5 dolog, amit meg kéne tisztítanod, amikor a gyerek hazaér az iskolából

A koronavírusos megbetegedések száma napról napra újabb rekordokat dönt, és már nyakunkon az influenzaszezon is, ezért érdemes fokozott figyelmet szentelni a higiéniának.

A legfontosabb, hogy az otthoni környezetet fertőzésmentesen tartsuk – szögezte le a CNET kérdésére dr. Sandra Kesh, a Westmed Medical Group fertőző betegségekkel foglalkozó szakembere, kiemelve, hogy a megbetegedések fokozott veszélyt jelentenek az idősebb hozzátartozókra. A szakember éppen ezért azt mondja, hogy bármit, amit a gyerek hazahoz az iskolából, potenciálisan szennyezettnek kell tekinteni – különösképpen, ha azt mások is megérinthették. A következőkből megtudhatod, hogy mik azok a konkrét tárgyak, amiket az orvos, illetve Betty Regalbuto takarítási szakértő véleménye alapján a tanítás végeztével meg kéne tisztítanod, hogy ilyen módon is csökkenthesd a fertőzésveszélyt.

#1 Elektronikus eszközök

A mobilok, táblagépek és laptopok a legszennyezettebb tárgyak közé tartoznak, ezért rendszeres tisztításra szorulnak (ami abban az esetben is igaz, ha te használod őket). Dr. Kesh azt javasolja, hogy a kütyüket lehetőség szerint tedd védőtokba, és a nap végén töröld át fertőtlenítővel. Előtte viszont mindenképp olvasd át az útmutatóját, nehogy véletlenül kárt tegyél a készülékben.

Amikor hazaér, használjon kézfertőtlenítőt vagy mossa meg a kezét
Amikor hazaér, használjon kézfertőtlenítőt vagy mossa meg a kezétImgorthand / Getty Images Hungary

#2 Hátizsák

A hátizsák könnyen koszolódik, hiszen a gyerekek aktívan használják, és az iskolában gyakran a földön köt ki. Dr. Kesh tanácsa, hogy ne is vidd be a lakásba, hanem hazaérve – miután a gyerek kivette belőle, amire szüksége van például a házi feladathoz – hagyd az autóban vagy a bejárati ajtónál. Regalbuto ezt azzal egészíti ki, hogy a hátizsákot legalább hetente egyszer mosd ki. Van, amelyik egyszerűen bedobható a mosógépbe, de használható hozzá fertőtlenítő is – feltéve, hogy a mellékelt útmutató szerint nem káros az anyagára nézve. Ha az időjárás megengedi, ezután egyszerűen kiteheted a napra száradni.

#3 Iskolai eszközök

Mivel a gyerek jó eséllyel egy rakás házi feladattal érkezik haza az iskolából, nem árt áttörölni mindazokat a könyveket és eszközöket, amikre szüksége lehet. És persze fontos beiktatni egy alapos, minimum 20 másodpercig tartó kézmosást is. Ha te is megérinted a holmijait, akkor nemcsak neki, hanem neked is!

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

#4 Iskolai ruhák és cipők

A gyerekek néha elég rendetlenek tudnak lenni, ezért valószínűleg már egyébként is rutinszerűvé vált, hogy a hazaérkezéskor átöltözzenek. Dr. Kesh szerint az iskolában viselt ruhákat érdemes egyből a szennyesbe tenni (és esetleg ki is mosni), a gyereket pedig útbaigazítani a fürdőkád vagy a zuhany felé. Ezzel garantálhatod, hogy az iskolából hazahozott esetleges kórokozók ne terjedjenek szét a lakásban.

#5 Uzsonnásdoboz

Ezt a nap végén szintén ajánlott kivenni a táskából, majd áttörölni vagy lemosni a mosogató felett. Legalább hetente egyszer nem árt beiktatni egy mélytisztítást is. Ha szövetből készült, akkor elengedhető lehet a mosógépben kimosni egy kímélő programmal, a legbiztosabb azonban, ha mindennap fertőtleníted, hiszen nem tudhatod, milyen láthatatlan baktériumok és kórokozók lapulnak rajta.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek