Botmixerek tesztje: mutatjuk a legjobbakat!

A Tudatos Vásárlók Egyesülete 58 botmixert tesztelt le laboratóriumi körülmények között nemzetközi fogyasztóvédelmi szervezetekkel együttműködve. A szakemberek többek között azt vizsgálták, hogy a gépek mennyire hatékonyan aprítják, pürésítik az ételt, milyen a kezelhetőségük, illetve strapabíró-e a motorjuk.

Ha viszonylag ritkán és inkább kisebb mennyiségeket főzöl, valószínűleg nincs értelme komolyabb költségekbe verni magad egy méregdrága többfunkciós konyhagéppel. Az egyesület szerint akkor már jobban jársz egy kellő körültekintéssel kiválasztott botmixerrel, ami jóval alacsonyabb áron, 6-10 ezer forintért kerülhet a birtokodba, mégis hosszú éveken át szolgálhat.

Habot is vernél? Nem lesz olcsó

A botmixerek egy része habverésre és aprításra is alkalmas, ami helytakarossági szempontból mindenképp előnyös, hiszen a főbb konyhai műveleteket egyetlen kütyüvel tudhatod le. Ennek azonban megvan az ára. A többfunkciós gépek 12-13 ezer forintról indulnak, a határ pedig a csillagos ég: van, amelyikért 50-90 ezer forintot is elkérnek.

A botmixerektől alapvetően azt várjuk, hogy ne hagyjanak zöldségdarabokat a krémlevesben vagy a bébiételben, a többfunkciós készülékek pedig egyenletesen aprítsák fel a fűszert, a magokat, illetve szépen és gyorsan verjék fel a tojáshabot. A vizsgálat során ez egészen jól sikerült: miközben tizenöt gép legalább 4 pontot kapott az ételkészítésre a 0-tól 5-ig terjedő skálán, addig 2 pontnál kevesebbet mindössze kettő.

Nem csak a halászléhez használhatod
Nem csak a halászléhez használhatodShutterstock

Drágán is kaphatsz rosszat

Az egyszerűbb, vagyis csak pürésítésre alkalmas botmixerek közül a teszten olyan nagy márkák termékei kerültek az összesített lista élére, mint a Taurus, a Bosch vagy a Braun. Mindegyik a legolcsóbb, 6-12 forintos árkategóriába tartozik, ráadásul praktikus a használatuk, és nem is hangosak.

A másik kategóriában, az aprításra és habverésre is használható készülékek között a KitchenAid, a Bosch, a Moulinex és a Braun termékei arattak. Ezeknek az ára igen nagy szórást mutat, a paletta 12 ezer forinttól egészen 60 ezer forintig terjed. Érdekesség, hogy a nyertesek közül a

nem a legdrágább 60 ezer forintos készülék kapta a legtöbb pontot az ételkészítésre,

viszont ezt kompenzálta az a tény, hogy nagyon halkan működik, és strapabíró a motorja.

Az egyesület hozzátette, szinte minden gyártónak akad olyan gépe, ami az átlagosnál drágábban kapható, viszont a teszten gyengébben vizsgázott. Habár nem kirívóan rossz eredménnyel, de a lista végén 6 ezer forint körüli és 100 ezer forintos termék is szerepel.

A Taurus Robot 500 Inox készülék csak 6500 forintba kerül, de 93 százalékos eredményt ért el
A Taurus Robot 500 Inox készülék csak 6500 forintba kerül, de 93 százalékos eredményt ért elAmazon

Ne a teljesítmény alapján dönts

A mezőny a strapabíróság szempontjából is erősnek bizonyult. Ezt úgy vizsgálták, hogy 70 egymást követő cikluson át próbálgatták a gépeket. Mindegyik készülék végigcsinálta a tesztet, mindössze

néhány botmixer volt, amelynél már apróbb hibák jelentkeztek a teszt elvégzése után,

pl. lassabban működtek, csak hosszabb pihentetés után lehetett őket újraindítani, de még így alkalmasak voltak alapvető funkciójuk elvégzésére – közölte az egyesület, amely szerint ezek nem csupán a legolcsóbb árkategóriába tartoznak.

A webáruházak, gyártók honlapja általában a készülék teljesítményét is feltünteti, ami a vásárlásnál is szerepet játszhat a döntésben. A vizsgálat ugyanakkor rámutatott, hogy ez nem túl releváns információ, a nagyobb teljesítményű botmixerek ugyanis nem feltétlenül képesek jobban elkészíteni az ételt. Ha kíváncsi vagy a részletes eredményekre, kattints ide.

Botmixered már van, de úgy érzed, valami hiányzik a konyhádból? Segítünk kitalálni, hogy mi lehet az!

Oszd meg másokkal is!
Mustra