Teszt: melyik a legjobb hűtőgép?

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 60 kombinált hűtőt vizsgált meg legfrissebb tesztjében. A korábbi termékekkel együtt így már 21 márka összesen 221 készülékének – köztük hűtőgépeknek és fagyasztóknak – az adatai segítik a döntést a vásárlásnál.

A nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetek közreműködésével zajló teszt során a szakemberek laboratóriumban vizsgálták a készülékek hűtési, fagyasztási képességeit, zajszintjét és energiafogyasztását, illetve hogy mennyire képesek megtartani a belső hőmérsékletet, ha túlmelegszik a konyha vagy jön egy váratlan áramszünet. Az eredmény azt mutatja, hogy egy jól teljesítő, 150-250 literes kombinált hűtőszekrényhez 150 ezer forint körüli áron lehet hozzájutni.

Nem érdemes százezreket költened

A leggyakoribb, 150-250 literes méretkategóriában közel két tucat kombinált hűtő – köztük Bosch, Gorenje, LG, Liebherr, Miele és Whirlpool készülékek – vizsgázott a legjobban a teszten, ami azt jelenti, hogy az összes szempont alapján 75-85 százalékos eredményt értek el. Van, amelyikhez már akár 130-150 ezer forint körüli összegért is hozzá lehet jutni, de az élmezőnyben szerepeltek olyan 300 ezer forintos, sőt félmilliós készülékek is, amelyek nagyjából ugyanezt a szintet hozták.

A választást az sem könnyíti meg, hogy a fogyasztóvédők számos korábbi tesztjéhez hasonlóan itt is megerősítést nyert, hogy egy adott gyártó különféle termékei között jelentős minőségbeli különbségek lehetnek. Nem feltétlenül érdemes tehát ragaszkodni egy korábban már bevált márkához, mert nem biztos, hogy annak egy másik készüléke is ugyanazt a szintet produkálja.

A túl olcsó se jó 

A 150-250 literes kombinált hűtők között a lista végén egyértelműen az olcsóbb, 100 ezer forint körüli készülékek végeztek (de itt is előfordultak 300 ezer forintos termékek is). Ezek viszonylag lassabban hűtik, fagyasztják le az ételt, és igazi energiafalónak számítanak.

Sokat számít az energiaosztály

Az élmezőnyben szereplő termékekről elmondható, hogy viszonylag gyorsan hűtenek, fagyasztanak, és stabilan tartják a belső hőmérsékletet, még akkor is, ha netán túlmelegszik a konyha. Szintén mellettük szól, hogy mindegyik az A++ vagy A+++ energiaosztályba tartozik, így kevesebb áramot fogyasztanak. Az egyesület szerint hosszú távon ugyanakkor inkább az utóbbi kategóriával járhatsz jobban, mivel akár 20-25 százalékos energiamegtakarítást is elérhetsz az előbbihez képest.

A 150 ezer forint alatti kategóriában az LG GBB59PZRZS alulfagyasztós hűtő lett az egyik legjobb ár-érték arányú gép 85 százalékos eredményével
A 150 ezer forint alatti kategóriában az LG GBB59PZRZS alulfagyasztós hűtő lett az egyik legjobb ár-érték arányú gép 85 százalékos eredményévellg.com

A fagyasztóknál szintén fontos szempont lehet, hogy egy áramszünet folyamán ne olvadjanak ki a lefagyasztott ételek. Jó hír, hogy a vizsgált kombinált hűtők ilyen esetben legalább 10 órán keresztül képesek megtartani az optimális belső hőmérsékletet, a legjobbak pedig akár 16-20 órán át is kitartanak.

A fagyasztószekrénynek is vannak előnyei

A teszten a kombinált hűtők mellett – zömében 200-300 literes méretű, 170-400 ezer forintos áron kapható – fagyasztószekrényeket és fagyasztóládákat is vizsgáltak. Ezekről kiderült, hogy a kombinált hűtőkhöz képest jellemzően több időre van szükségük az étel lefagyasztásához, viszont jobban szigetelnek: egy áramszünetnél egy vagy akár másfél napon át is fenn tudják tartani az optimális belső hőmérsékletet.

A részletes eredményekért kattints ide, ha pedig érdekel, hogy milyen egyéb szempontokat érdemes figyelembe venni a vásárlásnál, olvasd el az alábbi cikkünket is:

Oszd meg másokkal is!
Mustra