Így akadályozd meg, hogy penészedjenek a falak!

Gyakori probléma a háztartásokban a falak penészedése, pedig egyszerű praktikákkal megelőzhető a baj.

Hacsak nem otthon dolgozol, a lakásban töltött idő túlnyomóan a hálószobában, alvással telik. A Mold Busters szerint éppen ezért, a falpenész a hálószobában a legveszélyesebb, hiszen így órákon keresztül lélegezzük be a különböző allergéneket és toxinokat.

A hálószobai penész leggyakoribb okai

A konyhában és a fürdőszobában kialakuló penész egyik fő oka az állandó gőz és pára. A hálószobában azonban más a helyzet, hiszen általában itt jóval alacsonyabb a páratartalom.

Penész után kutatva először a falakat, az ablakokat és a mennyezetet kell vizsgálni. Ezzel együtt érdemes ellenőrizni a hálószobában a padlót, a ruhákat és a növényeket is, hiszen ezek is közkedvelt helyei a penésznek. Ha lecsekkoltunk mindent, és egyelőre nincsenek látható jelek, érdemes sűrűn szellőztetni, hogy megtartsuk a penészmentes állapotot.

Ha azonban észrevettük a szürkés-zöldes pöttyöket és foltokat a falon, fontos megállapítani, hogy tényleg penésszel van-e dolgunk. Különböző praktikákkal mi magunk is megszabadulhatunk a falakat díszítő gombáktól, de hatékony megoldást jelent, ha szakértőkhöz fordulunk.

Ilyennel találkoztál már otthon?
Ilyennel találkoztál már otthon?Shutterstock

Megelőzhető a penész kialakulása

A megfelelő szellőzés kulcsfontosságú, ha meg szeretnénk gátolni a penészgombák elszaporodását a lakásban. Érdemes a szellőztetést beépíteni a napi rutinunkba, például minden reggel pár percre kinyitni az ablakot a szobában, mondjuk, amíg fogat mosunk. Ez segíthet csökkenteni a pára szintjét, persze csak akkor, ha nem nagyon párás éghajlaton élünk. Magyarországon működni fog. Annak érdekében, hogy a páratartalom optimális legyen, hatékony lehet egy páramentesítő eszköz, vagy a légkondi használata is, sőt bizonyos időközönként érdemes ellenőrizni a lakás páratartalmát is.

Ha van szőnyeg a helyiségben, érdemes szem előtt tartani, hogy az bármilyen tiszta is, sok minden meg tud rajta telepedni. Egyfajta szivacsként funkcionál a különböző apró dolgok számára, így azokat akkor is belélegezzük, ha nem is látjuk őket. Fontos tehát, hogy a szőnyegeink tisztítására különösen nagy hangsúlyt fektessünk, mivel a különböző szennyeződések szó szerint etetik a penészgombát, a rendszeres porszívózás és tisztítás megakadályozhatja annak elterjedését.

A penészgátlás szempontjából nagyon fontos a megfelelő légáramlás. Ezt elősegítendő, érdemes arra törekedni, hogy minél kevesebb bútort tartsunk közvetlenül a fal mellett. Ez elegendő helyet biztosít a friss levegő áramlásához, ezzel megakadályozva a nedvesség kialakulását. Mivel a penész szereti a port, érdemes rendszeresen takarítani az eldugottabb sarkokban is.

Kevesen tudják, de a szobanövények is számos nemkívánatos vendég otthonául szolgálhatnak. A penész a nedvességet és a szerves anyagokat szereti, ezek pedig mind jellemzőek egy rendszeresen öntözött növény környezetére, ezáltal a penészgombák nemcsak a virágföldben, de sokszor a növény levelein is megtalálhatók. Érdemes odafigyelni minden alkalommal, amikor meglocsoljuk a növényeket, hogy nem látszik-e a penész jele. Ha a penész a szobanövényt választotta otthonául, érdemes a földhöz minél közelebb levágni a növényt, a földet pedig hagyni kicsit kiszáradni. Célszerű különböző gombaellenes szerekkel kezelni a földet is.

De mit csináljak, ha a penész a szekrénybe költözött?

Mostanra már mindenki számára egyértelmű, hogy a penész és a nedvesség nehezen legyőzhető párost alkot. Pontosan emiatt tartozik a veszélyeztetett területek közé a ruhásszekrény, hiszen ezt – valljuk be – elég ritkán szellőztetjük. Azért is különösen veszélyes, ha a szekrényben alakul ki a penész, mert a gombák megtelepedhetnek a ruháinkon, ezáltal pedig közvetlenül a bőrünkkel érintkezik, sok esetben komoly bőrirritációt és allergiát okozva.

Veled is előfordul, hogy nem várod meg, amíg a ruhák teljesen megszáradnak, mielőtt beteszed őket a szekrénybe? Ezzel a módszerrel csak idő kérdése, hogy a tisztának hitt ruhák szálai közé penészgombák költözzenek. Ezért kifejezetten fontos, hogy minden ruhadarab teljesen száraz legyen, mielőtt az a helyére kerül.

Szintén érdemes odafigyelni a szezonális ruhák tárolására. A tárolódobozok vagy zsákok nem minden esetben biztosítják ruhák szellőzését, így csak egy kis nedvesség kell, és máris penészparadicsom válhat a például síruhánkból. Annak érdekében, hogy a rovarok is elkerüljék a ruhákat, érdemes egy illatos szappant vagy egy zsák levendulát rejteni a tárolóba. A gardróbszobát érdemes legalább havonta egyszer, penész után kutatva átvizsgálni. Ne hagyjuk ki a ruhák mögötti falak, a mennyezet, valamint a szőnyeg ellenőrzését se.

A rendszeres takarítás, porszívózás és -törlés sokat segít a penész kialakulásának megnehezítésében, azonban, ha már árulkodó jeleket észlelünk, érdemes lehet szakember segítségét kérni, hogy megtaláljuk a legjobb megoldást.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek