Ne blicceld el az autóklíma szervizeltetését: ez lehet a következmény

GettyImages-1179153734

A május elhozta az igazi, nyári meleget: mindannyian bekapcsoljuk autónkban a klímát, de vajon a szervizeltetésével is foglalkozunk?

A forró nyári napokon már képtelenség klíma nélkül közlekedni az autópályán, de a városi dugóban való zötykölődéshez sem elég a legtöbb esetben a lehúzott ablak. Egyre többen hallottunk már arról, hogy ahogyan az autó egyéb részeit, úgy a klímát is érdemes gyakran szervizeltetni: de vajon a „gyakran” milyen gyakoriságot jelent, és mire számítson, aki elmulasztja ezt?

A klíma szervizeltetése évente aktuális

„Fertőtlenítést minden évben célszerű május elején, a szezon kezdetén elvégeztetni a kellemetlen szagok és a gombásodás megelőzésére” – tudtuk meg Pátkai Miklóstól, az Autó Pátkai szakemberétől. Ez az a művelet, amin egyáltalán nem éri meg spórolni: körülbelül tízezer forintot kell érte ott hagynunk a szervizben, viszont baj is lehet abból, ha megpróbáljuk ezt a kis költséget is elmismásolni.

A kellemetlen szag csak egy dolog, de a kórokozók hatására megbetegedések is kialakulhatnak. Ez már végképp amellett szóló érv, hogy ha eddig nem tetted meg, most gyorsan fertőtleníttesd a klímát.

Van, aki ezt otthon igyekszik megoldani: a szakember szerint ugyan kaphatók házi fertőtlenítésre használható készítmények, de ezek hatása nem egyezik meg a szervizekben használtakéval.

Ne kísérletezz otthon: az autód klímáját a szervizben alaposabban tisztítják és javítják, mint amire te képes vagy
Ne kísérletezz otthon: az autód klímáját a szervizben alaposabban tisztítják és javítják, mint amire te képes vagyskynesher / Getty Images Hungary

„Nagyjából háromezer forint környékén kaphatók ezek a habok, szagsemlegesítő hatásuk van ideig-óráig, de közel sem tudják ugyanazt elérni, amit mi a szervizben” – mondta el Pátkai Miklós. Ők nem is használják ezeket a készítményeket. Az ózonos és az ultrahangos fertőtlenítésre adják le szavazatukat a habok helyett.

A fertőtlenítés mellett a pollenszűrő cseréje merülhet még fel: ebből választhatunk egyszerűbbet vagy aktív szenet is alkalmazó, komolyabb változatot, mely a pollen mellett a baktériumokat is kiszűri.

Ha légkondi mellett meleg van az autóban, irány a szerviz!

Ha valami nem stimmel a klímával, azt általában abból veszik észre az autózók a szakember szerint, hogy gyengül a hűtési teljesítmény. Ilyenkor érdemes felkeresni a szervizt, ahol feltöltik a klímát.

„Egy tízéves autónál normális esetben is csökken a hűtőfolyadék mennyisége a rendszerben, nem biztos, hogy az lyukas. Ha viszont azt tapasztaljuk, hogy az előző évben feltöltötték a rendszert, de idén megint nem hűt rendesen, akkor hibát kell keresni” – mondja Pátkai Miklós.

Ha nemcsak egyszerű feltöltésről van szó, hanem komoly meghibásodásról, annak már nagyobb lehet a költsége is.

A szakember elmondása szerint a hibakeresés – amely nagyon hosszú folyamat is lehet –, az új alkatrész és annak beépítése, valamint a nyomáspróba együttesen 120-130 ezres költséget is jelenthet. Erre ugyanakkor közel sincsen szükség minden évben.

Az utólagos beszerelés pazarlás

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy vajon megéri-e azoknak utólag klímát szereltetnie autójába, akik még olyan modellel járják az utakat, melynél ez nem volt az alapfelszereltség része. Pátkai Miklós nem javasolja ezt.

„Nagyon gazdaságtalan, mi nem is végezzük, már két-három évvel ezelőtt is 300 ezer forint volt a költsége” – avat be a szakember. Mivel feltehetően úgyis idősebb és alacsonyabb értékű autó az, amelynél felmerülhet a kérdés, aránytalanul nagy lenne az új klíma beépítése az autó értékére vetítve.

 

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra