Ezekből nyugodtan feltankolhatsz: 13 élelmiszer, ami szinte soha nem romlik meg

GettyImages-1189713176

Szeretnéd olyan élelmiszerekkel megtölteni a kamrát, amelyeknél nem kell attól tartanod, hogy felhasználásukig megromlanak? Akkor ez a lista neked szól!

Ételek, amelyek nem romlanak meg

A legtöbb hosszan eltartható élelmiszer csomagolása úgynevezett minőségmegőrzési idővel van ellátva, ami nem összetévesztendő a fogyaszthatóság dátumával. Miközben az utóbbi jelölést a gyorsan romló termékekre alkalmazzák, amelyeknek fogyasztása a jelzett időponton túl kockázatos lehet, addig az előbbi arra vonatkozik, hogy a gyártó meddig tudja minőségüket változatlan formában garantálni. A termék ezután is fogyasztható maradhat, de valamelyest csökkenhet az élvezeti értéke. Ez fokozottan érvényes az alábbi 13 élelmiszerre, melyekre jellemző, hogy szinte bármeddig elállnak.

1. Méz

A méz az idő múlásával hajlamos kikristályosodni, de ez nem jelenti azt, hogy a továbbiakban ne lehetne megenni. Sőt, valójában a méz tipikusan az az élelmiszer, ami soha nem romlik meg. Ez annak köszönhető, hogy nagyrészt cukorból és mindössze 17 százalék vízből áll, ami kedvezőtlen körülményeket teremt a baktériumok és gombák elszaporodásához.

A méz dehidratálja a baktériumokat, tehát lényegében a saját tartósítószereként működik.

Ha a méz kikristályosodik, zárd le az üvegét, majd néhány percig engedj rá meleg vizet. Ettől tökéletesen meglágyul, miközben megőrzi ízét.

2. Cukor

A fehér és a barna cukorra egyaránt igaz, hogy korlátlan ideig felhasználható, feltéve, hogy légmentesen, a fénytől, a hőtől és a nedvességtől védve tárolod. Tehát, ha valaha is töprengtél már azon, hogy megromolhat-e a cukor, akkor a válasz az, hogy megfelelő körülmények között nem.

Ha nem éri nedvesség, levegő és fény, a cukor soha nem romlik meg
Ha nem éri nedvesség, levegő és fény, a cukor soha nem romlik megWestend61 / Getty Images Hungary

3. Fehér rizs

Miközben magasabb olajtartalma miatt a barna rizs már 3-4 hónap után romlásnak indulhat, addig a fehér rizs légmentesen zárható tárolódobozban tartva akár 10 évig is eláll.

4. Só

Az emberiség ősidők óta használja a sót tartósításra. Nem véletlenül, hiszen elpusztítja a romlásért felelős baktériumokat. Ennek megfelelően maga a só sem érzékeny a romlásra. Ha azonban hozzáadott összetevőket, például jódot tartalmaz, az lecsökkentheti eltarthatósági idejét (de így is jó pár évig felhasználható).

5. Kukoricakeményítő

A kukoricakeményítőről szintén elmondható, hogy szinte a végtelenségig megőrzi minőségét. Ehhez ugyanazokat a tárolási körülményeket kell biztosítanod, mint a sónál. Amíg nem éri fény, hő, nedvesség vagy szennyeződés, nem lesz baja.

6. Ecet

Savas jellege miatt a sima fehér ecet határozatlan ideig eltartható változatlan formában, más ecetfajták (például a borecet vagy az almaecet) színe és megjelenése ugyanakkor idővel megváltozhat. Szerencsére ezek csak esztétikai jellegű hibák, amelyek nem befolyásolják felhasználhatóságukat.

Ecetből is bármennyit vásárolhatsu
Ecetből is bármennyit vásárolhatsunew look casting / Getty Images Hungary

7. Tiszta vaníliakivonat

A tiszta vaníliakivonat igen magas, 40 százalék körüli alkoholtartalommal rendelkezik, ami tartósító hatású, így nem kell attól tartani, hogy belátható időn belül megromlik.

8. Juharszirup

A bontatlan juharszirup korlátlan ideig tárolható a kamrában, felbontása után azonban légmentesen lezárva, a hűtőben kell tartani. Így még hosszú évekig juthat belőle a palacsintádra.

9. Szójaszósz

A szójaszósz sótartalma rendkívül magas, ami – mint tudjuk – tartósító hatású. Szóval, amíg megfelelően lezárva, sötét helyen van, nem szabad károsodnia.

10. Húsleveskockák

Itt megint csak a magas sótartalom az, ami megelőzi a romlást, így a rég vásárolt húsleveskockákat is bármikor előkaphatod a fiók mélyéről a levesek ízesítéséhez.

11. Szárított bab

A bab nagyszerű fehérje-, rost-, vitamin- és antioxidáns-forrás, ezért mindig érdemes helyet szorítani neki a kamrában. Már csak azért is, mert sötét, hűvös helyen tárolva gyakorlatilag soha nem romlik meg.

A szárított bab nagyon egészséges és tartós is
A szárított bab nagyon egészséges és tartós isPhotographer Basak Gurbuz Derma / Getty Images Hungary

12. Tejpor

A tejpor minőségmegőrzési ideje 2 és 10 év között terjed. Ha hűvös (15 Celsius-fok alatti) körülmények között tárolod, ennél tovább is eltartható maradhat, a fagyasztóban pedig bármeddig eláll.

13. Popcorn

A mikrós popcorn napjai meg vannak számlálva, de maguk a kukoricaszemek nem szoktak megromlani (mondanunk sem kell, légmentesen, hűvös és száraz körülmények között tárolva).

Van olyan étel, amit nem találsz a listán, és nem tudod, meddig használható fel? Általánosságban elmondható, hogy a szárított, erősen sós, nagyon cukros vagy ecettel tartósított élelmiszerek jóval hosszabb eltarthatósági idővel rendelkeznek.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra