Könnyű, oregánós felhőkenyér: szénhidrátmentes szendvicsalap, amihez még élesztő sem kell

Pánikolsz az élesztőhiány miatt? Inkább nem mennél most vásárolni? Hogy lesz ebből köret, reggeli, ha még a kenyér is elfogy? Már mutatjuk is – ezen a héten élesztő nélkül készült klassz kenyérhelyettesítőkkel és köretekkel készültünk.

Ha az alakod miatt aggódsz és spórolnál a kalóriákkal így tavasszal, kóstold meg ezt a könnyű kenyeret, aminek a valódihoz persze semmi köze, de ugyanolyan finom rajta a kecskesajt hagymalekvárral és rukkolával, vagy egy vékony sonkaszelet egy kanál kéksajttal felturbózott sajtkrémen.

Hozzávalók 5 darabhoz

  • 2 darab tojás
  • 1 csapott mokkáskanál
  • 1 csapott mokkáskanál szódabikarbóna
  • 2 nagyobb evőkanál tejföl
  • 1 mokkáskanál cukor
  • 1 teáskanál szárított oregánó
Recept idők

Elkészítés:

Verd a tojások fehérjét kemény habbá, majd az összes többi hozzávalót is dolgozd el egymással. Ha ezzel megvagy, forgasd össze a két masszát, majd kis adagokban, halmozd egy sütőpapírra, és mérettől függően 15-20 perc alatt süsd készre. 

Kenyértartóba teszed a kenyeret? Nem kellene! Kenyértartóba teszed a kenyeret? Nem kellene!

Így tárold inkább, hogy sokáig friss maradjon.

Tovább olvasom
Oszd meg másokkal is!

Még több recept

Te hogy készíted a palóclevest? Mi ilyenkor is bográcsban, nagymamánk receptje szerint

Ha egy jó adag magyaros fogást ennél, ez a remek leves szinte magától elkészül a bográcsban. Nem is kell mellé semmi más, csak néhány túrós palacsinta, és esetleg még egypár lekváros.

2022. február19., 12:56

Gombás csirkeragu magasabb szinteken: barna sörrel és krémes szósszal

Egy adag krumplipüré tetején is remek, de tésztával, párolt rizzsel és akár egy-egy frissen pirított, fokhagymás bagettszelettel is tálalhatod.

2022. február16., 06:24

A vegán ételek is lehetnek nagyon finomak: csicseriborsó-saláta fűszeres zabkolbásszal

Klassz, magyaros ízű, és nincs „nyúlkaja” hangulata sem ennek a mézes-mustáros csicseriborsó-salátának, amihez grillen sült zabkolbászok készültek nálunk. Utóbbiak neve kissé bizarr, de ettől eltekintve tökéletes és jó fűszeres, vegán húshelyettesítők, amik otthon is percek alatt összedobhatók.

2020. február28., 10:40

Itt egy jó kis füstös zöldségpörkölt, amivel kezdő szakácsként is sikered lesz!

Az egészséges zöldségek mellett a füstölt pirospaprika és a barna sör teszi különlegessé ezt a klassz, vega ragut.

2020. február10., 10:44

Alfredo light – így lesz a fokhagymás, parmezános tésztából legálisan falható finomság a diéta alatt is

Nincs is jobb az olasz tésztaételeknél, főleg, ha egy adag vajat és jó sok parmezánt is adunk a frissen gyúrt, házi tésztához – mondjuk mi. Iáj – mondaná erre a vérképünk.

2020. február14., 09:20

Így hagyd ki a burgonyát belőle! Pásztorpite gombával és szerecsendiós karfiollal a tetején

A pásztorpite a hús-krumpli kombó egyik egyszerű, de látványos változata, ami karfiollal készítve és a hús mellett egy kis gombával feldobva még finomabb lesz, mint az eredeti.

2020. február16., 11:24

Az oldalról ajánljuk

Érdekességek