A Disney legnépszerűbb tinisztárja volt, de kirúgták, amikor kiderült róla, hogy meleg

GettyImages-1137303451

Tommy Kirk a Disney stúdió egyik legnépszerűbb gyerek-, majd kamaszsztárjának számított az 1950-es és ’60-as években, a fiatal színész felívelő karrierjét azonban egy csapásra derékba törte, amikor munkaadói előtt kiderült a szexuális irányultsága. Az Egérbirodalom akkoriban még nem igazán nézte jó szemmel, hogy az egyik legismertebb sztárjuk a saját neméhez vonzódik, ezért gyorsan megszabadultak tőle.

Bátyját kísérte el a meghallgatásra, a legnagyobb Disney-sztár lett belőle

A leendő matinésztár, Thomas Lee Kirk 1941-ben született a Kentucky állambeli Louisville-ben négy fiútestvér egyikeként, és alig múlt egyéves, amikor autószerelő édesapja és jogi asszisztens édesanyja a jobb munkalehetőségek miatt Kaliforniába költöztették a családot. A csibészes mosolyú, sötét hajú fiú színészi karrierje 13 évesen indult, amikor elkísérte egyik bátyját Eugene O’Neill Ifjúság című darabjának meghallgatására a pasadenai színházba: bátyja helyett ő kapta meg a szerepet az előadásban, ahol többek között egy másik tragikus sorsú Disney-sztár, Bobby Driscoll oldalán játszott.

Tommy Kirk a Miki egér klub ifjú nézőinek tudósít a Republikánus Párt elnökjelölő nagygyűléséről
Tommy Kirk a Miki egér klub ifjú nézőinek tudósít a Republikánus Párt elnökjelölő nagygyűlésérőlABC Photo Archives / Getty Images Hungary

A darab annyira sikeres lett, hogy egy színészügynökség leszerződtette Tommyt, aki segítségükkel a televízió képernyőjén is bemutatkozhatott; több sorozatbeli vendégszerep után 1956-ban leszerződtette őt a Disney stúdió a méltán népszerű Miki egér klub című tévéműsorba, egy évvel később pedig megkapta a Betyár, a hűséges tolvaj című családi film főszerepét. A kedves, de szomorú végű kutyás történetet egy másik állatos film, az Egy bozontos eb követte, melyben Kirk egy középkori átok miatt időnként juhászkutyává változó kamasz fiút alakított – a film hatalmas kasszasiker lett, hősünk pedig egy csapásra nézők millióinak vált kedvencévé.

A stúdió természetesen megpróbálta minél jobban kiaknázni ifjú felfedezettjük népszerűségét: az ’50-es évek végére egyértelműen Kirk vált a fentebb említett Bobby Driscoll utódjává, a Disney első számú fiatal sztárjává, akit igyekeztek minél több produkcióban szerepeltetni. Alig két év leforgása alatt játszott az idehaza is népszerű Robinson családban, A szórakozott professzor című vígjátékban (melynek inkább a ’90-es évekbeli, Robin Williams főszereplésével készült remake-je ismert Magyarországon) és az Irány Játékország című karácsonyi mesefilmben.

Mássága miatt kirúgták, majd drogbotrányba keveredett

Tommy Kirk a '60-as évek elején
Tommy Kirk a '60-as évek elejénFilm Favorites / Getty Images Hungary

A színfalak mögött azonban a népszerű kamasz sztár komoly identitásválsággal küzdött: mint később mesélte, 16-17 éves koráig próbálta elfojtani magában a más fiúk iránt érzett vonzalmat, mígnem végül elfogadta a másságát, azonban tudta, annak sohasem szabad nyilvánosságra kerülnie, különben lőttek a karrierjének. 1963 nyarán, a Merlin Jones kalandjai című film forgatása idején az akkor 21 éves Kirköt félreérthetetlen helyzetben kapták rajta egy 15 éves fiúval: ugyan az esetet a stúdiónak sikerült eltussolnia, a Disney fejeseit mérhetetlenül felháborította.

Az akkoriban még kifejezetten konzervatívnak számító, személyesen az alapító, Walt Disney által irányított filmstúdió úgy gondolta, családias imidzsüknek rendkívül sokat ártana, ha kiderülne, hogy az egyik legnépszerűbb sztárjuk, akit sokan magával a Disney-vel azonosítanak, a saját neméhez vonzódik, ezért azonnali hatállyal szerződést bontottak Kirkkel. Az üzleti érdek azonban felülírta a jó hírnevet: a Merlin Jones váratlan kasszasiker lett, ezért gyorsan elkészítettek még egy folytatást (A majom bácsikája) Kirkkel, mielőtt végleg menesztették volna őt.

A kirúgás tényét és okát nem hozták nyilvánosságra, a menesztett tinisztár azonban hamarosan egy teljesen más ügy miatt vált végleg kegyvesztetté: 1964 karácsonyán Kirköt marihuána és barbiturátok birtoklásának vádjával letartóztatta a rendőrség, és ugyan az ügyet végül ejtették, a színészt három előkészületben lévő filmből is menesztették a botrány hatására. Ezt követően Kirk főként olcsó, B  és ZS kategóriás stúdiók filmjeiben talált munkát magának, illetve visszatért a színpadra, és színészmesterség-órákat vett a legendás Lee Strasberg színitanodájában, miközben folyamatosan elhatalmasodott rajta a depresszió és a drogfüggőség; 1973-ban egy interjúban nyilvánosan felvállalta szexualitását, melyről addig csak pletykák és találgatások keringtek.

Annette Funicello társaságában a Merlin Jones kalandjai című filmben
Annette Funicello társaságában a Merlin Jones kalandjai című filmbenUnited Archives / Getty Images Hungary

Kilábalt a függőségből, és visszavonult Hollywoodtól

A ’70-es évek elején hősünk már csak elvétve szerepelt egy-két produkcióban (például a San Francisco utcáin zsarusorozat egyik epizódjában), mígnem függősége teljesen alkalmatlanná tette őt a színészi munkára. Egy ideig pincérként és sofőrként dolgozott, miközben rehabra járt, és hosszas kezelésnek köszönhetően végül sikerült kilábalnia a kábítószer poklából; az évtized vége felé Hollywoodot teljesen hátrahagyva szőnyegtisztító vállalkozást alapított Los Angelesben, és a reflektorfénytől távol, csendben élte tovább életét.

A ’80-as, ’90-es években Kirk elvállalt néhány epizódszerepet olcsó B kategóriás alkotásokban, és írt egy soha meg nem filmesített forgatókönyvet is Abraham Lincoln életéről, továbbá fel-feltűnt különböző rendezvényeken, ahol autogramot osztott, és találkozott a rajongókkal, karrierje feltámasztásához azonban egyáltalán nem volt kedve. 2009-ben a stúdió, amely egykor menesztette, a Disney-legendák közé választotta személyét. Tommy Kirk 2021-ben hunyt el Las Vegas-i otthonában, 79 éves korában.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek