Kimostuk a kimoshatatlan papír zsebkendőt

Megéri többet fizetni azért, hátha elfelejted kivenni a ruhádból mosás előtt a zsebkendőt?

Aki pakolt már meg mosógépet életében, az pontosan tudja, mennyire kardinális kérdés, hogy kiürítse a zsebeket jó alaposan, még mielőtt a mosógépnek a közelébe jutna a szennyes, nehogy véletlenül valamilyen átok folytán bekerüljön a körforgásba egy papír zsebkendő. De sajnos a zsebkendők már csak olyanok, mint a muslicák, hogy néha a legkörültekintőbb biztonsági eljárások közepette is utat nyernek maguknak a jó ég se tudja honnan, és ha egy bejutott, akkor ott elkezdődik a pokol. A muslicamentes szőlőt és paradicsomot még nem, de a mosásálló zsebkendőt már kitalálták. De tényleg működik? Illetve csak az működik?

Az, hogy mindig legyen az ember zsebében zsebkendő, olyan elemi tudás, amit igazából már nem is tudod, pontosan mikor sajátítottál el. Nagyjából valamikor az orrfújás tudománya és az első napod az oviban közötti időszakra tehető, vagyis nagy valószínűséggel nálad is berögzült szokás, hogy a zsebedben lapulnak zsebkendők, amiket aztán a mosás előtt el kell távolítani, vagy különben jön a kis fehér foszlányok armageddonja és az ezzel járó szitkozódás. De vajon megoldás erre, ha csak kifejezetten mosásbiztos papírzsepit használsz? És valóban csak a kifejezetten erre a célra fejlesztett zsebkendők állnak ellen a mosógépnek? 

Miket teszteltünk? 

Négy különböző típusú zsebkendőt vásároltunk. A Zewa és a Rossmann saját márkás változata kifejezetten büszke arra, hogy ellenáll a mosógépnek, ezért egyértelmű volt, hogy ezeket mindenképpen kipróbáljuk. Vettünk még mellé egy Hello Kitty mintájút is. Ilyet rendszeresen vásárolok, mert puha, és mert remekül le lehet sokkolni azzal az embereket, ha ilyet adok, mikor tőlem kérnek zsebkendőt. Többször ki is mostam, soha nem lett semmi baja, sőt előfordult olyan is, hogy a kimosottat is használtam egy náthás időszakban, igaz nem volt olyan puha, mint új korában. Illetve egy Kleenex márkájút is betettünk a mosásba, mert hát mégiscsak az globálisan a zsebkendők helytartója, minden amerikai romantikus filmben, ha éppen nem egy hatalmas adag fagyi után nyúl az összetört szívű főhős, akkor egy doboz Kleenex segít neki átvészelni a csalódást. 

A hivatalosan is kimosható papír zsebkendők mosás után, a pulóveren, aminek a zsebében áztak
A hivatalosan is kimosható papír zsebkendők mosás után, a pulóveren, aminek a zsebében áztakDívány

Ha az árakat is nézzük, akkor zsebkendőkre vetítve úgy alakult a verseny, hogy az Alouette 3 ft / darab, a Zewa 4 ft / darab, a legdrágább pedig a Hello Kitty és a Kleenex, mindkettő 8 ft / darab, de az egyik legalább mintás, a másik ránézésre pontosan ugyanolyan, mint azok, amik feleennyibe kerülnek, és hát használatában és funkciójában sem igazán tér el a többitől.

Miket nem teszteltünk? 

A nagyon olcsó papír zsebkendőket nem teszteltük. Saját tapasztalatból mondhatom, hogy észszerűnek tűnik kedvező árú zsebkendőt vásárolni abban az esetben, ha nem igazán akarod használni őket, csak megnyugtatásul raknál néhányat a zsebedbe. Én is sokáig így voltam ezzel, aztán rájöttem, hogy mikor azonban használni szeretném őket, akkor vagy a zsebből az orrig tartó út során elszakadnak, vagy eleve már szétmállottak a zsebemben anélkül, hogy kimostam volna őket, vagyis az olcsó zsebkendők szépen lassan zsebkendősznobbá tettek, és elvesztették az összes beléjük vetett bizalmam. Így a borítékolható kudarc és a súlyos előítéletek miatt inkább ki sem próbáltuk őket, hiszen nem kell ahhoz kimosni őket, hogy cafatokra szakadjanak, elég csak hozzájuk érni.

Min teszteltük? 

A mosógépemen, fekete farmeromon és egy fekete pulóveremen. Egyik sem friss darab, a legöregebb a mosógépem, nem okos verzió, kényelmi funkciói nincsenek, nem kell neki wifi, nem lehet telefonról irányítani, a hőfokon és a programokon kívül nem is lehet rajta semmit állítani, viszont nagyjából 10-12 éve hű társam, és megbízható segédem. Vagyis semmifajta zsebkendőbiztos mosási mód nincs rajta, nem is szúrja ki intelligens érzékelőivel, ha a zsebben marad valami, és nem is annyira energiatakarékos, hogy annyira kevés vizet használjon, amennyit még egy zsebkendő is felszívna. A sima 40 fokos mosásra még ráküldtünk egy plusz öblítésprogramot, csak hogy biztosra menjünk, és mindegyik típusból két darabot is belegyűrtünk az előre megjelölt zsebbe.

Mi lett az eredmény? 

Az, hogy a két eleve mosógépbarát zsebkendőnek nem lett semmi baja, az elvárás volt. Nyilvánvalóan ezek után is érdemes kivenni mosás előtt a zsebkendőket a zsebekből, de ha egy mégis benne marad, akkor sincs katasztrófa, tényleg mindkettő állta a próbát. A nagy kérdés az volt, hogy mi lesz a másik két adaggal. A válasz pedig az, hogy az égvilágon semmi nem történt velük, ugyanúgy egyben maradtak, mint a többi. Nem állítom, hogy jobbak, mint új korukban, de ez a mosást bíró papír zsebkendőkre is ugyanúgy igaz, ahogyan mind a négy versenyző eléggé megfeketedett, vagyis talán még színfogó kendőnek is alkalmazhatóak, de erre már tényleg nem bátorítanánk senkit. 

Ezeket elvileg nem lehetne kimosni, kimostuk, de semmi bajuk nem lett
Ezeket elvileg nem lehetne kimosni, kimostuk, de semmi bajuk nem lettDívány

A Zewa megkeresésünkre azt mondta, hogy az új, mosásálló zsebkendők összetevőin nem változtattak, csak azok arányát optimalizálták, illetve a gyártási eljárást. „Így sikerült egy nedvesen is erős anyagot létrehozni, ami kiállja a mosási próbát. Emellett megtartotta a puhaságát, és továbbra is lebomlik biológiai úton” – írták. Megkérdeztük a Rossmannt is, hogy az ő mosásálló papír zsebkendőikkel mi a helyzet, hogyan lettek mosásállóak, ők új rostokat, cellulózt adtak hozzá, a cellulózszálakat keverték haránt és hosszanti irányban, és a gyártási sebességet csökkentették.

Konklúzió

Azért még mindig az a biztos, ha kiszeded a papír zsebkendőt a zsebekből a mosás előtt, de úgy tűnik, nem kell akkor sem a szívedhez kapnod, ha mégis benne maradt egy. Igaz, az általunk tesztelt papír zsebkendők nem a legolcsóbbak, ugyanakkor egyébként is jó minőségűek. Azt sem állítjuk, hogy ez nem csak a véletlen műve, bár egy második tesztmosásnál sem lett bajuk azoknak a zsebkendőknek sem, amiket elvileg nem lehet kimosni. Ez persze lehet attól is, hogy csak 40 fokon mostuk ki őket, és egy főzőmosást már nem élnének túl, de sokkal gyakrabban keveredik be az általános mosásba egy-egy zsebkendő, mint egy főzőmosásba. 

És mi van, ha mégis? 

Az első gondolat általában az, hogy kimosod újra az egész pakkot, ezúttal a zsebkendő nélkül, de van erre gyorsabb és egyszerűbb megoldás is, ugyanaz a henger, amivel a macskaszőrt és a kis szöszöket is eltávolítod a ruháidról. Rosszabb esetben jöhet az átöblítés, ami gyorsabb és energiatakarékosabb, mintha újra nekiindítanád a teljes programot. Bátrabbak a porszívóra esküsznek, bár nem biztos, hogy a legjobb eszköz a tiszta ruhák kezelésére, az internet más bugyraiban pedig azt tanácsolják, hogy gyakran elég az is, ha kissé intenzívebben rázod ki a ruháidat. Összességében tehát nincs vége a világnak akkor sem ha a mosásban felejted a zsebkendődet, elég könnyen megszabadulhatsz tőle, csak hát kicsit később végzel a házimunkával, márpedig nyakunkon az influenza, a nátha és az állandó szipogás időszaka, vagyis a papír zsebkendő továbbra is hű társa marad a legtöbb embernek. 

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek