Ezért ünnepelték tömegek a Mount Everest serpáit tegnap Nepál utcáin

GettyImages-1050577398

Miközben a hazai hírcsatornák hegymászók és serpák nyilatkozataival próbálják rekonstruálni a történteket, és reményvesztetten immár végleg búcsúznak a negyvenéves Suhajda Szilárdtól, Katmanduban, Nepál fővárosában hétfőn, május 29-én katonazenekari kísérettel ünneplő tömegek mellett kaptak állami kitüntetést a legkitartóbb serpák.

A legújabb kutatások szerint csupán az elmúlt 30 évben mintegy 2000 évnyi jeget veszített a Mount Everest a globális felmelegedés káros következményeként, legmagasabb gleccsere, a South Col, pedig mindössze negyed század alatt 54 métert zsugorodott. A Mount Everest első sikeres csúcstámadásának 70. évfordulója alkalmából tartott ünnepségeken ezek a fenyegető tények is a figyelem középpontjába kerültek.

Míg itthon szomorú aktualitásból követjük az elmúlt napok nepáli híradásait és a serpák nyilatkozatait, az emberfeletti teljesítményükkel és kitartásukkal tiszteletet kivívó segítők legkiválóbbjait állami kitüntetésben részesítették hétfőn. Így kapott hivatalos elismerést, többek mellett, a serpavezető Kami Rita is, aki összesen eddig 28 alkalommal, és ebből csak az idei szezonban már kétszer mászta meg a nyolc kilométernél is magasabbra emelkedő hegyet.

Kami Rita serpa
Kami Rita serpaNurPhoto / Getty Images Hungary

Edmund Hillary és Tenzing serpa 1953. május 29-i első csúcsra érése óta több ezren léptek már a 8849 méteres magasságba, de sok százan veszítették is életüket az erre tett kísérlet során. Úgy tartják számon, csak az idei szezonban, eddig mintegy 17 mászó az, aki már soha többé nem tér vissza a hegyről családjához. Néhány napja hivatalosan köztük, az oxigénpalack és serpakíséret nélkül mászó, Suhajda Szilárd is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek