JFK elnök

John Fitzgerald Kennedy tragikus sorsát szinte mindenki ismeri. Egyike volt annak a néhány amerikai elnöknek, aki merénylet áldozata lett. JFK halálának körülményei a mai napig foglalkoztatják az embereket, számtalan összeesküvés-elmélet látott napvilágot arról, hogy kinek állhatott érdekében eltetetni az elnököt láb alól. Vannak, akik szerint a merénylő, Lee Harvey Oswald a maffia megbízásából lőtt rá, az üggyel kapcsolatban felmerült a KGB, a CIA és a JFK-t az elnöki székben követő Lyndon B. Johnson bűnrészessége is. Magát a merénylőt nem tudták megfelelően kihallgatni: noha órákkal a merénylet után letartóztatták, két nappal később, a dallasi rendőrség alagsorában, élő tévéadásban lelőtte Jack Ruby, egy helyi night club tulajdonosa. Szóval a Kennedy-gyilkosság körül rengeteg az érdekes, furcsa körülmény. Ezek közé tartozik annak a koporsónak a sorsa is, amelybe először helyezték a holttestet, és amelyet később az óceán mélyére süllyesztettek.

Egy vagyonba került a koporsó

Nem sokkal azután, hogy a merénylő három lövést adott le az elnökre, egyértelművé vált, hogy Kennedy életét nem lehet megmenteni. Miután a dallasi Parkland kórházban halottnak nyilvánították, Clint Hill titkosügynök – ő látható a híres fotón az elnöki autó hátsó ülésén, ahogy megpróbálja testével védelmezni a lövések után az elnököt és családját – egy Vernon O'Neal névre hallgató temetkezési vállalkozótól vásárolta meg azt a koporsót, amelybe elhelyezték a holttestet.

Tekintve, hogy az egyik találat a fejét, a másik pedig a torkát érte, a holttest nem nyújthatott szép látványt – ezért is döntött úgy a kórházi személyzet és a titkosügynök, hogy vászonlepedőkbe csavarja, és a koporsó belsejét nejlonnal béleli ki. A First Lady kérése ugyanis az volt, hogy a boncolást ne ott helyben, hanem a washingtoni Bethesda Tengerészeti Kórházban végezzék el.  

Egyes források szerint ezzel kapcsolatban kialakult némi vita, mert a dallasi kórház orvosszakértője, Dr. Earl Rose arra hivatkozva, hogy a hatályos törvények szerint ott helyben kell elvégezni a boncolást, nem akarta hagyni, hogy elszállítsák az elnök holttestét. Kikérték Theron Ward békebíró véleményét is, aki az orvosszakértő mellé állt, állítólag így fogalmazva:

„Ez is csak egy gyilkosság.”

Új koporsóra volt szükség

Akárhogy is történt a dolog (Clint Hill későbbi vallomásában nem szerepel a fenti konfliktus), előbb-utóbb felkerült a Washingtonba induló gépre a koporsó, és rendben el is jutott a fővárosba. A Bethesda kórházban azonban kiderült, hogy az óvintézkedések, amelyeket a koporsó belsejének megóvására tettek Dallasban, elégtelenek voltak. A vászonlepedők és a nejlon ellenére a szaténbélés menthetetlen volt, és végül egy új, afrikai mahagóniból készült koporsóba helyezték JFK holttestét.

A bronzkoporsó a washingtoni temetkezési vállalkozóhoz került, Vernon O'Neal pedig jó üzleti érzékről téve tanúbizonyságot, megpróbálta megtartani – állítólag 100 ezer dolláros ajánlatot kapott érte –, de a szövetségi kormányzat lefoglalta, valószínűleg pont azért, hogy ne válhasson belőle emléktárgy, amely vagyonokért cserél gazdát, vagy amelyet kiállításokon mutogatnak.

Az óceán mélyén végezte

Kicsit több mint két évvel a merénylet után, 1966. február 18-án a Kennedy-család kérésére a bronzkoporsó utolsó útjára indult egy C–130 Hercules teherszállító repülőgép rakterében. A felszállás előtt 36 kilogramm tömegű homokzsákokkal pakolták tele, majd egy fenyőfa ládába helyezték, és több mint 40 helyen átfúrták a fát és a bronzot is. Végül fémszalaggal tekerték körbe, és ejtőernyőt erősítettek rá.

Amikor minden készen állt, az Atlanti-óceán egy eldugott részén, amely a kontinens partjaitól mintegy 160 kilométerre, és a hajózási útvonalaktól is megfelelő távolságban volt, kilökték a koporsót a gépből.

Az ejtőernyőknek köszönhetően a láda puhán landolt a vízen, és azonnal süllyedni kezdett a 2750 méter mélyen levő tengerfenék felé.

A C–130 még 20 percig körözött, hogy megbizonyosodjon róla, semmi sem bukkan a felszínre.

Nem JFK volt az egyetlen elnök, aki merénylet áldozata lett

Az amerikai történelem során több elnök ellen hajtottak végre merényletet. Az első – sikertelen – gyilkossági kísérletnek Andrew Jackson, az USA hetedik elnöke volt a célpontja. Richard Lawrence 1835. január 30-án két pisztollyal is megpróbált rálőni az elnökre, ám mindkét fegyvere csütörtököt mondott.

Négy kísérlet járt sikerrel, ezek közül az elsőt Abraham Lincoln ellen követte el John Wilkes Booth 1865. április 14-én. A nyíltan a déliekkel szimpatizáló Booth tettét az motiválta, hogy a merénylet előtt pár nappal Robert E. Lee konföderációs tábornok letette a fegyvert, és ezzel véget ért a polgárháború. Miután belopózott a Ford Színház elnöki páholyába, ahol Lincoln a családjával épp az A mi amerikai kuzinunk című színdarabot nézte, közvetlen közelről fejbe lőtte.

A merénylet után leugrott a színpadra és azt kiáltotta: „sic semper tyrannis” („így jár minden zsarnok”), ami a rabszolgatartó Virginia állam jelmondata volt.

Sokkal hétköznapibb okokból végzett Charles Guiteau 1881. július 2-án James Garfield elnökkel. (Valójában nem a merényletben, de annak következtében halt meg az elnök – 79 nappal később vesztette életét, a sebéből kiindult fertőzés következtében.) Guiteau azért haragudott meg Garfieldra, mert az nem őt nevezte ki egy diplomáciai posztra.

A harmadik elnök, aki merénylet áldozata lett, William McKinley volt, akit 1901. szeptember 6-án lőtt kétszer mellkason Leon Czolgosz a buffalói világkiállításon. A férfi anarchista volt, kivégzése előtt utolsó szavaival tettét így indokolta: „Azért öltem meg az elnököt, mert a jó emberek, a dolgozó emberek ellensége volt.”

Olvasd el cikkünket 5 történelmi rejtélyről, kattints ide!