10 sziget a térképeken, mely nem is létezik

A szellemszigetek nemcsak eltűnni, majd megjelenni vagy akár mozogni voltak képesek, de előfordult, hogy varázslatos lények lakták őket. Vagy mégsem?

A világ tele van gyönyörűbbnél gyönyörűbb helyekkel, amelyeket sokszor rejtélyek öveznek. Az évszázadok során például számos olyan lenyűgöző sziget jelent meg a térképeken, melynek létezéséről megoszlottak a vélemények. A róluk szóló beszámolók mágikus lényekről, szörnyetegekről és démonokról szóltak, ma azonban már hiába keresed őket. Elhoztuk a Most Today tíz szellemszigetét, melyeknek egykor hittek a létezésében.

Sandy Island, a britek büszkesége

A Sandy Islandet 2012-ben nyilvánították nem létező szigetnek. Előtte azonban még a Google Térképen is feltűnt a Csendes-óceánon található Új-Kaledónia és Ausztrália között. Még 1876-ban egy brit, Velocity nevű hajó legénysége jegyezte fel. A keresésére indított expedíciók után az 1970-es években kezdett lekerülni a térképekről, a franciákéra azonban eleve fel sem került. Talán azért, mert nem hittek a létezésében, de az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak ignorálták a brit „felfedezést”. A Velocity valószínűleg egy vulkáni tevékenység nyomán kialakult habkőtutajt azonosított szigetként.

Szent Brendan-sziget, a szerzetesek felfedezése

A régi térképek szerint a Szent Brendan-sziget a Portugáliához tartozó Azori-szigetek szigetcsoport egyik tagja volt, melyet az ír szerzetes, Szent Brendan után neveztek el, aki felfedezte. Tizenkettő társával együtt két hétig élt itt. A Szent Brendanra egy másik szerzetes, Barino is eljutott, aki virágokkal teli mezőkről, madarakról, hegyekről és erdőkről számolt be. A 13. századig aztán nem sikerült ismét a nyomára bukkanni, ami azt igazolta, hogy valójában nem is létezik. Az 1400-as években egy tengerész azonban ismét rátalált, de az időjárási viszonyok miatt nem tudott kikötni. A portugál király ezen felbátorodva saját hajóit is odaküldte, de azok sosem tértek vissza. A 18. századig több térképen is megjelent, de a létezésében senki sem hitt igazán. A Szent Brendan-sziget egykor talán valóban létezett, azonban az idők folyamán víz alá kerülhetett, erről árulkodik az óceán mélyén a Nagy-Meteor-táblahegy.

Előfordult, hogy a felfedezők azzal próbáltak hírnevet szerezni, hogy azt állították, új szigetre bukkantak.
Előfordult, hogy a felfedezők azzal próbáltak hírnevet szerezni, hogy azt állították, új szigetre bukkantak.

A hétévente megjelenő Brazil-sziget

A Brazil-sziget először 1325-ben tűnt fel a térképeken Írországtól 320 kilométerre nyugatra, némelyek két szigetként ábrázolták ugyanazon a néven. Az írek úgy hitték, hogy a ködbe burkolózó szigetet csak minden hetedik évben lehet látni, az európaiaknak más elképzelésük volt, úgy gondolták, hogy civilizált közösség lakja. A különböző térképek nem egyeztek meg sem a formáját, a nevét vagy akár a pontos elhelyezkedését illetően. 1480 és 1481 között a britek expedíciókat indítottak felfedezésére, de végül semmit sem találtak – szemben egy spanyol diplomatával, aki tizenhat évvel később a nyomára bukkant. 1674-ben egy skót kapitány, John Nisbet szintén látta feltűnni Franciaországból Írországba vezető útján. Négy emberét egy teljes napra ki is küldte, akik arról számoltak be, hogy egy kastélyra bukkantak, melyben egy mágikus élőlény és öregember lakott, aki arannyal és ezüsttel ajándékozta meg őket. A sziget következő vendége, Alexander Johnson azonban senkivel sem találkozott. 1872-ben pedig T. J.  Westropp háromszor is odalátogatott, sőt egyszer a saját szemével látta, ahogyan eltűnik a sziget. Az 1800-as évek végétől azonban nem kapott helyet a térképeken.

Frisland, Nicolo Zeno nagy blöffje

Frisland első felfedezése az 1380-as években történt meg, a pontos helyét azonban a velencei Nicolo Zeno határozta meg Izland részeként. A sziget valójában nem létezett, Zeno a felfedezésének hírével szeretett volna dicsőségre szert tenni. Frisland mégis több térképen is feltűnt az 1900-as évekig. 1576-ban például Martin Frobisher Grönlandot hitte Frislandnek. 1989-ben egy Giorgio Padoan nevű filozófus arról írt, hogy Zeno igazat mondott, és az olaszok még Kolombusz előtt léptek az Újvilág földjére.

Az elsüllyedt Buss Island

Írország és a nem létező Frisland közötti területen egy másik nem létező szigetet is elhelyeztek a térképeken, melyet Martin Frobisher fedezett fel 1578-ban. 1671-ben pedig Thomas Shepard kapitány is a Buss Island földjére lépett. Ez a felfedezés az angolokat is arra ösztönözte, hogy a helyszínre siessenek, de ők semmit sem találtak. Néhányan úgy hitték, hogy a sziget elsüllyedt, a 19. században pedig törölték a térképekről.

Az ötvenezer dolláros Crocker Land

A Crocker Land felfedezése Robert Peary nevéhez fűződik. 1907-ben azt állította, hogy Grönland szomszédságában, Kanada területén egy új szigetre bukkant 1906-ban. Peary George Crocker után Crocker Landnek nevezte el annak reményében, hogy a következő expedícióját az üzletember még 50 ezer dollárral támogatja. Pray története az új szigetről más felfedezőket is útnak indított. A Crocker Land 1910 és 1913 között a térképeken is feltűnt, de kiderült, hogy a sziget létezése csak Peary meséje volt.

A szellemszigeteket sokszor övezték varázslatos lényekről szóló legendák.
A szellemszigeteket sokszor övezték varázslatos lényekről szóló legendák.

A volt-nincs Dougherty Island

1841-ben Daniel Dougherty kapitány az Új-Zélandról Kanadába vezető útján szintén egy új szigetet fedezett fel a Csendes-óceánon. A sziget létezését számtalan tengerész megerősítette, Scott kapitánynak azonban 1904-es expedíciója során nem sikerült fellelnie. 1931-ben ausztrál, új-zélandi és brit hajók indultak a keresésére, de nem jártak sikerrel. A Dougherty Islandet 1937-ben törölték a térképekről.

Az úszó Emerald Island

1821-ben Nockells kapitány egy szigetre lett figyelmes a Macquarie-szigettől délre, Antarktikához közel, melyet a saját hajója után Emeraldnak nevezett el. Többen látták eltűnni és megjelenni, de voltak olyanok is, akik mozogni vélték. Néhányan pedig úgy gondolták, hogy bár létezett, a szeizmikus mozgás hatására elsüllyedt. A beszámolók különböző képet festettek róla. Az 1800-as években több expedíció is indult a felkeresésére, de egyik sem járt sikerrel. Többször pedig úszó jégheggyel tévesztették össze.

Isle of Demons, a démonok szigete

A legenda szerint a Démonok Szigetét szörnyetegek és démonok lakják, akik rátámadnak a sziget partjaira érkező emberekre. A térképekről a 17. század közepén törölték.

Saxemberg, a sík sziget heggyel a közepén

A Saxemberg-szigetet először John Lindesz Lindeman vélte látni 1670-ben. Olyan sík területként írta le, melynek közepén egy hegy található. Az ausztrál felfedező, Matthew Flinders 1801-es expedícióján nem bukkant a sziget nyomára, viszont a 19. század elején többen is hasonló leírást adtak a Saxembergről, mint első felfedezője. Ugyan több térképen is feltűnt, az 1800-as évek végére nem létező szigetnek nyilvánították.

Oszd meg másokkal is!
Mustra