorolt, szentté tegye. Igen, a szarvas vagy a tehén megöléséhez való jog az egyetlen dolog, amiben az egész emberiség a legvéresebb háborúk idején is testvériesen egyetért.”

Ha tetszettek az e heti kedvenceink, olvasd el sorozatunk előző részét is!

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek