Létező balatoni települések, vagy csak mi találtuk ki őket? Kvíz!

Eshet és fújhat akármennyit, lehetett bármilyen nehéz is az év első fele, a nyár idén sem marad el. Sőt, most már rohamléptekben közeledik. Ha pedig nyár, akkor Balaton, legalábbis nekünk, magyaroknak. Iskolai kirándulás, tábor, családi üdülés, látogatás a nagyinál, fesztiválozás... Össze tudod számolni, hányszor voltál életedben a Balatonnál? És vajon minden települést ismersz – legalább névről – a tó körül?

A nevezeteseket, ahol fesztivált, bornapokat, esetleg átúszást rendeznek, vagy ahol gyerekkorod nyarait töltötted, bizonyára ismered még akkor is, ha ezek között több olyan is van, ami nevében nem azonnal utal az elhelyezkedésre. Kék szemű lány a Tihanyi révnél? Búcsú a Balatontól Zamárdi-felsőnél?

Minket viszont most az érdekel, hogy az összesen mintegy harminc, Balaton- előtagú településnévvel kapcsolatban megvezethető vagy-e. Vajon ismered-e a parttól kicsit távolabb eső, de ilyen előtagú községeket is, és vajon át tudunk-e ejteni azzal, hogy mi magunk kreálunk fiktív településneveket. Most kiderül!

Úgy ismered a Magyar Tenger környékét, mint a tenyeredet?

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbáld meg újra.

Indulhat a kvíz!

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek