Így strandoltak a nők, amíg a meztelen fürdőzés volt a divat

GettyImages-543911869

A rendszeres fürdőzésnek, tisztálkodásnak egészen addig nagy keletje volt, míg a 14. századi pestisfertőzés, majd az azt követő szifilisz megjelenése felszította a közös fürdővíztől való rettegést. Pár száz évnyi kihagyás után azonban újra felvirágzott a fürdőkultúra. Az emberek ismét elkezdték élvezni a tengervíz jótékony hatásait, igaz, a szemérmes viktoriánus korban mindezt kicsit túlbonyolítva.

Korábban már írtunk dédanyáink fürdőruhadivatjáról, amiben az olvasó képeken keresztül végigkövethette, hogyan alakult ki a teljes testet eltakaró, kezeslábas fürdőruhából a bikinitrend. Most kanyarodjunk vissza a történet legelejére, amikor még olyan, hogy fürdőruha, nem is igazán létezett.

Az 1700-as évekre az orvostudomány újra felfedezte a víz egészségmegőrző szerepét. Még mielőtt a nők tokától bokáig textilben kezdtek volna mártózni, a meztelen fürdőzés volt a divat. A szemérmesség jegyében, a férfiaktól biztonságos távolságban történő nudizás tehát megengedett volt. De valahogy a vetkőzés/öltözés részre ki kellett találni valamit. Kézenfekvő volt tehát egy vízbe vontatható öltözőfülke ötlete. Ezt hívták bathing machine-nek, azaz fürdőgépnek.

Fürdőgépek kora

A fürdőgépeket 1750 körül találták fel Nagy-Britanniában. Ezt követően terjedtek el az egész világban, népszerűségük csúcspontján a fürdőgépek Franciaország, Németország, az Egyesült Államok és Mexikó strandjain is megtalálhatók voltak, és az egyszerű strandolókon át egészen Viktória királynőig mindenki használta őket.

A kerekre szerelt fürdőgépkabinokat azért vontatták be a vízbe, hogy a meztelen nők a férfiszemektől biztonságos távolságban mártózhassanak meg a tenger vizében
A kerekre szerelt fürdőgépkabinokat azért vontatták be a vízbe, hogy a meztelen nők a férfiszemektől biztonságos távolságban mártózhassanak meg a tenger vizébenWellcome Library London

Képzeljünk el magunknak egy kicsike, de pár főnek bőven kényelmes méretű, fából készült fülkét, amit egy kerekes kocsira erősítettek. Mindkét végén található egy-egy ajtó, mindkét oldalán egy-egy kis ablak. A fülkében csak egy pad és egy bélelt kis hordó van. A fürdőzőnek annyi a teendője, hogy lépcsőkön fellépked a kabinba, bezárja maga után az ajtót, leveti ruháit a kis hordóba. Mindeközben kísérője a kocsi elé köt egy lovat, és bevontatja a tengerbe egészen addig, míg a vízfelszín épp az öltözőkabin ajtaja alatt van. Aztán a lovat a szerkezet másik végéhez vezeti és rögzíti. A fürdőző most már kiléphet a szemközti ajtón, és belecsobbanhat a vízbe. 

Sok fürdőgépen függönyszerű lepel is volt, ami még privátabb fürdőzést tett lehetővé
Sok fürdőgépen függönyszerű lepel is volt, ami még privátabb fürdőzést tett lehetővéWellcome Library London

Miután megfürdött, az e célból áthelyezett lépcsőn újra felmászik a bódéba, kis zászlóval jelzi kísérőjének, hogy végzett, és nyugodtan felöltözik a kivontatás közben. Majd pont úgy távozik, ahogy érkezett.

A strand mint társas élmény

A tengeri fürdőzésre általában kora reggel került sor. A fürdőgépeket használni kívánók gyakran egy váróteremben gyülekeztek, ahol egyrészt kifizették a bérleti díjat, másrészt felírták magukat a listára. Míg a sorukra vártak, közben teázhattak, újságokat és magazinokat olvashattak, és beszélgethettek a többi fürdőzővel. A fürdőgépes strandok látogatása egyfajta társadalmi eseménynek számított. A beosztás szerint a családok mehettek egy kabinnal, de az egyedülállók is osztozhattak a kabinokon, feltéve, hogy azonos neműek.

Viktória királynő személyes fürdőgépét felújították és kiállítottak az Osborne House-ban, ahol a királyi család szívesen nyaralt
Viktória királynő személyes fürdőgépét felújították és kiállítottak az Osborne House-ban, ahol a királyi család szívesen nyaraltPicasa

Volt idő, mikor a strandolást orvosi utasításra kellett végrehajtani. Nem feltétlenül a szórakozás része volt. A viktoriánus korban a nők közül nagyon kevesen tudtak úszni, és a kezdeti fürdőruhák sem voltak alkalmasak semmiféle ilyen jellegű tevékenységre, úgyhogy a tapasztalatlan úszók számára létezett egy bizonyos „úszómester” szolgáltatás is. Jellemzően egy masszív asszony képében, aki volt, hogy nemcsak felügyelőként volt jelen, hanem szó szerint belökte a félszeg fürdőzőt a tengerbe, majd kihalászta, amikor végeztek. Minden bizonnyal kijózanító élmény lehetett, amit csak jóindulattal lehet strandolásnak nevezni. 

A fürdőhelyek nemek szerinti törvényes elkülönítése végül 1901-ben szűnt meg Nagy-Britanniában, a fürdőgépek száma innentől rohamosan csökkent
A fürdőhelyek nemek szerinti törvényes elkülönítése végül 1901-ben szűnt meg Nagy-Britanniában, a fürdőgépek száma innentől rohamosan csökkentBuyenlarge / Getty Images Hungary

A fürdőgépek egészen az 1890-es évekig aktív használatban maradtak az angol strandokon, amikor is kezdték eltávolítani a kereküket, és egyszerűen a strandon parkolták le őket. Bár 1914-re a legtöbbjük eltűnt, sokan megmaradtak, mint a színes, álló fürdőkabinok, amelyek ma is világszerte díszítik a tengerpartokat.

Ha érdekesnek találtad ezt a vívmányt, talán a dobozágy is felkelti érdeklődésedet. Olvasd el, nem fogod megbánni!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra