Terjed-e a koronavírus a rendelt ételekkel vagy a boltban összefogdosott gyümölcsökkel?

Habár tudományos kísérletek eredményeiből az interneten kevés található arról, hogy mely felületeken meddig él meg a koronavírus, arról már hallani, hogy míg a rézfelületeken alig néhány órán át, a rozsdamentes acélon akár a több napig is. De mi a helyzet a boltokban sokszor mások által is megérintett gyümölcsökkel vagy a rendelt pizzával? Létezik, hogy az alma, a burgonya és a házhoz szállított pizza doboza ne legyen jó hely a vírusok számára? Utánajártunk.

A New England Journal of Medicine szaklapban megjelent tanulmány elemezte a Covid-19 vírusfertőzést okozó koronavírus stabilitását, vagyis életképességét és így fertőzőképességét különböző felületeken.

A vírusrészecskék előállítása után egy porlasztó segítségével szimulálták a tüsszentő beteget, így azt is meg tudták határozni, hogy a levegőben mennyire életképes a vírus. Nos, a levegőben akár három órán át is életképesnek bizonyult, míg műanyag felületeken még 72 óra elteltével is maradtak fertőzésre képes vírusok. Rozsdamentes acél- vagy fémfelületen szintén 72 órán túl is találtak fertőzőképes vírust, kartonpapíron viszont 24 órán túl már nem jelentett veszélyt. Rézfelületen 4 óra elteltével már nem találtak fertőzésre alkalmas élő vírust.

Még kérdéses, hogy pontosan mennyi ideig, de a vírus a ruhadarabokon is életképes maradhat, és ezek szerint a pizzát rejtő kartondobozon is, persze csak ha került rá egyáltalán belőle. 

Megkérdeztük a Nébih (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) illetékeseit arról, hogy mennyire kell aggódnunk a házhoz szállított ételek és a boltban, csomagolás nélkül vásárolható gyümölcsök és zöldségek miatt. A szakemberek azt mondják: nem kell aggódnunk, de fontos, hogy most fokozottan tartsuk be a higiénés szabályokat.

Tudományosan eddig nem bizonyított, hogy az új típusú koronavírus az ismert fertőzési módokon túl más módon, akár szennyezett élelmiszer fogyasztása révén terjedne.

– írta válaszában a Nébih, hozzátéve, hogy ezt erősítette meg a WHO, az EFSA, az Európai Járványügyi Központ és a Német Szövetségi Kockázatértékelési Intézet (BfR) is.

Tehát annyi biztos: nem bizonyított, hogy az élelmiszerrel terjed a vírus, ám egyelőre az sem, hogy nem – nincsenek még meggyőző kísérleti eredmények a témában, ezért a hivatalos szervek egyelőre nem túl meggyőző fogalmazása. Mindemellett az alapvető élelmiszer-biztonsági előírások fokozott betartása az élelmiszer-forgalmazók és a vásárlók oldaláról is fontos – teszik hozzá a szakemberek, akik kifejezetten az étel-házhozszállítást végző vállalkozások számára készítették el cikküket arról, hogyan járjanak el a koronavírus-járvány idején. 

A Nébih lakosság számára összeállított élelmiszer-biztonsági tanácsai között is kitér az internetes ételrendelés szabályaira. A lakosságnak szánt anyagból kiderül: szerencsésebb ebben az időszakban minél ritkábban boltba járni, ahová ha mégis el kell mennünk, 1-2 méteres távolságot tartsunk a többi vásárlótól. 

Mostanában lett még fontosabb annak a szabálynak a betartása is, hogy csak azt a terméket fogjuk meg, amit végül a kosarunkba is teszünk – emelik ki a weboldal tájékoztatójában. 

Vajon mennyit ér a kesztyű, ha előtte szennyezett felületet foguk meg vele?
Vajon mennyit ér a kesztyű, ha előtte szennyezett felületet foguk meg vele?Kathrin Ziegler / Getty Images Hungary

Akkor most rendelhetek-e, vagy inkább főzzek?

A Nébih oldalán arra hívják fel a figyelmet, hogy ha ételt rendelünk, néhány szabály betartásával a minimálisra csökkenthetjük a csomagolás szennyeződésének esélyét. 

Tekintettel arra, hogy a szállítási útvonal és idő kockázati tényezőt jelent, válasszunk a lakóhelyünkhöz közeli éttermet, ahonnan rövid idő alatt ki tudják szállítani az ételt. Ne kérjük a lábtörlőre a rendelést, és győződjünk meg róla, hogy jól záró csomagolásban érkezett. 

Lehetőleg előre utalással fizessünk, így nem érintkezünk készpénzzel, majd kicsomagolás után mossunk kezet, és ha tudjuk, forrósítsuk fel az ételt, mielőtt megesszük.

És mi a helyzet a gyümölcsökkel és zöldségekkel?

A gyümölcsök és zöldségek vonatkozásában a Nébih közleménye kiemeli, hogy felhasználás vagy fogyasztás előtt javasolt folyó vízzel alaposan lemosni őket (mint máskor is egyébként), esetleg többször is. Amelyeknél lehetséges, leghatékonyabb a hámozás, a saláták és káposzták esetében pedig javasolt a külső leveleket eltávolítani.

Általánosságban minden élelmiszer esetében fontos, hogy betartsuk az olyan alapvető élelmiszer-biztonsági szabályokat, mint a szennyeződéstől való védelem és a megfelelő hőkezelés (forralás, alapos sütés).

A kézmosás ártani biztos nem fog.
A kézmosás ártani biztos nem fog.South_agency / Getty Images Hungary

A Guardian cikkében dr. Thomas Tsai, a fertőző betegségek szakértője kiemeli: már elkezdtek foglalkozni a kérdéssel, és az eddigi bizonyítékok arra utalnak, hogy a hő inaktiválja a vírust. 

Úgy gondolom, a főtt ételek minimalizálják a vírus az élelmiszerből való átterjedésének kockázatát

– emeli ki a szakértő.

A CNN Health oldalának nyilatkozott dr. Ian Williams, az amerikai ORPB vezető szakembere, aki csapatával vizsgálja a fertőzés lehetséges továbbadását vízzel és élelmiszerekkel. Wiliams szerint több okból is csekély az esély arra, hogy szennyezett élelmiszer fertőzzön meg minket. 

„Még ha el is fogyasztunk egy adag vírussal szennyezett ételt, az emésztőrendszerben nem található sok olyan receptor, amelyhez a vírus kapcsolódni tudna, tehát a lenyelés valószínűleg nem vezetne megbetegedéséhez. Más szóval: az emésztőrendszer szabadulna tőle” – írja a cikk, melynek szakértője szerint a kis kockázat ellenére is fontos, hogy a lehető legóvatosabbak legyünk, és mindig alaposan mossunk kezet, mielőtt leülünk enni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra