A laptopod billentyűzete 20 ezerszer több baktériumot hordozhat, mint a WC-ülőkéd

Ha a vírushelyzet miatt laptopon tanulsz vagy dolgozol, üres perceidben pedig szórakozásra, kapcsolattartásra is használod, akkor minden esély megvan rá, hogy többet ülsz előtte, mint bármikor korábban, és ez azt is jelenti, hogy az eddigieknél gyorsabban szennyeződhet.

Ez főleg akkor lehet problémás, ha több családtag osztozik rajta, hiszen ha elmulasztjátok a fertőtlenítést, a billentyűket megérintve baktériumokat, kórokozókat adhattok át egymásnak. A Verge ezért is járt utána, miként tartható tisztán a billentyűzet néhány hétköznapi eszköz segítségével. 

Kapcsold ki

Elsőként mindenképp kapcsold ki a laptopot. Így nem kell attól tartanod, hogy egy véletlenül leütött billentyűzetkombinációval kisebb katasztrófát idézel elő. Érdemes kihúznod a konnektorból is, hogy elejét vedd egy esetleges rövidzárlatnak. Ha nincs friss biztonsági mentésed, akkor itt a remek alkalom, hogy készíts egyet. Ezzel visszanyerheted az adatokat, ha valami balul sülne el. 

Szabadulj meg a morzsától

A morzsák és darabos szennyeződések eltávolításához egyszerűen fordítsd fejjel lefelé a laptopot, majd óvatosan ütögesd meg a hátoldalát, amíg kipotyognak belőle. Ha ez kevés, vedd elő a porszívót, állítsd a legkisebb fokozatra, majd a szűkítőfejet használva menj végig a billentyűzeten.

Nem elég megtisztítani, fertőtleníteni is kell
Nem elég megtisztítani, fertőtleníteni is kellNastasic / Getty Images Hungary

Hatékony megoldás még a billentyűzettisztító zselé, amely a nehezen elérhető helyekről is összeszedi a piszkot, vagy a flakonos sűrített levegő, amivel cikcakk alakban haladva kell körbefújnod a billentyűket. Ha semmi más nincs otthon, jobb híján megteszi a hajszárító is. Figyelem, egyes modelleknél kivehetők a gombok, ami alaposabb tisztítást tesz lehetővé, de mielőtt még feszegetni kezdenéd őket, mindenképp olvasd át a gyártótól kapott használati útmutatót.

Ne felejtsd el fertőtleníteni

Most már ideje, hogy rendet vágj a baktériumok között! Töröld át a gombokat fertőtlenítő törlőkendővel (olyannal, amiben nincs fehérítő!), vagy egy izopropil-alkohollal átnedvesített puha ruhával. A legjobb eredmény érdekében a billentyűket egyenként töröld le, kitérve a köztük lévő részekre is.

Akár a törlőkendőt, akár a ruhát választod, figyelj oda, hogy ne legyen túl nedves: ha szükséges, inkább csavard ki! A tisztításhoz használt folyadékot pedig soha ne spricceld közvetlenül a gombok felületére, mert meghibásodáshoz vezethet.

Az utolsó lépésben törölj át mindent egy nedves ruhával (lehetőleg mikroszálas törlőkendővel, a papírtörlőt viszont felejtsd el, mert karcolásokat hagyhat maga után), majd egy szárazzal is. Így már biztos lehetsz benne, hogy a laptop billentyűzete nem fog fertőzéseket okozni. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra