A pia, amitől annyira be lehet rúgni, hogy be is tiltották

A zöld tündérnek is nevezett abszintnak több híres művész, köztük Van Gogh és Picasso is nagy rajongója volt, akik egyes elméletek szerint legnagyobb műveikhez is az ital által okozott hallucinációkból merítettek inspirációt.

Az abszintról dióhéjban annyit érdemes tudni, hogy egy pokolian magas, jellemzően 70 százalék körüli alkoholtartalmú égetett szesz, amely édeskömény, ánizs és fehér üröm felhasználásával készül. Az utóbbi latin neve Artemisia absinthium – innen származik az ital elnevezése, és annak egyik összetevőjéhez, a tujonhoz kapcsolódóan merült fel az állítólagos hallucinogén hatás is. Vajon megalapozottan? Az élet nagy kérdéseit vizslató sorozatunkból kiderül!

Honnan jött, hogy hallucinogén?

A Healthline szerint ehhez vissza kell repülnünk a 19. századi Párizsba, ahol az abszint bohém művészeknek, íróknak köszönhetően híresült el. Ők pszichedelikus hatást tulajdonítottak az italnak, amelynek révén még inkább kitárhatták tudatuk határait és szárnyakat adhattak kreativitásuknak. Erre vezethető vissza a „zöld múzsa”, illetve a „zöld tündér” elnevezés is.

A beszámolókban szereplő hallucinációk mellett az ital fogyasztását számos negatív pszichotrop hatással, így a mániás viselkedéssel és a pszichózissal hozták összefüggésbe, és úgy tartották, hogy erőszakos viselkedéshez vezethet, fizikai szinten pedig arcrángást, zsibbadást és akár görcsrohamokat is okozhat. Ezt a tünetegyüttest azonosítsák abszintizmusként, amiről azóta kiderült, hogy totális tévút.

A kutatók végül csak a hetvenes években, a pszichedelikus szerek térhódítását követően kezdték komolyabban tanulmányozni a tujont és annak hatásait. Addigra viszont az abszintot már rég betiltották a világ számos országában.

Az abszint egyik legnépszerűbb fogyasztási módja
Az abszint egyik legnépszerűbb fogyasztási módjaMoussa81 / Getty Images Hungary

Miért tiltották be?

Az ital betiltásához nagyban hozzájárult, hogy a piacot ellepték a gyakran mérgező hamisítványok, de az utolsó lökést az 1905-ös svájci úgynevezett abszintgyilkosság adta meg. Az eset során egy Jean Lanfray névre hallgató férfi megölte várandós feleségét és két gyermekét, majd önmagával is megpróbált végezni. Bár Lanfray nemcsak két pohár abszintot, hanem más italokat is bőségesen fogyasztott a vérfürdő előtt, a hatóságok mégis az előbbinek rótták fel tettét. Svájcban ezután petíció indult az abszint betiltásáért, ami meg is történt, majd a következő években hasonló döntést hozott egy sor további ország is.

Akkor mi áll a tünetek mögött?

Az abszint tudatállapotot befolyásoló hatása pusztán abból adódhat, hogy egy rendkívül erős égetett szeszről van szó, állapította meg egy 2008-as tanulmány. Márpedig ha valaki sokat iszik egy magas alkoholtartalmú italból – mint ahogy azt sok abszintfogyasztó is tette –, annak biztosan erős hatása lesz. A mértéktelen alkoholfogyasztás pedig még ha ritkán is, de hallucinációkhoz vezethet. Nem szabad megfeledkezni ráadásul arról sem, hogy mind az akut és a krónikus alkoholfogyasztás, mind az alkoholmegvonás összefügghet a pszichózissal.

Mindezekből az következik, hogy a művészek valószínűleg a „mérgezés” korai stádiumát kiaknázva használták fel az alkotáshoz az abszintot, ami izgalommal, eufóriával és önbizalommal töltötte el őket. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy a zöld tündér rajongói általában nem riadtak vissza más tudatmódosító szerektől, például az ópiumtól és a hasistól sem, így azok hatásai összemosódhattak.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Miben más a mai abszint?

Miután a kutatások megállapították, hogy a tujon csak nagy mennyiségben fogyasztva befolyásolja az embert – és ez a mennyiség jóval nagyobb, mint amennyit egy átlagos palack abszint tartalmaz –, az Európia Unió 1998-ban feloldotta a tiltást, majd 2007-ben az Egyesült Államok is meglépte ezt. A jelenleg is érvényes szabályozás szerint a tengerentúli abszintoknak szinte tujonmentesnek kell lenniük, ami a gyakorlatban 10 mg/kg-nál kisebb mennyiséget jelent, míg az EU-ban az ürömfajokkal ízesített szeszes italok legfeljebb 35 mg/kg tujont tartalmazhatnak (más alkoholos italok pedig legfeljebb 10 mg/kg-ot). Ami az alkoholtartalmat illeti, az 40 és 75 százalék között mozoghat, de inkább a magasabb, 70 százalék körüli érték a jellemző.

Oszd meg másokkal is!
Mustra