Ilyen betegségekről árulkodhat a fülzsír

GettyImages-1449086116

A fülzsír színe, szaga és illata árulkodó lehet, ezért érdemes odafigyelni rá. Mutatjuk, milyen következtetéseket vonhatsz le belőle az egészségedre vonatkozóan.

Az emberiséget már régóta foglalkoztatja a fülzsír, illetve annak eltávolításának kérdése. Az ázsiai kultúrákban a fültisztítás évezredek óta a szeretet és a gondoskodás jele. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a japán Edo-korszak fametszetei és mangái gyakran ábrázoltak olyan feleségeket, akik éppen férjük vagy gyermekük fülének megtisztításán dolgoztak.

A hagyomány egy kicsit más formában, de ma is él: számos távol-keleti országban fültisztító szalonok működnek. A fülzsír eltávolításának szokása valójában átível az idők és a kultúrák között. Az ókori rómaiak speciális fülcsipeszeket, a középkori európaiak fémkanalakat, a vikingek pedig aranyból készült eszközöket használtak erre a célra. Az eltávolítására tett törekvések dacára azonban tudni kell, hogy a fülzsír okkal vonja be a fület, ezért az orvosok szerint csak indokolt esetben szabad bolygatni.

Mire szolgál a fülzsír?

Az elhalt hámsejtekből, verejtékből és olajos váladékból álló fülzsír egy antibakteriális és gombaellenes fehérjékkel teli anyag, amely segít megőrizni a fül egészségét, és elsődleges védelmi vonalként szolgál a fertőzésekkel szemben.

Enyhén savas környezetet hoz létre, amelyet a káros mikrobák nem kedvelnek.

A fülzsír egyúttal fontos kenőanyag is. A füled enélkül könnyen kiszáradna, és folyamatosan viszketne, ami vakarózásra késztetve irritációt okozhatna a hallójáratot körülvevő finom bőrön. Mindezeken túl a fülzsír segít felfogni a port és más szennyeződéseket, amelyek egyébként a fülbe kerülnének.

A fülzsír eltávolítása több kultúrában is fontos szerephez jutott
A fülzsír eltávolítása több kultúrában is fontos szerephez jutottduncan1890 / Getty Images Hungary

Mitől függ az állaga?

A fülzsír konzisztenciáját tekintve az emberek két táborra oszthatók. Vannak, akik száraz fülzsírral rendelkeznek, ami általában világosabb sárga vagy akár szürke árnyalatú, míg mások nedvessel, amely gyakran sötétebb, barnás árnyalatú, és erősebb szagú.

Ezek a sajátosságok a genetikában gyökereznek. Miközben a nedves fülzsír az európai és afrikai populációkban a legelterjedtebb, addig a száraz a kelet-ázsiai népesség körében számottevő.

Egy 2006-os tanulmány, amelyet a Nature Geneticsben publikáltak, kimutatta, hogy a fülzsír típusáért az ABCC11 néven ismert gén felelős. Egy másik, 2011-es tanulmány pedig feltárta, hogy a nedves fülzsír a melegebb területeken élőkre jellemző, míg a hűvösebb éghajlaton inkább a száraz fülzsír az uralkodó.

Miért van egyeseknek több fülzsírja?

Bár úgy tűnhet, hogy a gyerekek több fülzsírral rendelkeznek, ennek pusztán az az oka, hogy kisebb a hallójáratuk, így az hamarabb megtelik, és nehezebben tud magától kiürülni. Egyesek vélemények szerint a fülzsír termelődése akkor is fokozódhat, amikor beteg vagy, de ezt egyelőre kevés bizonyíték támasztja alá.

A fülzsírnak magától ki kell ürülnie, de bizonyos tényezők hatására felhalmozódik a fülben
A fülzsírnak magától ki kell ürülnie, de bizonyos tényezők hatására felhalmozódik a fülbentitinan jeraphunthdu / Getty Images Hungary

Mikor kell aggódni miatta?

A fül, az orr és a torok ugyanazon a területen osztozik, ami azt jelenti, hogy egy vírus vagy baktérium által okozott fertőzés mindegyiket érintheti. A megfázástól, az influenzától és az allergiától el is dugulhat a fül, ami az orvosok szerint a fület és a torkot összekötő járatok folyadékkal való telítettségével függ össze.

Ha a mandulagyulladás orrdugulást okoz, vagy a torokgyulladás súlyos gyulladással jár, a járatok elzáródhatnak, így a fül megtelhet zsírral.

Árulkodó lehet a fülzsír szaga is, ami akár gombás vagy baktériumok általi fertőzést is jelezhet. Dobhártyarepedés, hallójárat-gyulladás vagy súlyos fejsérülés esetén büdös, gennyes váladék szabadulhat fel a fülből, amit fülfolyásnak is neveznek.

Az orvosok ilyen esetben mintát vesznek a fülzsírból, hogy egy tenyésztéses vizsgálattal ellenőrizzék, tartalmaz-e gombákat vagy baktériumokat, amiből meghatározható, hogy milyen antibiotikumos vagy gombaellenes kezelésre van szükség.

A fülpiszkáló többet árt, mint amennyit segít
A fülpiszkáló többet árt, mint amennyit segítdaizuoxin / Getty Images Hungary

Miért rossz ötlet fülpiszkálóval eltávolítani?

Ha megsérted ezt a természetes gátat, azzal megkönnyítheted a baktériumok bejutását a szervezetbe. A másik probléma, hogy a fülpiszkálóval ugyan eltávolíthatod a fülkagylóban részében összegyűlő zsírt, de közben akaratlanul is mélyebbre juttattathatod egy részét, így az csak jobban felhalmozódik a fül belsejében, és ha túl mélyre dugod, akár a dobhártyádban is kárt okozhatsz.

Erre a vény nélkül kapható ásványi olajok vagy sócseppek jelenthetik a megoldást, amelyek meglágyítják a fülzsírt, így az magától kitisztul.

A fülzsírt néha az orvosoknak kell eltávolítaniuk, mert egy ponton túl károsíthatja a hallást, vagy fülzúgást, állandó fülcsengést okozhat. Hasonló eljárást végeznek akkor is, amikor a belső fülben fájdalom jelentkezik. Az orvosok ilyen módon megbizonyosodhatnak arról, hogy nem károsodott-e a dobhártya.

Azoknak, akik hallókészüléket használnak, különösen ügyelniük kell a fülük tisztaságára. Bár a fülzsír magától kilökődik a hallójáratból, a hallókészülék formája blokkolja ezt a természetes mozgást, és növelheti termelődését, ami azért is kerülendő, mert felhalmozódása esetén súlyosbíthatja a halláskárosodást.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek