Minden mentett jelszavad eltűnhet az új Google-frissítés miatt: így előzd meg

chrome leállások
Olvasási idő kb. 2 perc

A Google bejelentette, hogy a Chrome szinkronizáló funkciója megszűnik a négy évvel korábbi verziókon. Azok, akik nem frissítették böngészőjüket, bajban lehetnek, ha mentett oldalaikat, könyvjelzőiket és jelszavaikat használnák tovább.

A Google Sync funkciója megőrzi a felhasználók korábbi keresési előzményeit, jelszavait, könyvjelzőit és egyéb beállításait, illetve a Google Payben mentett fizetési adatokat is. Ez a rendszer jelentkezteti be automatikusan a felhasználókat a YouTube vagy a Gmail megnyitásakor. A legújabb frissítés élesedésével azonban már nem mindenki számára lesz elérhető.

Rengetegen használnak még mindig Windows 10-et, ám az operációs rendszer támogatása idén októberben véget ér. Ettől a hónaptól fogva nem érkeznek rá biztonsági frissítések, és az esetlegesen felfedezett réseket már senki sem fogja befoltozni. Amint azt korábban megírtuk, már ez önmagában arra sarkallhatja a régi rendszer felhasználóit, hogy frissítsék operációs rendszerüket. 

Az új frissítéssel eltűnhet egyes böngészőkből a Google szinkronizáló funkciója
Az új frissítéssel eltűnhet egyes böngészőkből a Google szinkronizáló funkciójagolubovy / Getty Images Hungary

Az új frissítéssel a Chrome egyes funkciói is elvesznek

A Google hétvégi bejelentése értelmében azonban 2025 elejétől a Chrome Sync a négy évvel korábbi Chrome verziókon nem fog működni, ez pedig azokat is érinti, akik a régi Windows-t használják. 

„Amennyiben a Chrome 4 évnél régebbi verzióját használja, megjelenhet a Frissítse a Chrome-ot a szinkronizálás megkezdéséhez vagy a Frissítse a Chrome-ot a Google-fiókjában lévő Chrome adatok használatának folytatásához hibaüzenet a számítógépén"

 — hívta fel a figyelmet a BleepingComputer

Mint írják, azon felhasználóknak, akik továbbra is szeretnék használni a Chrome Sync szolgáltatását, illetve azt, hogy adataikat az összes, a Google-fiókjukba bejelentkezett eszközükkel szinkronizálni tudják, érdemes a legfrissebb verzióra frissíteniük. 

Aki nem frissít, nem tudja jelszavait automatikusan használni

„Amennyiben nem tudja a böngészőjét frissíteni, a továbbiakban nem fogja tudni a Google Sync funkciót használni azon az eszközön" — figyelmeztet a Google is a szaklap cikke szerint. 

A nemzetközi statisztikai adatok alapján a Google Chrome a világ egyik legnépszerűbb böngészője, az asztali számítógépek 66,83 százalékán fut valamelyik verziója. Ha eddig nem tettük, mindenképp frissítsük, s amennyiben szükséges, váltsunk frissebb operációs rendszerre, hogy akadálytalanul működjenek a kényelmi funkciói

Megérkezett a Google várva várt újítása, rengeteg időt lehet vele spórolniMegérkezett a Google várva várt újítása, rengeteg időt lehet vele spórolni

Kifejezetten hosszú tesztidőszak előzte meg a Google frissítését.

Tovább olvasom

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!

Az oldalról ajánljuk

  • Testem
Vuhanban a legújabb koronavírussal kísérletezhetnek
Vuhanban a legújabb koronavírussal kísérletezhetnek

Újabb kísérletek folynak abban a laboratóriumban, ahonnan állítólag a koronavírus is kiszabadult.

február 28., 14:35

  • életem
Ezekben az üzletekben a nyugdíjasok mégsem kaphatnak áfa-visszatérítést olyan egyszerűen
Ezekben az üzletekben a nyugdíjasok mégsem kaphatnak áfa-visszatérítést olyan egyszerűen

Újabb részletekre derült fény az áfa-visszatérítéssel kapcsolatban.

február 28., 13:36

  • világom
Drónokat küldtek a világ legmagasabb épületéhez: elképesztő dolog történt
Drónokat küldtek a világ legmagasabb épületéhez: elképesztő dolog történt

A világ legmagasabb épületén kívül már eddig is sok érdekeset adott a világnak ez a hely, s ez most megint valami különleges.

február 28., 14:00

  • Offline
Nálunk a leggusztustalanabb rovar, máshol boldogan tenyésztik
Nálunk a leggusztustalanabb rovar, máshol boldogan tenyésztik

Amitől mi leginkább csak viszolygunk, máshol egyre népszerűbb sokoldalú felhasználhatósága miatt.

20 perce

  • Offline
Teljes tiltás: tanórán sem használhatnak a diákok tabletet és telefont sem Dániában
Teljes tiltás: tanórán sem használhatnak a diákok tabletet és telefont sem Dániában

A tabletek és a telefonok már tanórán sem kerülhetnek elő semmilyen formában.

február 28., 12:40

  • világom
84 éves férfira támadt az álarcos rabló, de ilyen reakcióra nem volt felkészülve
84 éves férfira támadt az álarcos rabló, de ilyen reakcióra nem volt felkészülve

Egy idős férfi nem hagyta, hogy egy álarcos kirabolja, hihetetlen módon állította meg.

február 28., 16:46

  • Mindennapi
Tömegek nem férnek hozzá számláikhoz: leálltak a nagy bankok rendszerei az Egyesült Királyságban
Tömegek nem férnek hozzá számláikhoz: leálltak a nagy bankok rendszerei az Egyesült Királyságban

Emberek ezrei elégedetlenkednek a banki leállás miatt.

február 28., 11:40

  • Testem
Egy étrendtípus megmenthet a korai haláltól: nőknek különösen fontos tudni róla
Egy étrendtípus megmenthet a korai haláltól: nőknek különösen fontos tudni róla

Az ideális diéta eredete az őskorban keresendő.

február 28., 15:10

  • Testem
Megkérdezte a ChatGPT-t, mi a baja, a diagnózis megmentette a férfi életét
Megkérdezte a ChatGPT-t, mi a baja, a diagnózis megmentette a férfi életét

Egy férfi tüneteiből diagnózist állított fel a ChatGPT, ezzel megmentette az életét.

február 28., 16:00

  • életem
10 százalékos nyugdíjemelés márciustól: ők már biztos több pénzt kapnak
10 százalékos nyugdíjemelés márciustól: ők már biztos több pénzt kapnak

10 százalékkal nő egyesek nyugdíja az emelés következtében. A növelt összeg márciustól jár nekik.

február 28., 12:10

  • világom
A sivatagban bukkantak rá 500 év után az elveszett portugál hajóra
A sivatagban bukkantak rá 500 év után az elveszett portugál hajóra

Az aranykincsek segítettek beazonosítani a hajót.

február 28., 06:30

  • Testem
Veszélyes Milka-terméket hívtak vissza a boltokból
Veszélyes Milka-terméket hívtak vissza a boltokból

A Milka egyik termékét ítélte veszélyesnek az élelmiszer-biztonsági hatóság.

február 28., 17:32

  • életem
Tényleg az utolsó óraátállítás jön? Ez a hivatalos magyar álláspont
Tényleg az utolsó óraátállítás jön? Ez a hivatalos magyar álláspont

Kiderült, mi a hivatalos magyar álláspont az óraátállítás ügyében.

február 28., 11:10

  • életem
Nagy meglepetés kapnak az utasok a MÁV-tól: március elsején élesedik
Nagy meglepetés kapnak az utasok a MÁV-tól: március elsején élesedik

Az agglomerációban élők örülni fognak a sebességhatár növelésének.

február 28., 10:06

  • világom
Ilyen volt az ókor legbefolyásosabb nőjének arca
Ilyen volt az ókor legbefolyásosabb nőjének arca

Egy lelet árulkodhat az ókor egyik legismertebb királynőjének arcáról.

február 28., 18:30

  • Offline
Ingyenételt osztott a rászorulóknak Al Capone: szegények ezreinek jutott a gengszter adományából
Ingyenételt osztott a rászorulóknak Al Capone: szegények ezreinek jutott a gengszter adományából

Egyik kezével ételt osztott, a másikkal életeket vett el Al Capone.

február 28., 19:30

  • életem
Ezek az utazók készítik ki legjobban útitársaikat viselkedésükkel
Ezek az utazók készítik ki legjobban útitársaikat viselkedésükkel

A többi utazó viselkedése kiakasztó lehet a repülőn, nézzük, melyik a legrosszabb.

február 28., 19:00

  • Offline
Nyolc hónapos terhesen menekült el a nácik elől: elhunyt a legidősebb holokauszt-túlélő
Nyolc hónapos terhesen menekült el a nácik elől: elhunyt a legidősebb holokauszt-túlélő

113 évével Rose Girone volt a legidősebb holokauszttúlélő.

február 28., 10:40

  • Testem
Veszélyes lehet ez a gyógynövény, akár be is tilthatják
Veszélyes lehet ez a gyógynövény, akár be is tilthatják

Számtalan betegség esetén járhat veszélyekkel a fogyasztása.

február 28., 06:00

  • világom
Sírhoz vezet a titkos Da Vinci-alagút, melyről évszázadokig nem tudott senki
Sírhoz vezet a titkos Da Vinci-alagút, melyről évszázadokig nem tudott senki

A történészek régóta sejtették, hogy létezik a Leonardo da Vinci által felvázolt titkos alagút.

február 28., 05:46

  • Önidő
Hollywoodban ne lenne igaz szerelem? Ez a videó cáfolja az állítást
Hollywoodban ne lenne igaz szerelem? Ez a videó cáfolja az állítást

A felvételek egyszerre idézik meg a múltat és mutatják be a jelenüket.

február 28., 08:20

  • világom
Egyszerre ijesztő és csodálatos látvány Budapest elfelejtett kolumbáriuma
Egyszerre ijesztő és csodálatos látvány Budapest elfelejtett kolumbáriuma

Szívszorító látvány fogadja a budapesti Farkasréti temetőbe érkező látogatókat.

február 28., 08:50

  • életem
Drámai videó a Tiszáról: komoly bajban van a folyó
Drámai videó a Tiszáról: komoly bajban van a folyó

Elfogyott a víz a Tisza egy szakaszán a mederből, -1,4 méteres a vízszint. Az elsivatagosodás jelei egyre fenyegetőbbek.

február 28., 08:06

  • Testem
Itt az új Covid: ez a vírus is ugyanolyan pusztító lehet az egész világon
Itt az új Covid: ez a vírus is ugyanolyan pusztító lehet az egész világon

A Covid-19-hez hasonló veszélyeket rejt magában a most felfedezett vírus.

február 28., 07:26

  • életem
Így rövidíthetnek meg online vásárláskor rendszeres levonással
Így rövidíthetnek meg online vásárláskor rendszeres levonással

Rejtett előfizetést akaszthatnak az online vásárlók nyakába.

február 28., 07:26

  • világom
Gene Hackman nagyon gyanús körülmények közt hunyt el: vizsgálat indul
Gene Hackman nagyon gyanús körülmények közt hunyt el: vizsgálat indul

A rendőrség annak ellenére vizsgálódik Gene Hackman ügyében, hogy nem gyanítanak idegenkezűséget.

február 28., 08:36

  • Offline
Okapi, sáskarák, rókaharkály – valós vagy kitalált állat?
Okapi, sáskarák, rókaharkály – valós vagy kitalált állat?

Most kiderül, mennyire ismered az állatokat - vagy az, hogy milyen jól tippelsz!

február 28., 06:46

  • Offline
40 éve körözött férfit fogtak el: még az NDK-ból szökött ki
40 éve körözött férfit fogtak el: még az NDK-ból szökött ki

A férfi elszökött az NDK-ból, a cseh rendőrök most kapták el érte.

február 28., 09:36

  • Testem
Cukorbetegek gyógyszerének forgalmazását függesztette fel szennyezés miatt az NNGYK
Cukorbetegek gyógyszerének forgalmazását függesztette fel szennyezés miatt az NNGYK

Szennyezés gyanúja miatt függesztették fel a sokak által alkalmazott gyógyszer egy tételének forgalmazását.

február 28., 09:06

Érdekességek